Kemény küzdelemmel és nehéz napok után jó kompromisszummal zárja le a menekültügyi szabályozás körüli vitáját a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) – mondta Angela Merkel kancellár hétfő este Berlinben.
A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva, a 94. percben lőtt találattal 3-2-re legyőzte a japán csapatot az oroszországi labdarúgó-világbajnokság hétfői második nyolcaddöntőjében, Rosztov-na-Donuban, így bejutott a legjobb nyolc közé.
Az UNESCO világörökségi bizottsága hétfőn Manamában, Bahrein fővárosában tartott ülésén megállapította, hogy megalapozott és racionális a román kormány arra vonatkozó javaslata, hogy halasszák el Verespataknak a világörökségi listára való felvételét.
Emelje fel a kezét a képernyő előtt vagy az újságból felnézve az a kedves olvasó, aki nem járt már úgy egy világvégének tűnő helyen, de akár egy belvárosi étteremben vagy egy turisztikai központban, hogy azért nem tudott vásárolni, enni, inni, mert nem lehetett bankkártyával fizetni.
A huszonegyedik század elején már alig élő, székelyföldi hagyományos mesterségekről nyílik retrospektív fényképkiállítás kedden Strasbourgban az EP-képviselők klubjának parlamenti szessziót záró rendezvényén.
Tudorel Toader igazságügy-miniszter javaslata nyomán az igazságügyi törvényeket módosító parlamenti bizottság megszavazta hétfőn, hogy egyhavi minimálbérnyi összeg legyen az értékhatár, amely alatt a hivatali visszaélés nem számít bűncselekménynek.
Neymar és Roberto Firmino góljával a brazil válogatott 2-0-ra legyőzte hétfőn a mexikói csapatot az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, Szamarában, így bejutott a legjobb nyolc közé.
Alapfokon felmentette a hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolt Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármestert hétfőn a Hargita Megyei Törvényszék.
Csak az 50 ezer euró fölötti éves üzleti forgalmat lebonyolító vállalkozásoknak teszik kötelezővé egy frissen elfogadott törvénytervezet által, hogy lehetőséget biztosítsanak ügyfeleiknek a bankkártyás fizetésre. Eközben egyre többen fizetnek bankkártyával.
Kovászna megyében továbbra is készültségi állapot van, ezúttal ugyanis Erdővidéket veszélyezteti az áradás. Közben Viorica Dăncilă kormányfő ellátogat az árvízsújtotta megyékbe, közöttük Háromszékre.
Románia létfontosságú Európa energiabiztonsága szempontjából, ezért gázexportálási felelőssége meghaladja a nemzeti és a regionális kereteket – jelentette ki Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke hétfőn Bukarestben.
A sepsiszentgyörgyi színház szinte bármelyik előadásán érződik, hogy a produkció nagyon sokat köszönhet a színészek művészi érettségének, ugyanakkor erős, nyitott a társulatunk – mondta Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója.
Valóban munkára kényszeríti a szociális segélyben részesülőket a képviselőház által döntéshozó kamaraként elfogadott szigorítás – vallják az illetékesek, akik alig várják, hogy a módosítások hatályba lépjenek.
Horvátország 1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után 11-esekkel 3-2-re legyőzte Dániát Nyizsnyij Novgorodban, így bejutott a legjobb nyolc közé az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.
Koncertekkel, családias és fiatalos hangulatú programokkal várják a résztvevőket a szeptember 10–16. között rendezendő Főtér fesztivál – a Nagybányai Magyar Napokon.
A román belügyminisztérium összesítése szerint több halálos áldozatot is követelt, országutakat mosott el és egy vasúti hidat is tönkretett az árvíz az országban, csaknem száz településen keletkeztek jelentős károk.
Ingyenes bentlakással, utaztatással próbálják a magyar nyelvű oktatás választására bírni Beszterce-Naszód megye magyar gyerekeit. Vice és Magyardécse után Besztercén is működik a magyar iskola fenntartását segítő szórványkollégium.
A kormányt buktatni akaró jobbközép román ellenzék bukott jókorát – így összegezhető a szerdai bizalmi szavazás végeredménye.