A román női kézilabda-válogatott Chile után vasárnap este Szerbiát is legyőzte a dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokságon, így két forduló után bejutott a középdöntőbe. A magyar válogatott egy nappal korábban biztosította helyét a középdöntőben.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) márciusban dönt az orosz sportolók párizsi olimpiai részvételéről.
A Kárpát-medencében egyedülállóan református gyülekezeti vállalkozásként működik a gyógyfürdő Hegyközszentmiklóson. Az érmelléki településen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is fürdőt épített.
Hiába a bejutási küszöb csökkentése, az idei rezidensvizsgát követően közel 200 hely és állás betöltetlen maradt, többségük az általános sebészet, családorvosi és sürgősségi orvoslás területén.
A román állampolgárok állatorvosi igazolással a téli ünnepek környékén és az év más időszakaiban is eladhatják a háztáji gazdaságokban nevelt sertéseiket – jelentette ki vasárnap a mezőgazdasági miniszter.
Migránsok illegális Nyugat-Európába jutását segítő embercsempész-hálózatot számoltak fel a romániai Dolj megyében – közölte vasárnap a Dolj megyei rendőrség tájékoztatása alapján a News.ro.
Elutasítja az egyszerűsített kiadatási eljárás lehetőségét Cătălin Cherecheş volt nagybányai polgármester, akit Németországban vettek őrizetbe, miután megszökött Romániából.
Medve támadt két vadászra vasárnap Beszterce-Naszód megyében, Nagynyulas (Milaș) településen – közölte az erdélyi megye vészhelyzeti felügyelősége (ISU).
Mikulás-nap közeledtével az ajándékvásárlással kapcsolatos ajánlásokat, jó tanácsokat fogalmazott meg a szülők számára az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.
Másodfokú (narancssárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el vasárnap éjfélig az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) két, Szatmár megyei folyószakaszra.
Sebastian Burduja energiaügyi miniszter aláírta vasárnap Románia csatlakozását a Nemzetközi Napenergia Szövetséghez (ISA) – közölte a szaktárca.
Esélyegyenlőséget kell biztosítani a fogyatékkal élők számára, az akadálymentes élet megteremtésére tett bármely erőfeszítés sem lehet túl nagy – jelentette ki vasárnap Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter.
Politikai amatörizmussal vádolta meg Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton a Mentsétek meg Romániát Szövetséget, és „kínosnak” nevezte a párt magyarázatát, amelyben a vakcinabeszerzés vizsgálatát az ellenzék elleni politikai támadásnak minősítette.
Az izraeli hadsereg (IDF), amely a Gázai övezet déli részén is harcol, kiköltözésre szólította fel több lakónegyedben a civileket – jelentette a helyi média vasárnap.
Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy „Allah akbar”.
A székely lakodalmak múltjába és jelenébe nyújt betekintést Fábián Andor új, Lakodalmas krónika című dokumentumfilmje. A székelyudvarhelyi filmrendező az esküvői szokások változásáról, az alkotás érdekességéről beszélt a Krónikának.
A házigazda németek, a skótok, valamint a svájciak lesznek a magyar labdarúgó-válogatott ellenfelei az A csoportban a jövő évi Európa-bajnokság Hamburgban zajló szombati sorsolása alapján.
Nemcsak a fiatalabb nemzedékek tagjai, de a nagyszülők korosztálya is rendszeresen használja az internetet, közösségi oldalakat, mondhatni mindenki „felköltözött” a világhálóra, azonban az egyes generációk internethasználati szokásai eltérőek.