Bajtársaik lőttek agyon négy újonc katonát Ukrajnában, a kivégzésre a kelet-ukrajnai konfliktus térségében, egy újoncavató szertartás során került sor.
Feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál az autistákat képviselő egyik romániai egyesület vezetője Viorica Dăncilă miniszterelnök ellen amiatt, hogy autistának nevezett bizonyos politikusokat.
Ahhoz sok kétség nem férhet, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) és annak vezetője, Laura Codruţa Kövesi ellen hirtelen felpörgött média- és politikai hadjárat nem spontán, véletlenszerű események láncolata.
Több iskolában januárt követően ebben a hónapban is késtek a fizetések, emiatt az oktatási szakszervezetek képviselői a kormánypalota elé vonultak. A minisztert hiába várták, helyette az államtitkárok magyarázták el a késés okát.
Kibővített kínálattal, kézműves termékekkel, valamint néptáncelőadással várják a résztvevőket a Kolozsváron rendezendő, péntektől vasárnapig tartó Szalonnafeszten. Molnár Attila, a rendezvény főszervezője beszélt lapunknak a programról, az újdonságokról.
Megaláztak Temesváron egy kézdivásárhelyi kislányt, amiért nem beszél jól románul.
Tizenhét rendbeli, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság miatt emelnek vádat Nikolas Cruz, a floridai iskolai lövöldözés gyanúsítottja ellen – értesült a The Washington Post csütörtökön. Az FBI-t korábban értesítették a fiatal elhajlásairól.
Románia három, egyenként 18 rakétatüzérségi eszközből álló HIMARS típusú, nagy mozgékonyságú sorozatvető-rendszert vásárol az Egyesült Államoktól, az erről szóló törvénytervezetet csütörtöki ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
Egyelőre nem látom indokoltnak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi leváltását – jelentette ki Klaus Iohannis államfő csütörtök esti sajtótájékoztatóján.
Nem fogadhatta el idei költségvetését a Bihar megyei önkormányzat a liberális tanácsosok bojkottja miatt. Hétfőn újabb kísérletet tesznek a büdzsé és több fontos projekt jóváhagyására.
Bármilyen messze el lehet menni az autonómiában, amit a többségi társadalommal való egyetértés még elbír – tudtuk meg Gyurcsány Ferenc volt kormányfő éppen aktuális véleményét a határon túliak önrendelkezési törekvéseiről.
Korszakzárást jelentett a phjongcshangi téli olimpia csütörtöki versenynapja a romániai sportéletben: Tófalvi Éva pályafutása utolsó ötkarikás szereplését jegyezte a sílövők 15 km-es egyéni futamában.
Románia a közép-kelet-európai térség egyetlen országa, amelyet már nem népszerűsítenek a nagy német utazásszervező cégek. A bukaresti hatóságok nem fordítanak kellő figyelmet a turisták elcsábítására. Erdélyi szakemberek egyetértenek a felsorolt problémákkal.
Jelentősen nőtt a határsértők száma tavaly Romániában, ahonnan több külföldi próbált illegálisan távozni, mint ahányan illegálisan léptek be az országba – derült ki a román határrendészet éves mérlegéből, amelyet csütörtökön tettek közzé.
Sepsiszentgyörgy gasztroturisztikai térképét készíti el a Kovászna Megyei Tanács által működtetett turizmusfejlesztési egyesület.
Megunta a folyamatos bírálatokat Răzvan Burleanu. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke ezt csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján említette meg.
Az idei Velencei Filmfesztiválra készülő, Deva Mall című film készítői főszereplőt keresnek: 13–15 év közötti lányok jelentkezését várják. Az alkotás rendezője Szőcs Petra.
Kallós Zoltán végső búcsúztatása február 17-én, szombaton 13 órától kezdődik a református egyház szertartása szerint a válaszúti Kallós Kúrián, majd a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra.