Texasban vasárnap éjjel nem hogy apadt volna, hanem egyenesen erősödött az esőzés, több mint ezer embert mentettek ki az otthonából, többek között Houstonban is.
Három személy, közöttük egy határrendész is megsérült Románia temesmórai határátkelőjének közelében, miután egy embercsempész nem akart megállni, és a hatóságoknak fegyvert kellett rántaniuk.
A közeljövőben nem létesítenek új parkolóhelyeket Kolozsvár belvárosában, mert ezzel még nagyobb lenne a forgalom a központban, amely már így is rendkívül túlterhelt – jelentette ki egy rádiós műsorban Dan Tarcea alpolgármester.
Temesváron, Kolozsváron, Brassóban, Iaşi-ban, Craiován és Bukarestben is tüntettek vasárnap este az igazságügyi törvények tervezett módosításai ellen, amelyeket Tudorel Toader miniszter jelentett be az elmúlt héten.
Szél fuvatlan nem indul – gondoltuk sokan, amikor a Tudose-kormány június végi beiktatása előtt Ionuţ Mişa pénzügyminiszter a kötelező magánnyugdíjak államosítását helyezte kilátásba.
Országos hír lett abból, ahogy az egyik kórházban egy idős nő rosszul lett, miközben a sorukra várakozók közt üldögélt.
Németország mögött, 5 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel a második helyen zárt Magyarország a racicei kajak-kenu világbajnokság éremtáblázatán. Románia egy ezüstérmet szerzett.
Nagyszínpadi koncerteken, főzőversenyen, kulturális programokon vehettek részt az érdeklődők Szatmárnémetiben a vasárnap záruló, tizenhatodik alkalommal szervezett Partiumi Magyar Napokon.
Születésnapi meglepetésekkel, koncertekkel, ifjúsági programokkal várták az érdeklődőket a vasárnap záruló, Őszi Sokadalom elnevezésű kézdivásárhelyi rendezvénysorozaton.
Megszakadt a Kolozsvári CFR veretlenségi sorozata a labdarúgó-Liga 1 idei szezonjában: látványos mérkőzésen 4-3-ra alulmaradt a Temesvári ACS Poli vendégeként.
Megszakadt a listavezető Temesvári Ripensia labdarúgócsapatának hibátlan mérlege a Liga 2-es bajnokságban, miután a hétvégi ötödik fordulóban 2-2-es döntetlent ért el a Brăila otthonában.
A menekültek befogadásának elutasítása ellentétes az európai szellemiséggel – jelentette ki Angela Merkel egy lapinterjúban. Szerinte 2015 szeptemberében azért indultak menekültek Magyarországon gyalog az osztrák határ felé, mert megtévesztették őket.
A nyár folyamán Erdélyben több százan tettek panaszt a fogyasztóvédelmi hatóságnál az állami és a magántulajdonban levő vasúttársaságokra, mivel nem létező vagonokba, illetve helyekre kaptak helyjegyet, és emiatt nem fértek fel a szerelvényre.
Mihai Tudose kormányfő szerint sokkal jobb a hozama az állami nyugdíjrendszernek, ezért kellene csökkenteni a magánnyugdíj-hozzájárulás mértékét.
Bővítik a temesvári CTParkot a Románia nyugati régióiban tapasztalt, a logisztikai és ipari felületek iránt megnövekedett keresletnek köszönhetően.
Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő – a hírt a család közölte az MTI-vel vasárnap.
Új helyszínekkel bővítenék a Szent László-örökségút hálózatát a projekt lebonyolítói, akik ehhez a helyi közösségek javaslatait is várják.
Disszonáns zeneként megszólaló Arany-paródiákról, a kétszáz éve született költőóriás által írt dallamokról és a dalszöveg vizsgálatáról is szó esett a Kolozsvári Magyar Napok keretében a bölcsészkaron szervezett múlt szombati előadásokon.