Ugyebár jó ideje minden évben azt látjuk, hogy Finnország a világ legboldogabb országa, a finnek a legboldogabbak. Mert az ENSZ kezdeményezésére bő egy évtizede tudományos alapokon készített felmérések alapján „boldogságindexelnek”, és az elmúlt hét évben biza rendre Finnország végzett eme dicső rangsor élén.

Mi meg csak csodáljuk utolérhetetlen boldogságérzetüket, ahogyan a hosszú télben, az év nagy részében hidegben és sötétben is aktív életet élnek, mozognak, kikapcsolódnak a csodás természetben, környezetbarátok, szabadok, nyugodtak, együttműködők, elégedettek, megbíznak egymásban és mindig megbékélnek azzal, ami van.

Miközben évtizedek óta csodájára járnak oktatási rendszerüknek nemcsak a szegényebbek, hanem a gazdaságilag fejlettebb államok is.

– gondos, szakértő pedagóguskezek simogatása alatt –, javarészt arra összpontosítva, amit a legjobban szeret, amiben a leginkább jó az ifjonc. Anélkül, hogy folyamatos felmérőknek, pluszfeladatoknak, bármiféle megfelelési kényszernek lennének kitéve.

Ilyen paradicsomi állapotok lebegnek a szemünk előtt hosszú évek óta, ha Finnországról hallunk, mert hosszú évek óta nálunk nagyon rossz, minden rossz, és közben csak bámuljuk a finneket, akik abban a hideg, sötét országban ilyen csodákra képesek. Ezt mondják a statisztikák, felmérések, rangos kiadványok, nálunk jóval okosabb szakemberek, akik ott voltak, és a saját szemükkel látták.

A ritka áldások közé tartoznak a sportsikerek, amelyek felszabadító, lélekemelő hatását nekünk felesleges magyarázni: az elmúlt bő évszázad legsötétebb időszakaiban is reménysugarat, kitörési pontot jelentett sokak számára. Ugyanúgy, mint az olimpia eszméje a békére vágyók, békét hirdetők körében, az ókorban és a modern időkben egyaránt.

Nem csoda, hogy az idén 33. kiadásukhoz érkezett modern nyári ötkarikás játékoknak ma is óriási a népszerűségük. Összesen 206 ország 11 110 sportolója méretkezett meg Párizsban, 91 zászló képviselői érmet is szereztek.

Egy kis utánaolvasás során hamar kiderül, valóban példátlan Finnország kudarcos, nulla-nulla-nulla mutatót eredményező olimpiai szereplése, viszont a leépülés nem hirtelen lefolyású: visszafelé lépdelve az időben, Tokióban két, Rióban egy, Londonban pedig három medál volt a mérlegük, az utolsó aranyat 2008-ban Pekingben nyerték. Pedig a jelenleg 5,6 millió lakost számláló skandináv ország összesen 305 éremmel, köztük 101 arannyal büszkélkedik, és az igazi sportnemzet titulus még akkor is kijár(na) nekik, ha diadaljaik javát a múlt évszázad első felében aratták.

Azt azért nem jelenthetjük ki, hogy totális leépülésével, hiszen 56 sportoló kijutott az idei párizsi játékokra, és az első hatban is végeztek versenyzők (a ponttáblázaton 8 ponttal a 81. helyen zártak). Mégis, az idei párizsi megmutatkozás, a nulla-nulla-nulla mérleg egy ekkora lakosságú, ekkora sporthagyományokkal rendelkező ország esetében több mint arcpirító. Főleg, ha egy több szempontból is mintaállamnak tekintett országról beszélünk.

Mondhatják egyesek: jó-jó, de Finnország köztudottan télisport-barát ország, ahol a jégkorong a legnépszerűbb. De hát ha megnézzük a legutóbbi, 2022-es pekingi téli olimpia éremtáblázatát, attól sem dobhatjuk el az agyunkat: 2-2-4 a medálmérleg, amivel a 16. helyen zártak az éremtáblázaton (csupán négy hellyel megelőzve Magyarországot...). Igaz, ez fejlődés a 2018-as 1-1-4-hez képest.

Szóval sehogy sem áll össze a kép. De nem kell több, csak egy kis újabb utánajárás, és hamar választ kapunk jó néhány kérdésre. Vegyük először a mindenkit verő boldogságindexet. Finnországban élő szakemberek interjúit olvasva kiderül,

A gyér népsűrűség miatt viszonylag elszigetelten élnek, kevés a személyes kontaktus, emiatt távolságtartóak, zárkózottak, introvertáltak, melankolikusak. Ugyanakkor kitartó, sztoikus hozzáállásuk alig lát okot panaszra. Boldogságuk „titka” minden bizonnyal abban rejlik, hogy egyszerűen meg vannak elégedve azzal, ami van, nem csinálnak mindenből problémát.

Maradjunk az ifjaknál, és az őket nevelő, világszerte híres oktatási rendszernél. A finn iskola valóban méltó módon tett szert globális hírnévre a nyolcvanas évektől kezdődően, viszont az egyedi meglátások lassan kezdtek „visszaütni”: egyszer csak csökkenni kezdett a gyerekek PISA-teszteken elért eredménye. Olyannyira, hogy az e téren is valamikori éllovas Finnország mára a középmezőnybe szürkült, a visszaesés folyamatos.

Egyes pedagógusvélemények szerint a leépülés egyik oka, hogy a sokáig a világ legjobb tanáraival dicsekedő ország szép lassan elkezdte kivonni az oktatásból „a világ legjobb tanárait”, akiket már nem azért foglalkoztattak, hogy tanítsanak, hanem csupán hogy egyengessék az önfejlesztő, önirányító gyermekek útját. Eközben egyre csak romlott az önigazgatók tanulmányi eredménye (azon ritka felmérőkön, amelyeket nagyrészt nemzetközi kutatások-felmérések okán végeztek), egyre több, tanuláson kívüli probléma költözött a tanintézetekbe, és – messze földön híres egyenlő feltételek ide vagy oda – egyre mélyült a szakadék a tanulni-előrelépni vágyók és az azt elutasítók között.

Ami szépen hangzik, viszont ott a finn ló túlsó oldala, ahonnan nem könnyű visszakapaszkodni. Természetesen a hatóságok is érzik a bajt, ezért folyamatosan visszavezetnék bizonyos „ósdi” ismeretek, tantárgyak oktatását, mint például a kézírás. Viszont az iskolák autonómiája szent, hiszen éppen erre épült a rendszer: a bizalomra, a vak hitre, hogy ha jót akar az ember, az csakis jól sülhet el.

Az idei olimpiai szereplés láttán kapkodhatják a fejüket a sportért felelős finn illetékesek is, akik helyi beszámolók szerint jó ideje alulfinaszírozottságra panaszkodnak, de régóta megkérdőjelezhető az állami szervek hozzáállása magához a versenysporthoz, az élsport népszerűsítéséhez is. Ugyanakkor talán a legnagyobb baj a fiatalok érdektelensége, a sportolás általános mellőzése.

Mindezek láttán-hallatán, a kiváló magyar olimpiai szereplés, a közösen megélt sportsikerek boldogító mámora, életcélokat világra hozó példamutató ereje ismeretében nyugodt szívvel kijelenthetjük: talán nem is állunk olyan rosszul. Legalábbis e téren nem olyan rosszul, mint a mintafinnek.

korábban írtuk

Magyarország a régiónk „olimpiai bajnoka”, mindenhol jól fizetnek az érmek és a pontos helyezések

Bár az előző szerepléshez képest egy bronzéremmel kevesebbet szerzett, Magyarország a közép-kelet-európai régió „olimpiai bajnoka”.

korábban írtuk

A párizsi olimpia nyertesei

JEGYZET – Az olimpiai részvétel és eredményesség, sőt azon túl az olimpiai játékok megrendezése bármely országra nézve büszkeségre érdemesítő elismerés.