Sokan elmondták erről a véleményüket, de egy olyat se olvastam, aki helyeselte volna, hogy csakis tankönyvvel a kezében sikerülhet a gyereknek a bukfenc, a bakugrás, a labdajátékok valamelyike, a szertorna és nem is sorolom. Egyedül talán a hosszútávfutás közben lehetne haszonnal forgatni egy könyvet, de akkor sem a felhasznált lábak egymásutániságának módszertanát, hanem talán épp a hosszútávfutó magányosságáról szóló világhírű regényt.

Ez persze ugyanolyan eszement ötlet, mint maga a tankönyv, idevágóan csak még annyit mondanék, hogy a miniszterelnök próbálta legihletettebben menteni a menthetőt, mondván, hogy csapatának tagja csak viccelt. Úgy gondolom, a téma ezzel ki is merült, ám a másik oldalról, arról a nagyon sok tanerőről, akik egyszerűen nem tudnak létezni tankönyv nélkül, nem esett szó. Nem a tudásukat kérdőjelezem meg, hanem bátorságukat az önálló gondolkodásra.

Elsősorban a humán tárgyak előadóira gondolok, mert például egy versről majdnem annyi vélemény születhet, ahányan elolvassák. Sem a 2 × 2 „igaza”, sem a fizikai és kémiai képleteké nem vitatható, úgyhogy térjünk vissza a „művészkedésekhez”: zenei párhuzammal élve a kizárólag kottából muzsikáláshoz. Tudom, a kotta elsősorban biztonságot ad, s előfordul, hogy bele se néznek, na de manapság, amikor olyan könnyű a később plágiummá dagadó lekoppintás, nagyon sokat számít a tanári példa. Vagyis ha magyarázat közben folyton a könyvbe pislog, akkor miért várja el, illetve sokan meg is követelik: feleléskor a gyerek mindent úgy fújjon, mint egy eminens papagáj?!

És mi lesz a gyerek kreativitásával, ha a tanerő a sajátjának mondott, de tankönyvből kimásolt szövegértelmezést magoltat be, s ha a gyermeknek esetleg önálló véleménye is volna a versről vagy más szövegről, rögtön rászól, az nem úgy van a tankönyvben?! Annak a gondolkodni kezdő gyermeknek egy-egy ilyen „jó” tanerő örök életre képes elvenni a kedvét az olvasástól, tanulástól, érdeklődéstől, és besorolódik a tankönyvet füzetbe átmásoló stréberek nyájába.

Osztályfőnökként pedig az egyik legfontosabb és legkevésbé „lekottázható” feladat az empátia és a gyors problémamegoldás. Arra vagy van valakinek hajlama, vagy nincs. Mert a kotta sok mindenben segít, de ha se hang, se kottaolvasási gyakorlat, akkor énekes sem lesz abból soha az életben!