Ukrajna mobil légvédelmi rendszere elegendő lőszerrel rendelkezik ahhoz, hogy megbirkózzon „néhány” újabb nagyszabású orosz támadással, de készleteiket csak nyugati segítséggel lehet feltölteni – figyelmeztetett egy ukrán tábornok.
Játékosság, valamint a költészeti formák és a világköltészeti hagyomány tökéletes ismerete jellemző a december végén elhunyt Kossuth-díjas költő, Kovács András Ferenc életművére.
Több NATO-tagállam – köztük Románia – megállapodott ezer Patriot légvédelmi rakéta beszerzésének tervéről, amely része a védelem fokozására és Ukrajna támogatására irányuló erőfeszítéseknek az orosz katonai invázióval szemben.
2023. január 1-jétől december 31-éig összesen 2805 kanyarós megbetegedést és a vírus okozta három halálesetet jelentettek Romániában – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Ebrahim Raiszi iráni elnök szerdán egy délkelet-iráni megemlékezésen Izraelt tette felelőssé az aznapi, mintegy 100 halálos áldozatot követelő kettős robbanásokért.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a ploieşti-i bíróság a tűzvész során leégett Ferma Dacilor panzió tulajdonosát, Cornel Dinicut a nyolc halálos áldozattal járó tűzeset ügyében.
Tizenkét – zömmel nyugati – hatalom következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a jemeni húszi lázadók nem hagynak fel a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadásokkal.
A kedden, január másodikán Ukrajnát ért masszív rakétatámadás 620 millió dollárba került Oroszországnak a Forbes magazin számításai szerint, amelyek az ukrán légierő adatain alapulnak.
Egy tizenkét férfiból álló, illegális határárlépést megkísérlő csoportot tartóztattak fel és vettek őrizetbe az ukrán határőrök a magyar határnál – hozta nyilvánosságra az ukrán országos határőrszolgálat szerdán a hivatalos honlapján.
Klaus Iohannis államelnök szerdán megtámadta az alkotmánybíróságon a jogszabályt, amely értelmében a B kategóriás jogosítvány bizonyos feltételekkel az A1 kategóriás motorkerékpárok egy részére is érvényes.
Építészek, építőipari szakmunkások, festők, vízvezeték-szerelők, villanyszerelők, napelemszerelők, könyvelők, biztonsági cégek, webdizájnerek és takarítócégek szolgáltatásaira mutatkozik a legnagyobb szükség Romániában egy elemzés szerint.
A legfelsőbb bíróság vezetőségének határozata szerint idén két ötfős testület büntetőperekben és további két ötfős testület más jellegű perekben fog ítélkezni.
A szilveszteri hosszú hétvégén a rendőrök 23 863 bírságot róttak ki összesen több mint 9 580 000 lej értékben – tájékoztatott szerdán a Román Rendőrség.
Nagyszabású koncerttel és díjátadóval ünneplik idén a magyar kultúra napját Máramarosszigeten – közölte az RMDSZ megyei szervezete.
Két perc eltéréssel, de két különböző évben jött világra egy ikerpár a horvátországi Splitben: egyikük még tavaly, az év utolsó napján éjfél előtt egy perccel, másikuk már az új évben, egy perccel éjfél után született.
Az előző évhez képest 2023-ban 9,63 százalékkal 141 788-ra nőtt a Romániában forgalomba helyezett új autók száma – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének (ACAROM) szerdán közzétett adataikból.
Legkevesebb 73 ember életét vesztette, és több tucatnyian megsebesültek szerdán az iráni Forradalmi Gárda néhai vezetőjének sírjánál történt robbantásokban az ország délkeleti részén fekvő Kermán város temetőjében.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerdán az egészségügyi alkalmazások felszabadítására szólított fel, hogy az a mintegy 4000 orvos, aki a tavalyi év végén fejezte be rezidensképzését, Romániában dolgozhasson.