Nem számítanak már arra, hogy túlélőket találnak, leállították a kutatást a baltimore-i hídomlásban eltűntek után

•  Fotó: Jim Lo Scalzo/EPA/Agerpres

Fotó: Jim Lo Scalzo/EPA/Agerpres

A hatóságok kedden helyi idő szerint az esti órákban leállították a kutatást baltimore-i hídomlásban eltűnt hat ember után, akiket feltételezett halálos áldozatnak nyilvánítottak.

Hírösszefoglaló

2024. március 27., 08:562024. március 27., 08:56

2024. március 27., 10:282024. március 27., 10:28

A parti őrség kedd esti sajtótájékoztatóján közölték: nem feltételezhető, hogy túlélőket találnak, a további kereső munkát pedig a romló látási és időjárási viszonyok, valamint a víz hőmérséklete is akadályozza.

Roland Butler, Maryland rendőrség vezető nyomozója hozzátette, hogy a víz tele van törmelékkel és a híd acélroncsaival, a hajótestről pedig konténerek lógnak a víz fölé, ami veszélyessé teszi búvárok munkáját. Kérdésre válaszolva elmondta:

jelenleg semmi nem támasztja alá azt, hogy a baleset idején jármű közlekedett volna a hídon, mert a forgalmat időben sikerült leállítani, rögtön miután a hajó vészjelzést adott le.

Joe Biden elnök minden lehetséges segítséget kilátásba helyezett a katasztrófa utáni helyreállításhoz és újjáépítéshez.

Pete Buttigieg közlekedési miniszter a híd összeomlását „egyedi körülményként” értékelte, és szintén ígéretet tett arra, hogy szövetségi források válnak elérhetővé Maryland állam számára. Megjegyezte:

nincs olyan híd, ami képes lett volna ellenállni egy akkora közvetlen becsapódásnak, amit egy akkora hajó okoz, mint az itt szerepet játszó konténerszállító.

A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület vezeti, amelynek igazgatója közölte: a nyomozás részletesen kitér majd a szingapúri zászló alatt hajózó Dali nevű konténerszállító dokumentumaira, műszaki állapotának és felülvizsgálatának múltjára – írja az MTI.

Jennifer Homendy jelezte, hogy a pontos történéseket illetően fontos válaszokat ad majd a hajó hangrögzítőjének felvétele.

A hajó műszaki ellenőrzésének dokumentumai szerint 2015 és 2023 között 27 alkalommal zajlott felülvizsgálat, amelyek során kétszer találtak hiányosságot. A legutóbbi ellenőrzést az amerikai parti őrség végezte tavaly szeptemberben New York-ban, amikor nem állapítottak meg hiányosságot – derül ki a nyilvános iratokból.

A hajót üzemeltető Synergy Marine PTE Ltd. közleményben tudatta: a hajó legénysége és a kormányhídon a kifutás idején szolgálatot teljesítő két révkalauz is épségben van. Hozzátették azt is, hogy mindenben együttműködnek a szövetségi hatóságokkal a vizsgálat során.

A Francis Scott Key Bridge összeomlása miatt le kellett állítani Baltimore kikötőjének forgalmát,

ami az Egyesült Államok keleti partjának meghatározó közlekedési csomópontja, különösen a mély vize miatt, ami nagy tengerjárók számára is járhatóvá teszi.

Ben Cardin, Maryland állam szenátora a helyszín közelében tartott tájékoztatón hangsúlyozta: a kikötő újranyitásának prioritásnak kell lennie, mert az kulcsfontosságú a régió gazdasága számára, de az egész országban éreztetheti hatását a szállítási lánc megakadása révén.

Wes Moore, Maryland állam kormányzója arra tett ígéretet, hogy a hidat biztonságosabban és ellenállóbban építik újjá, de hozzátette, hogy hosszú munkára kell számítani.

A híd megsemmisülése egyben fontos közúti közlekedési útvonalat is megszüntetett a régióban, ami a főváros, Washington, valamint Philadelphia és New York között is fontos közlekedési folyosó, és kiesése az alternatív útvonalakon torlódásokat okozhat a közelgő húsvéti hétvégén.

korábban írtuk

Hajó ütközött egy hídnak Amerikában, több autó a vízbe zuhant (VIDEÓ)
Hajó ütközött egy hídnak Amerikában, több autó a vízbe zuhant (VIDEÓ)

Összeomlott egy háromkilométeres híd egy része kedd hajnalban az amerikai Baltimore-ban, miután nekiütközött egy teherszállító hajó, több gépjármű a vízbe zuhant – közölték a helyi hatóságok.

A Francis Scott Key Bridge megnyitásának 47. évfordulójáról néhány napja, március 23-án emlékezett meg a Maryland-i közlekedési adminisztráció. A Patapsco folyó torkolata felett ívelő több mint két és fél kilométer hosszúságú híd építését 1972-ben kezdték és 1977-ben fejezték be. A hidat a világ legnagyobb több támaszú rácsszerkezetű építményei között tartották számon, amelynek legszélesebb nyílása 366 métert fogott át. Középső részén 56 méterrel magasodott a víz fölé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk

Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk
2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke