FRISSÍTVE – Előzetes letartóztatásba kerültek a verekedős aradi diákok

FRISSÍTVE – Előzetes letartóztatásba kerültek a verekedős aradi diákok

Egy tanulót kórházba szállítottak, két másikat pedig őrizetbe vett a rendőrség szerda reggel Aradon egy utcai konfliktust követően.

2024. március 27., szerda

Hiába kérte, nem helyezik át Cherecheş semmisségi folyamodványának ügyét Kolozsvárról

Elutasította kedden a legfelsőbb bíróság a korrupció miatt börtönbüntetésre ítélt volt nagybányai polgármester, Cătălin Cherecheş igénylését, amelyben kérte, hogy a semmisségi folyamodványának tárgyalását helyezzék át a kolozsvári ítélőt

Hiába kérte, nem helyezik át Cherecheş semmisségi folyamodványának ügyét Kolozsvárról
2024. március 27., szerda

Washington: megvédjük a NATO-szövetségeseket támadás esetén

Az Egyesült Államok készen áll arra, hogy teljesítse NATO-kötelezettségeit és megvédje szövetségeseit egy esetleges támadás esetén – szögezte le Sabrina Singh, a Pentagon szóvivője egy keddi sajtótájékoztatón.

Washington: megvédjük a NATO-szövetségeseket támadás esetén
2024. március 27., szerda

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ársapkájának meghosszabbítását kéri a pénzügyminisztérium

A pénzügyminisztérium azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg június 30-áig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) árának befagyasztását; az erről szóló tervezetet már közvitára bocsátották – jelentette be Marcel Boloş tárcavezető.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ársapkájának meghosszabbítását kéri a pénzügyminisztérium
2024. március 27., szerda

Megerősítették: a Hamász újabb magas rangú vezetőjét sikerült likvidálni

Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy likvidálta a Hamász palesztin iszlamista mozgalom fegyveres szárnya, az Ezzedin al-Kasszam Brigádok harmadik számú vezetőjét, Marvan Isszát egy támadásban a Gázai övezetben.

Megerősítették: a Hamász újabb magas rangú vezetőjét sikerült likvidálni
2024. március 27., szerda

PSD-s zsarolásról beszél Alin Nica, aki mindenképp meg akarja pályázni a Temes megyei közgyűlés elnöki tisztségét

Az alakulatból való kizárásával egyenlő a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei szervezetének éléről történő menesztése Alin Nica, a Temes Megyei Tanács elnöke szerint.

PSD-s zsarolásról beszél Alin Nica, aki mindenképp meg akarja pályázni a Temes megyei közgyűlés elnöki tisztségét
2024. március 27., szerda

Lukasenka: először Fehéroroszország felé menekültek a krasznogorszki terrortámadás elkövetői

A Moszkva mellett Crocus City Hall elleni múlt heti véres terrortámadás végrehajtói előbb Fehéroroszországba akartak menekülni, de a fokozott biztonsági intézkedések miatt oda nem juthattak be, ezért az ukrán határ felé vették az irányt.

Lukasenka: először Fehéroroszország felé menekültek a krasznogorszki terrortámadás elkövetői
2024. március 27., szerda

Lemondatná a kormányt Varga Judit volt férje – Az exminiszter szerint az őt bántalmazó egykori párját csak a saját sorsa érdekli

Polt Péter legfőbb ügyész és a kormány lemondását, valamint a Schadl-ügy valóban független kivizsgálását követelte Magyar Péter jogász – Varga Judit volt igazságügyi miniszter volt férje – kedden este a Budapest belvárosába meghirdetett gyűlésén.

Lemondatná a kormányt Varga Judit volt férje – Az exminiszter szerint az őt bántalmazó egykori párját csak a saját sorsa érdekli
2024. március 27., szerda

A pillanat művészete újra meg újra megfogalmazza önmagát – Balázs Attila színész-igazgató a színházi világnapról

„Vannak, akik attól tartanak, hogy az újabb és újabb technikák, műfajok háttérbe szoríthatják a színházat. Én nem félek ettől. Abban hiszek, hogy a pillanat művészete, annak élő jelenléte halhatatlan” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Balázs Attila.

A pillanat művészete újra meg újra megfogalmazza önmagát – Balázs Attila színész-igazgató a színházi világnapról
2024. március 27., szerda

Nem számítanak már arra, hogy túlélőket találnak, leállították a kutatást a baltimore-i hídomlásban eltűntek után

A hatóságok kedden helyi idő szerint az esti órákban leállították a kutatást baltimore-i hídomlásban eltűnt hat ember után, akiket feltételezett halálos áldozatnak nyilvánítottak.

Nem számítanak már arra, hogy túlélőket találnak, leállították a kutatást a baltimore-i hídomlásban eltűntek után
2024. március 27., szerda

Sárgára festett, „szalmonellával töltött” csirkékre figyelmeztet a fogyasztóvédelem elnöke

Egyes cégek színezik a csirkehúst, hogy szebbnek tűnjön, néha az etetés során végzik el az eljárást, így a festék nem mosható le – figyelmeztetett szerda kora reggeli Facebook-posztjában Horia Constantinescu.

Sárgára festett, „szalmonellával töltött” csirkékre figyelmeztet a fogyasztóvédelem elnöke
2024. március 27., szerda

Ötre emelkedett a magyarországi ralibaleset halálos áldozatainak száma

Ötre emelkedett az Esztergom-Nyerges Rallyn történt baleset halálos áldozatainak száma – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon kedden.

Ötre emelkedett a magyarországi ralibaleset halálos áldozatainak száma
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 26., kedd

A NATO Reagáló Erők szükség esetén beléphetnek Romániába

A parlament plénuma kedden tudomásul vette Klaus Iohannis levelét, amelyben az államfő arról tájékoztatja a törvényhozó testületet, hogy a NATO Reagáló Erők szükség esetén 2024-ben beléphetnek Romániába.

A NATO Reagáló Erők szükség esetén beléphetnek Romániába
2024. március 26., kedd

Liberális források szerint a PNL Országos Politikai Tanácsa menesztette Temes megyei fiókszervezete éléről Alin Nicát

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Országos Politikai Tanácsa kedden úgy döntött, leváltja Alin Nicát a párt Temes megyei szervezetének éléről – tájékoztattak liberális források.

Liberális források szerint a PNL Országos Politikai Tanácsa menesztette Temes megyei fiókszervezete éléről Alin Nicát
2024. március 26., kedd

Közzétették a tudnivalókat a külföldi választókerületekben történő szavazásról: levélszavazásra nem lesz mód

A külügyminisztérium részletes tájékoztatást tett közzé honlapján a külföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező román állampolgárok választójogának gyakorlásáról az idei európai parlamenti választásokon.

Közzétették a tudnivalókat a külföldi választókerületekben történő szavazásról: levélszavazásra nem lesz mód
2024. március 26., kedd

Kolozsvár és a magyar határ között akár 160 kilométer per órával is közlekedhetnek majd a vonatok a vasútfelújítás nyomán

A Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonal folyamatban levő korszerűsítésének köszönhetően a korábbi 3 óra 30 percről 2 óra 14 percre csökken a menetidő Kolozsvár és a magyar határ közötti 166 kilométeren.

Kolozsvár és a magyar határ között akár 160 kilométer per órával is közlekedhetnek majd a vonatok a vasútfelújítás nyomán
2024. március 26., kedd

Önbizalmat és bátorságot adott a krónikus beteg fiataloknak a Yuppi új projektje

A Yuppi lehetőséget ad arra, hogy ne betegnek, hanem normális embernek érezd magad, aki élvezheti az életet – hangzott el a #IAmMyAdvocate (Én vagyok a saját szószólóm) című kampány kiértékelő sajtótájékoztatóján.

Önbizalmat és bátorságot adott a krónikus beteg fiataloknak a Yuppi új projektje