Április 22-én Székelyudvarhelyen tartja tisztújító kongresszusát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette be egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt, a párt elnöke.
2017. április 06., 14:082017. április 06., 14:08
Szilágyi Zsolt elmondta: elkezdődött már, és az elkövetkező napokban folytatódik a megyei szervezetek tisztújító gyűléseinek a sorozata. Ezek a testületek tehetnek jelöléseket az elnök személyére, és elnökségi tagokra. Hozzátette: a Szilágy megyei szervezet újabb mandátumra jelölte, és ezt el is fogadta. Azt is megjegyezte: csak a megyei szervezetek hátralévő közgyűlései után derül ki, hogy lesz-e kihívója.
Szilágyi Zsolt beszámolt az Európai Szabad Szövetségnek (EFA) a lengyelországi Katowicében a múlt hét végén tartott kongresszusáról. Elmondta, arra kérte a pártszövetséget – amelyhez az EMNP tavaly csatlakozott –, hogy támogassák az Európai Bizottság (EB) által múlt héten bejegyzett Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtését. Úgy vélte: a kezdeményezés bejegyzésével az EB végre elismerte, hogy felelősséggel tartozik az európai őshonos kisebbségek megmaradásáért.
Azt is elmondta, hogy a kongresszuson átadta Francois Alfonsinak, az EFA elnökének Erdély zászlaját, és arra kérte a politikust, hogy segítse az identitásuk megőrzésére törekvő erdélyieket. Szilágyi Zsolt úgy vélte, hogy megannyi őshonos közösség önállósodási törekvése jelzi, hogy „Európa mozgásban van, és az önrendelkezési törekvések feszegetik a jelenlegi európai konstrukció kereteit”.
Az EMNP elnöke kitért arra is, hogy a romániai szélsőségesen nacionalista pártok: az Egységes Románia Párt (PRU), a Nagy-Románia Párt (PRM) és az Új Jobboldal Párt (PND) vezetői vasárnap bejelentették a Nemzeti Identitás Európai Tömbje (BINE) pártszövetség létrehozását, és ennek vezetőjét, Bogdan Diaconut hétfőn a parlamenti irodájában fogadta a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea, aki gratulált is a szélsőséges pártoknak a szövetség megalakításához.
Szilágyi Zsolt megbotránkoztatónak tartotta, hogy a nyugat-európai szociáldemokraták gyakorlatától eltérően a román szociáldemokraták „magukhoz ölelik” a magyarellenes, szélsőségesen nacionalista pártokat. Hozzátette: ez a példa is azt jelzi, hogy Románia olyan ország, amelyben a kormányzat veszélyezteti a politikai stabilitást.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.