Sztrájkkal fenyegetőznek a fizetésükre váró tanárok

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Több iskolában januárt követően ebben a hónapban is késtek a fizetések, emiatt az oktatási szakszervezetek képviselői a kormánypalota elé vonultak. A minisztert hiába várták, helyette az államtitkárok magyarázták el a késés okát.

Kőrössy Andrea

2018. február 16., 08:512018. február 16., 08:51

Ismét általános sztrájkkal, sőt az érettségi bojkottjával fenyegetőznek a tanügyi szakszervezetek, mert állításuk szerint az oktatási minisztériumnak az ígéretek ellenére nem sikerült maradéktalanul megoldania erre a hónapra a bérek kifizetése körüli problémákat.

A szaktárca ezzel szemben azt közölte, hogy ők idejében elintéztek minden tennivalót, a fizetések késése pedig az informatikai rendszer frissítésének tudható be, a Krónika ugyanakkor arról értesült, hogy több helyen a beígért határidőre megérkeztek a juttatások.

A szakszervezetek az elmúlt hetekben többször is kilátásba helyezték az általános sztrájk kirobbantását a kormány által végrehajtott, bizonyos bérkategóriába eső alkalmazottak számára előnytelen adóügyi módosítások miatt. Legutóbb viszont az verte ki náluk a biztosítékot, hogy számos megyében nem kapták meg a még Liviu Pop volt oktatási miniszter mandátuma alatt leszögezett 14-ei időpontig a fizetésüket.

Csütörtökön ezért a pedagógusok képviselőinek egy csoportja a szaktárca bukaresti székháza elé vonult, ahol tárgyalásra hívták Valentin Popa jelenlegi tanügyminisztert, eközben többtucatnyi pedagógus csatlakozott a helyszínen kialakult spontán tüntetéshez. Popa azonban nem tartózkodik az országban, ezért a szakszervezeti illetékesek államtitkárokkal tárgyaltak, akiknek többek között azt kívánták elmondani, hogy attól tartanak: a fizetéskésés rendszeressé válik.

A minisztérium állítólag már rég átutalta a keretet

Az oktatási minisztérium szerint azonban ők semmiért nem okolhatók, csütörtöki közleményük alapján ugyanis a bérköltségeket már január 30-án átutalták a megyei tanfelügyelőségeknek, amelyek február elsejétől fértek hozzá a kerethez.

Idézet
A közoktatásban dolgozó alkalmazottak juttatásának csak egy kis része késett, ez a bérek elosztásáért felelős platform frissítésének tudható be”

– állítja a szaktárca.

A közleményben arra is kitértek, hogy a pedagógusok képviselőivel tartott megbeszélésen az államtitkárok elmagyarázták az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Az alkalmazottak és a kifizetendő bérek listáját egyébként a tanintézetek állítják össze, a dokumentumot pedig elküldik a megyei tanfelügyelőségnek. A minisztérium ez alapján utalja ki a szükséges bérkeretet.

Más úton jut el a fizetés a tanárokhoz

A tanügyi bérek átutalásának módját tavaly módosította a szaktárca, ennek nyomán januártól nem a helyi önkormányzatokon, hanem a tanfelügyelőségeken keresztül utalják a fizetéseket az iskoláknak. Egy másik változás, hogy

ettől az évtől a teljes bérkeretet az oktatási minisztérium költségvetéséből állják.

Ez azzal is jár, hogy míg korábban a pedagógusok minden hónap 5-e és 15-e között kapták meg juttatásukat attól függően, hogy a helyi önkormányzatok melyik napot jelölték ki az átutalásra, januártól a közoktatásban dolgozók egységesen, a hónap 14. napján – ha ez hétvégére esik, a megelőző utolsó munkanapon – kapják kézhez fizetésüket.

Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő korábban elmondta: a módosításra azért volt szükség, mert a tanügyi szakszervezetek többször jelezték, hogy változtatni kellene a fizetések átutalásának módján. Arra hivatkoztak, hogy év elején rendszerint késett az oktatók bére, mivel több önkormányzat késve fogadta el az évi költségvetést. Korábban egyébként csak bizonyos oktatási tevékenységeket álltak kizárólag a tanügyi tárca büdzséjéből, például a diákoknak járó ösztöndíjakat, a tanulók ingázásának, valamint az országos vizsgák megszervezésének költségeit. Januárban a bérkésés sokakat érintett, mivel többen az addigi 5-e helyett csak 15-én kapták meg fizetésüket.

korábban írtuk

Mozgósítanak a tanügyben, általános sztrájkra készül a legnagyobb szakszervezet
Mozgósítanak a tanügyben, általános sztrájkra készül a legnagyobb szakszervezet

Zajlanak az előkészületek a tanügyben az általános sztrájk kirobbantásához, már elkészült a tiltakozási akcióterv – számolt be a Krónikának Nagy Gábor, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) Kovászna megyei elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Külföldi misszióból hazatérő máramarosi tűzoltók léptek közbe az Arad megyei balesetnél

Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.

Külföldi misszióból hazatérő máramarosi tűzoltók léptek közbe az Arad megyei balesetnél
2025. július 18., péntek

Több évnyi bukaresti ellenállás után meglepetésszerűen jutnak magyar állami támogatáshoz partiumi és Kolozs megyei gazdák

Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.

Több évnyi bukaresti ellenállás után meglepetésszerűen jutnak magyar állami támogatáshoz partiumi és Kolozs megyei gazdák
2025. július 18., péntek

Egyre több erdélyi megyében jelennek meg sakálok, nem szabad közelíteni hozzájuk

Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.

Egyre több erdélyi megyében jelennek meg sakálok, nem szabad közelíteni hozzájuk
2025. július 18., péntek

Kábítószercsempész erdélyi bűnbanda bukott le Spanyolországból ,,importált” nagy mennyiségű kannabisszal

Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.

Kábítószercsempész erdélyi bűnbanda bukott le Spanyolországból ,,importált” nagy mennyiségű kannabisszal
2025. július 18., péntek

Egy ukránt hipotermiás állapotban hoztak le, egy másikat még keresnek a máramarosi hegyimentők

Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.

Egy ukránt hipotermiás állapotban hoztak le, egy másikat még keresnek a máramarosi hegyimentők
2025. július 18., péntek

HPV: magyarul is felvilágosítják a fiatalokat Kolozs megyében, módosul az ingyenes oltásra jogosultak korcsoportja

Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.

HPV: magyarul is felvilágosítják a fiatalokat Kolozs megyében, módosul az ingyenes oltásra jogosultak korcsoportja
2025. július 17., csütörtök

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc

Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc
2025. július 17., csütörtök

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei

Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei
2025. július 16., szerda

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen

A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen
2025. július 16., szerda

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése

Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése