Generációkat egyesítő koncertek a Partiumi Magyar Napokon

Generációkat egyesítő koncertek a Partiumi Magyar Napokon

Fotó: PMN

Nagyszínpadi koncerteken, főzőversenyen, kulturális programokon vehettek részt az érdeklődők Szatmárnémetiben a vasárnap záruló, tizenhatodik alkalommal szervezett Partiumi Magyar Napokon.

Krónika

2017. augusztus 27., 17:172017. augusztus 27., 17:17

Szombaton már a délelőtti órákban megtelt élettel a Kossuth-kert: a főzőverseny résztvevői a bográcsok és üstök körül serénykedtek, a kert egy másik szegletében pedig a mezőpetri és a bogdándi asszonyok dagasztották a tésztát.

Vajda Pierre ételkritikus a Szatmári Rotyogók csapatának marhalábszár-levesét ítélte a legjobbnak,

a második helyet két csapat is kiérdemelte: a Csütörtöki Focis Fiúk egy kapros-túróscsuszás marhapörkölttel, valamint a Csini Csinosak csapata birkagulyása. A harmadik helyen a mezőny egyetlen román csapata, a Team Shut végzett egy finom csorbával.

Galéria

Fotó: PMN

Szombaton a Pokolgép együttes koncertezett, felcsendültek a régi nagy slágerek: Itt és most, Ítélet helyett, A háború gyermeke. Ezt követően egy más stílus, egy másik kor és egy másik legenda emléke lépett a színpadra az EdPhilips and the Memhis Patrol zenekar képviseletében, akik az 50-es évek Amerikáját és Elvis Presley szellemét hozták magukkal.

A zenekar tagjainak keze alatt szinte „lángolt” a nagybőgő és a gitár, Ed Philips pedig Elvist meghazudtoló módon énekelte szívből a legnagyobb rockabilly slágereket.

A pénteki est fénypontja a Tarr Beton színpadon a Geszti Péter Létvágy nevet viselő koncertje volt, amely teljesen megtöltötte Szatmárnémeti új központját. A több ezer nézőt magával ragadó produkció energikussága igazi bulihangulatot teremtett, de a komolyabb hangvételű dalokat is nyitottan fogadta a közönség. „Benne van minden, ami én vagyok, egyszerre retró és egyszerre mai. Annyiban retró, mint amennyi évvel idősebb vagy, mint akkor voltál. És annyira mai, mint amennyire fiatalnak érzed magad” – nyilatkozta előzőleg Geszti Péter a produkcióról.

Vasárnap minden idők egyik legnépszerűbb magyar zenekara, a Republic lép fel a Kossuth-kertben, majd a legendás Omega együttes koncertje zárja a Partiumi Magyar Napokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

Többet fizet, kevesebbet kap: a zsugorinfláció miatt is érdemes tudatos fogyasztóvá válni

Zsugorinfláció – ez a magyar elnevezése a rejtett áremelés Romániában és a világ számos országában tapasztalható jelenségének, amikor a gyártók csökkentik a termékek tényleges súlyát, az árat viszont változatlanul hagyják.

Többet fizet, kevesebbet kap: a zsugorinfláció miatt is érdemes tudatos fogyasztóvá válni
2024. május 06., hétfő

Fémhulladékból alkot az országos tehetségkutatóban szereplő mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix

Lenyűgözte az egyik román tehetségkutató zsűrijét a mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix, aki fémhulladékból hoz létre különböző tárgyakat, a műsorban például egy balerinát. A fiatal fémműves inspirációjáról, szenvedélyéről beszélt lapunknak.

Fémhulladékból alkot az országos tehetségkutatóban szereplő mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix
2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik
2024. május 06., hétfő

Beüzemelték az első intelligens sebességkorlátozó „fekvőrendőrt” Romániában

Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.

Beüzemelték az első intelligens sebességkorlátozó „fekvőrendőrt” Romániában
2024. május 05., vasárnap

Ma már inkább az állatok jogait helyezi előtérbe az erdélyi vegán közösség

Kezdetben sokan a növényi alapú étrend egészségre gyakorolt pozitív hatása miatt vonták ki teljesen étkezésükből az állati eredetű eledeleket, idővel viszont az erdélyi vegánok számára az állatok jogainak tiszteletben tartása került előtérbe.

Ma már inkább az állatok jogait helyezi előtérbe az erdélyi vegán közösség
2024. május 05., vasárnap

Dobos-torta, krémes és konyakmeggy – a Százéves Cukrászdában jártunk Gyulán

Korábban többször megfordultam vendégként a gyulai Százéves Cukrászdában, ezúttal azonban Balogh László mestercukrász kalauzolásával tekinthettünk bele a magyar cukrászat történetébe és a hagyományőrző receptjeiben, több terméküket is megkóstolhattuk.

Dobos-torta, krémes és konyakmeggy – a Százéves Cukrászdában jártunk Gyulán
2024. május 04., szombat

Múltidéző babakiállítást „adott a városnak” Sinka Zita sepsiszentgyörgyi gyűjtő

Nem tesz különbséget több mint ezer díszbabája között Sinka Zita, akinek mindegyik darab egyformán kötődik lelkéhez. A sepsiszentgyörgyi gyűjtő tematikusan berendezett kiállításáról, a legrégebbi, 19. századi példányáról, régi álmáról beszélt.

Múltidéző babakiállítást „adott a városnak” Sinka Zita sepsiszentgyörgyi gyűjtő
2024. május 03., péntek

Sikeresen útnak indította űrszondáját a Holdra Kína

Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról.

Sikeresen útnak indította űrszondáját a Holdra Kína
2024. május 03., péntek

Elhunyt a Szabad Európa Rádió magyar mohikánja, aki az erdélyi magyarok rendszerváltás előtti helyzetét is dokumentálta

Életének 77. évében elhunyt Rajki László újságíró, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori munkatársa – tudatta családja pénteken.

Elhunyt a Szabad Európa Rádió magyar mohikánja, aki az erdélyi magyarok rendszerváltás előtti helyzetét is dokumentálta
2024. május 03., péntek

A Nyilas Misi Egyesületet támogatja erdélyi előadás-sorozatával Balogh Ottó író, életvezetési mentor

Partiumi, erdélyi és székelyföldi városokban tart előadás-sorozatot Balogh Ottó Budapesten élő író, életvezetési mentor, aki a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület egyik támogatója.

A Nyilas Misi Egyesületet támogatja erdélyi előadás-sorozatával Balogh Ottó író, életvezetési mentor