Román vasúti burleszk

Román vasúti burleszk

Az ember azt se tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen, amikor olyan híreket olvas, hogy nagy csinnadrattával felavatták a Kisilvát Óradnával összekötő, 21 kilométeres vasúti szakaszt, ezt azonban 2017-ben 49 perc alatt teszi meg a Kék nyíl.

2017. augusztus 06., vasárnap

A kotta titka

Elég komolyan megkavarta a közbeszédet a tanügyminiszter hajmeresztő ötlete, a torna- és az osztályfőnöki órákon használatos tankönyvek bevezetése.

A kotta titka
A kotta titka
2017. augusztus 06., vasárnap

A kotta titka

2017. augusztus 06., vasárnap

Új uniós irányelv: tízezer euró fölött bűncselekmény a korrupció

Tízezer eurós alsó értéket szab meg egy új európai uniós irányelv az uniós forrásokat érintő korrupciós ügyek bűncselekményként való besorolásához.

Új uniós irányelv: tízezer euró fölött bűncselekmény a korrupció
2017. augusztus 06., vasárnap

Felvillanyozta a Kolozsváron bulizókat az Untold varázsa

A holdvilágban és a reggeli napsütésben is ugyanannyi energiával és jókedvvel buliztak a hétfő hajnalban záruló, harmadik alkalommal szervezett kolozsvári Untold fesztivál résztvevői.

Felvillanyozta a Kolozsváron bulizókat az Untold varázsa
2017. augusztus 06., vasárnap

Liga 2: győzelemmel rajtolt az UTA és az ASA

Győzelemmel kezdték hétvégén a 2017–2018-as szezont a másodosztályos labdarúgó-bajnokság fő esélyesei: az UTA 1-0-ra nyerte a Târgoviște elleni idegenbeli rangadóját, míg az ASA hazai közönség előtt múlta felül 2-1-re az újonc Miroslavai Științát.

Liga 2: győzelemmel rajtolt az UTA és az ASA
Liga 2: győzelemmel rajtolt az UTA és az ASA
2017. augusztus 06., vasárnap

Liga 2: győzelemmel rajtolt az UTA és az ASA

2017. augusztus 06., vasárnap

További meglepetésekben bízik a bajnokverő Sepsi OSK – Örül a szerencsének a CFR

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a hosszabbításban lőtt góllal legyőzte a bajnoki címvédő Viitorul labdarúgócsapatát. A Kolozsvári CFR ugyancsak három pontot gyűjtött a Liga 1 negyedik fordulójában.

További meglepetésekben bízik a bajnokverő Sepsi OSK – Örül a szerencsének a CFR
2017. augusztus 06., vasárnap

A pénzügyminiszter szerint nem csökkennek a bérek

Figyelmen kívül hagyták három intézkedés együttes hatását azok az adótanácsadók, akik azt mondták, hogy csökkenni fognak a fizetések, ha a társadalombiztosítási hozzájárulás kifizetését teljesen a munkavállalóra ruházzák át – közölte Ionuț Mișa.

A pénzügyminiszter szerint nem csökkennek a bérek
2017. augusztus 06., vasárnap

Öten meghaltak hőguta miatt – viharok jönnek

Romániában öt ember vesztette életét az elmúlt két napban hőguta miatt – közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió. Az áldozatok túl sokat tartózkodtak a szabadban anélkül, hogy védekeztek volna a túlhevülés ellen.

Öten meghaltak hőguta miatt – viharok jönnek
2017. augusztus 06., vasárnap

Legyőzöttként búcsúzik a 100 méteren eddig verhetetlen Usain Bolt

A Londonban zajló atlétikai világbajnokságon a férfi 100 méteres síkfutás döntőjét nagy meglepetésre az amerikai Justin Gatlin nyerte, a visszavonulást fontolgató legenda, az eddig veretlen jamaikai Usain Bolt csak a harmadik helyen végzett.

Legyőzöttként búcsúzik a 100 méteren eddig verhetetlen Usain Bolt
2017. augusztus 06., vasárnap

Oláh Emese: a tisztség eszköz, ami a célt szolgálja

A Kolozsváron élő magyar emberek problémái nem feltétlenül etnikum-specifikusak – állítja interjúnkban Oláh Emese. Az alpolgármester szerint a város magyar közössége megélheti és megőrizheti magyarságát a kincses városban.

Oláh Emese: a tisztség eszköz, ami a célt szolgálja
2017. augusztus 05., szombat

Időszerű múltépítés Nagyváradon – szakembereket is be kellene vonni a múzeumalapításba

A szakmát is be kellene vonni a nagyváradi múzeumalapítási projektekbe, vélik a lapunk által megkérdezett szakemberek. Ugyanakkor örvendetesnek tartják, hogy több évtized mellőzés után a városvezetés épít a kultúrára.

Időszerű múltépítés Nagyváradon – szakembereket is be kellene vonni a múzeumalapításba
2017. augusztus 05., szombat

Felmérik a fiatal alkotók lehetőségeit a Látó szépirodalmi folyóirat írótáborában

Az írói életmodellről, az irodalomhoz köthető pályák lehetőségeiről beszélgetnek az előadásokon és műhelymunkákon az első alkalommal, augusztus 10–13. között a Látó szépirodalmi folyóirat által Szilágybagoson szervezett írótáborban.

Felmérik a fiatal alkotók lehetőségeit a Látó szépirodalmi folyóirat írótáborában
2017. augusztus 05., szombat

Johannis is felszólalt a „szép Erdélyünk történelmi szász fővárosában” zajló ünnepen

Klaus Johannis részt vett szombaton az erdélyi szászok találkozóján. Az államfőt minden mondata után megtapsolták a nagyszebeni Nagypiac téren, az erdélyi szászok 1990 után szervezett legnagyobb találkozóján.

Johannis is felszólalt a „szép Erdélyünk történelmi szász fővárosában” zajló ünnepen
2017. augusztus 05., szombat

Tálibok támadtak román járőrökre Afganisztánban

Enyhe alkari sérülést szenvedett szombaton egy román katona Afganisztánban – tájékoztat a bukaresti védelmi minisztérium közleménye.

Tálibok támadtak román járőrökre Afganisztánban
2017. augusztus 05., szombat

Szakmányban osztogatják a bírságokat a rendőrök az Untoldon

A rendőrség és a csendőrség 17 írásos figyelmeztetést és 37 bírságot rótt ki a kolozsvári Untold fesztivál második napján, összesen 37 300 lej értékben  – tájékoztat a Kolozs megyei csendőrség szombati közleménye.

Szakmányban osztogatják a bírságokat a rendőrök az Untoldon
2017. augusztus 05., szombat

Álhírellenes központot hozott létre a román külügyminisztérium

A külügyminisztérium stratégiai kommunikációs központot hozott létre azzal a céllal, hogy elemezze és ellensúlyozza az álhíreket – jelentette be pénteken Teodor Meleşcanu külügyminiszter.

Álhírellenes központot hozott létre a román külügyminisztérium
2017. augusztus 05., szombat

Felélénkül a székelyföldi „medveturizmus”

A medvetámadásokról, az állomány elszaporodásáról szóló hírek miatt a székelyföldi turizmus biztosan nem veszített, de a szakemberek közül többen úgy vélik, nagyon kettős a jelenség megítélése.

Felélénkül a székelyföldi „medveturizmus”
2017. augusztus 04., péntek

Tíz évre visszamenőleg visszafizeti az állam a használt gépkocsik regisztrációs illetékét

A román kormány pénteki ülésén úgy határozott, hogy tíz évre visszamenőleg visszaadják azokat az összegeket, amelyeket környezetszennyezési illetékként, autóregisztrációs adóként, vagy egyéb hasonló néven létesített illetékként fizettek be az államnak.

Tíz évre visszamenőleg visszafizeti az állam a használt gépkocsik regisztrációs illetékét