Az Erdélyi Magyar Néppárt szerint a teljes erdélyi magyar közösséget akarják megfélemlíteni a székelyföldi terrorperben született ítélettel. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is felháborodásának adott hangot.
Az élelmiszerpótlék tervezett csökkentése miatt spontán sztrájkba kezdett csütörtökön a kolozsvári megyei klinikai kórház mintegy 30 alkalmazottja.
Tüntetést rendez Kézdivásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Beke István és Szőcs Zoltán elítélése miatt, egyúttal felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét is a székelyföldi terrorperre.
El nem költött pénzösszegek tűnnek el a privatizációt követően az osztrák Erste tulajdonába került Román Kereskedelmi Bank (BCR) ügyfeleinek bankkártyáiról.
Visszakerült a román állam tulajdonába több mint 9300 hektárnyi erdő Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén, amelyet 2007-ben visszaszolgáltattak gróf Bánffy Dániel örököseinek. A Giurgiu megyei törvényszék által hozott ítélet jogerős.
Megdöbbenéssel vette tudomásul az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), hogy a tavalyi felmentés után a román legfelsőbb bíróság 5-5 év börtönbüntetésre ítélte Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. A szervezet közönyösséggel vádolja az erdélyi magyar érdekképviseletet.
Novicsok típusú katonai idegméreg-hatóanyag okozta annak a két brit állampolgárnak a megbetegedését, akiket szombat óta válságos állapotban kezelnek a délnyugat-angliai Salisbury városának kórházában – közölte szerdán késő este a Scotland Yard.
Koncepciós eljárás áldozatának tekinti az alapfokon felmentett Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármestert Biró Zsolt.
Ilyés Ferenc a Krónikának elmondta, óriási megtiszteltetésnek tartja, hogy erdélyi, székelyföldi magyarként segítheti a határon túli kézilabdázást. Ennek érdekében már szabadságát is összeköti új megbízatásával.
Több mint kívánatos lenne, hogy valóban törvényerőre emelkedjék, amit most törvénymódosító kezdeményezés formájában fogalmaztak meg szenátorok és képviselők: a jövőben nem pusztán pénzbírsággal sújtanák azokat, akik filmeznek vezetés közben.
Reméljük, idén még többen látogatnak el a nagyszebeni Hungarikum Napokra, mint tavaly, amikor több mint 12 ezren vettek részt a rendezvényen – mondta el a csütörtökön kezdődő, vasárnapig tartó programról Serfőző Levente főszervező.
A Brassói megyei Feketehalom börtönébe szállították a legfelsőbb bíróság által szerdán jogerősen 5-5 év börtönbüntetésre ítélt Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt az Agerpres hírügynökség értesülése szerint.
A magyar diákoknak 43 százaléka megbukott az érettségin, országos szinten gyengébbek lettek az óvások előtti eredmények, mint tavaly. A Kolozs megyei diákok teljesítménye lett a legjobb Romániában.
Egy nappal a szenátusi szavazás után szerdán a képviselőház is elfogadta a büntető törvénykönyv módosításait.
Jóváhagyta szerdán a parlament Gabriel Vlase szociáldemokrata párti (PSD) képviselő kinevezését a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére.
Elutasította szerdán a Gyulafehérvári Táblabíróság első fokon a gyulafehérvári római katolikus érsekség keresetét a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyében.
Öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit a bukaresti legfelsőbb bíróság. Beke István közölte: óvni készül.
A Liga 1 elmúlt idényében bajnok Kolozsvári CFR együttese leszerződtette a 22-szeres magyar válogatott védőt, Lang Ádámot. A klub emellett kameruni támadót is leigazolt.