Vádat emelt 13 orosz állampolgár és három orosz jogi személy ellen a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba való állítólagos orosz beavatkozás miatt az ügyben összehívott nagyesküdtszék.
Nem hosszabbítja meg szerződését Ambros Martín, a magyar bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC vezetőedzője.
Rossz kezdés után 10-7-re nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott a román csapat ellen a Kecskeméten zajló Európa Kupa-selejtező második napján.
A vallásszabadság napjává nyilvánítaná az Országgyűlés január 13-át, annak évfordulóját, amikor az erdélyi országgyűlés 1568-ban elfogadta a tordai vallásügyi törvényt – az erről szóló előterjesztést pénteken nyújtotta be két fideszes, egy kereszténydemokrata és egy szocialista politikus.
A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) teljes jogú tagjává választották az RMDSZ-t − döntött a világszervezet végrehajtó bizottságának budapesti ülése pénteken.
A következő években Európában, de talán azon kívül is az identitás kérdése kerül a politikai viták középpontjába – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI budapesti konferenciáján, pénteken.
A floridai középiskolában szerdán tömeggyilkosságot elkövetett Nicolas Cruz beismerte tettét. Közben az amerikai iskolákban megerősítették a rendőri jelenlétet, megszaporodtak az iskoláknak címzett fenyegetések.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) hallgatták ki pénteken Victor Ponta volt miniszterelnököt. A politikus távozásakor azt mondta, az ügyészek azt kérdezték, fenyegetve érzi-e magát Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök kijelentései által.
A Mol Románia megnyitotta első, elektromos autóknak létrehozott töltőállomását a bukaresti Nicolae Caramfil utcai benzinkúton.
A Maros megyei tanfelügyelőség kilakoltatási felszólítást kapott: öt napon belül ki kell költözniük az intézmény székhelyéről, amely jelenleg a Maros Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság tulajdonát képezi – jelentette be Ioan Macarie főtanfelügyelő.
A sokadik határidőre sem sikerült elkészülnie a kivitelező cégnek a Szászsebes–Torda-autópálya 3-as és 4-es szakaszával, így tovább csúszik az átvétel.
Tizenegy erdélyi és magyarországi társulat tizenhárom produkcióját láthatja a közönség a nagyváradi Szigligeti Színházban a hatodik alkalommal, március 20–25. között rendezendő HolnapUtán Fesztiválon.
Az év eleje óta 32-en haltak meg influenza miatt – jelentette a közegészségügyi igazgatóság keretében működő országos járványtani központ.
Összesen mintegy 50-60 kisebb-nagyobb beruházást tartalmaz Nagyvárad 2018-as költségvetése, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el a város képviselő-testülete.
Aláírták a Maros-mezőségi gazdaságfejlesztési program támogatási szerződéseit a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi épületében pénteken. A Romániában kísérleti jelleggel elindított programban 521 pályázó vállalkozás és személy nyert összesen 1,5 milliárd forint tá
Nyilvánosan bocsánatot kért pénteken Viorica Dăncilă kormányfő az érintettektől amiatt, hogy egy csütörtök esti televíziós műsorban autistáknak nevezte azokat, akik szerinte félretájékoztatják az Európai Uniót.
Hat hónapra felfüggesztette a bukaresti doppinglabor működését a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).
Háromnapos kulturális rendezvénysorozat keretében tisztelegnek Mátyás király emléke előtt Kolozsváron február 23–25. között.