Innovációról a mezőgazdaságban: fontos a technológia, de ennél is fontosabb a hozzáféréshez való segítség

A szomszédos megyékből és a határon tulról is érkeztek résztvevők a magyar gazdafórumra •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A szomszédos megyékből és a határon tulról is érkeztek résztvevők a magyar gazdafórumra

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A klímaváltozás és a különböző járványok mezőgazdaságra gyakorolt hatása kivédésének, a megoldások keresésének szakmai műhelye az aradi Magyar Gazdafórum, amelyet negyed évszázaddal ezelőtt indítottak útjára, és amely ma is a régió gazdaközösségeinek egyik legfontosabb találkozási fóruma. A tanácskozást a múlt szombaton tartották a nemzetközi mezőgazdasági vásár keretében.

Pataky Lehel Zsolt

2024. szeptember 10., 20:312024. szeptember 10., 20:31

Huszonöt évvel ezelőtt a román és a magyar mezőgazdasági minisztériumok szervezésében jött létre az első magyar–magyar gazdatalálkozó Aradon az Agromalim Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Csomagolástechnikai Szakkiállítás keretében: a kiállítás azóta 34. kiírását érte meg, az immár Magyar Gazdafórumként megtartott esemény pedig az egyik legjelentősebb kísérőrendezvénye lett. A Kárpát-medencei magyar gazdaszervezetek együttműködésének is bölcsője volt az aradi tanácskozás, amelyet idén az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat aradi regionális irodájával közösen szervezett meg Innovációs trendek a mezőgazdaságban címmel.

Idézet
Ez a rendezvény lehetőséget ad, hogy a gazdák naprakészek legyen az információkkal, a panaszaikra megoldást kínáljunk, a pályázati lehetőségekre felhívjuk a figyelmüket, és segítséget is nyújtsuk az igénylések megfogalmazásában” – nyilatkozta a Krónikának ifj. Zágoni-Szabó András, a gazdaegyesület elnöke.

Köszöntötte a megjelenteket többek között Hancsók Szabolcs, a magyarországi agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának munkatársa, vezető kormányfőtanácsos, aki emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány 2010 óta segíti a határon túli magyarságot „minden lehetséges eszközzel”, az agrártárca pedig ezen belül a gazdálkodókat támogatja 2012-től hangsúlyosan.

Idézet
A falugazdászok Magyarország kormányának helyi erőközpontjai, a napi kapcsolatokat ők tartják a magyar gazdákkal” – fogalmazott.

Antal Géza, az erdélyi és bánsági falugazdász-hálózatot koordináló Pro Agricultura Egyesület elnöke kérdésünkre úgy értékelte: a több mint két évtizedes múlt, a meghívott előadók személye és a résztvevők nagy száma a bizonyíték arra, hogy van presztízse a találkozónak. Szerinte a klímaváltozás és a különböző járványok földművelésre, illetve az állattenyésztésre gyakorolt hatásai kivédésének, a megoldások keresésének műhelye a tanácskozás és az annak teret adó Agromalim vásár.

Idézet
Amikor mi elkezdtük a szaktanácsadást, a drónok újdonságnak számítottak a mezőgazdaságban, itt a kiállításon is csak egy-két standon lehetett látni, de most már minden harmadik-negyedik kiállítónál látni ilyen berendezést. Ha öntözéstechnikára gondolunk, ebben van a jövő. Az innováció elengedhetetlen ebben az ágazatban, főleg, ha magyar gazdaként meg akarunk maradni ebben az országban – nyilatkozta Antal Géza.

A falugazdászoknak a legfontosabb feladatuk, hogy ezt az innovációt, ezt a tudást terjesszék, és elérhetővé tegyék azok számára, akik saját erőből nem biztos, hogy hozzáférnének ilyen technológiához – tette hozzá.

Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője a területalapú támogatások tervezett átalakításáról tartott előadást. Megnyugtatta a jelenlévőket, hogy a 2021–2027 közötti uniós agrárpolitika nem változik, az Európai Unió az azt követő két költségvetési ciklusban tervez módosításokat, amiket széleskörű – az agrárágazat és a környezetvédők képviselőinek, valamint a szakpolitikusok bevonásával tartott – párbeszéd, közvita előz meg. A támogatások mértékét és a kedvezményezettek körét érintik majd a változások fűzte hozzá. Az EP-képviselő is nagyra értékelte a magyar kormány támogatását, amit a három erdélyi gazdaszervezetnek nyújt: a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének, a Partiumi Falugazdász Hálózatnak és a Pro Agricultura Egyesületnek.

Winkler Gyula EP-képviselő szerint 2027 után számíthatunk a területalapú támogatások megreformálására •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Winkler Gyula EP-képviselő szerint 2027 után számíthatunk a területalapú támogatások megreformálására

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

„Mezőgazdasági, földrajzi és demográfiai szempontból különböző közösségeket szolgálnak ki ezek. A Partiumnak egy nagyon specifikus helyzete van, a székelyföldi egyesület egy olyan közösséget képvisel, ami nem ismert Magyarország mai területén, a hegyvidéki gazdálkodókat, a Pro Agricultura pedig Belső-Erdélyt és a Bánságot, a sokszínűséget képviseli, mert hogyan is beszélhetnék egy napon az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületéről, amelynek több mint kétezer aktív tagja van, és a Hunyad megyei helyzetről, ahol 150-200 magyar gazda tevékenykedik. De mindenkinek szüksége van a magyar nyelvű támogatásra, mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy betagolódjon a 21. századi agráriumba. Fontos, hogy sehol nem hagyunk fehér foltot Erdélyben, és a három hálózat által a magyar–magyar párbeszédbe minden gazdának esélye van bekapcsolódni” – fogalmazott Winkler Gyula.

Az aradi fórumon az előadásokat a klíma- és gazdasági változásokhoz való alkalmazkodásról, továbbá az élelmiszer-előállításban alkalmazott innovációkról tartott bemutatók tették színesebbé.

korábban írtuk

Kicsiktől a nagyokig: őstermelők és nagyvállalkozók is megférnek egymás mellett a mezőgazdasági vásáron
Kicsiktől a nagyokig: őstermelők és nagyvállalkozók is megférnek egymás mellett a mezőgazdasági vásáron

A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a csütörtökön megnyílt aradi Agromalim Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Csomagolástechnikai Szakkiállításon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 10., kedd

Ahol a kínai minőség a román bürokráciával találkozik: mozgolódnak a zilahi körgyűrűn (videóval)

Munkagépeket, útépítőket látni a zilahi körgyűrű második szakaszán, ami azért nem természetes, mert a kínaiak által Romániában elsőként bevállalt, csupán 5,5 kilométeres aszfaltcsíkon sokáig alig mozdult valami.

Ahol a kínai minőség a román bürokráciával találkozik: mozgolódnak a zilahi körgyűrűn (videóval)
2024. szeptember 10., kedd

Költségvetési megszorítások miatt nem lesz Ossian- és Irigy Hónaljmirigy-koncert az Aradi Magyar Napokon

A kormány megszorító intézkedései miatt az aradi Városi Kulturális Központ arról értesítette az RMDSZ Arad megyei szervezetét, hogy a tervezettnél kisebb összeget fordíthatnak az idei Aradi Magyar Napok programjaira.

Költségvetési megszorítások miatt nem lesz Ossian- és Irigy Hónaljmirigy-koncert az Aradi Magyar Napokon
2024. szeptember 10., kedd

Alaposan megdézsmálták a medvék a kukoricaültetvényeket a Székelyföldön

Több mint ötszáz hektárnyi kukoricaültetvényen okoztak kárt a medvék Hargita megyében, és a szám még nem végleges – közölte kedden Romfeld Zsolt, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.

Alaposan megdézsmálták a medvék a kukoricaültetvényeket a Székelyföldön
2024. szeptember 10., kedd

Egészségről, aktív életmódról és kerékpározásról is szó esik az Aktív Székelyföld konferencián

Az egészséges és aktív életmódra motiváló konferenciát szerveznek szeptember 21-én Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi Arénában.

Egészségről, aktív életmódról és kerékpározásról is szó esik az Aktív Székelyföld konferencián
2024. szeptember 10., kedd

Súlyos autóbaleset Arad megyében, egy személy életét vesztette

Egy személy életét vesztette, négyen megsérültek egy autóbalesetben, amely kedden következett be az Arad megyei Bél (Beliu) és Bélmárkaszék (Seliştea) között – közölte az aradi katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos autóbaleset Arad megyében, egy személy életét vesztette
2024. szeptember 10., kedd

Kilencéves kislány megerőszakolásának gyanújával tartóztattak le egy erdélyi fiatalembert

Előzetes letartóztatásba helyeztek szombaton egy 20 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint szexuális együttlétre kényszerített egy 9 éves kislányt – számolt be kedden a Szilágy megyei rendőrség.

Kilencéves kislány megerőszakolásának gyanújával tartóztattak le egy erdélyi fiatalembert
2024. szeptember 10., kedd

Országszerte beköszönt az esős időjárás, záporok várhatóak a napokban

Rossz időre figyelmeztető előrejelzéseket adtak ki a meteorológusok kedden, az esőzések csütörtökig tartanak.

Országszerte beköszönt az esős időjárás, záporok várhatóak a napokban
2024. szeptember 10., kedd

A százéves Bánffy Katalin grófnő előtt tisztelegnek a bonchidai kastélyban

Az idén 100 éves gróf Bánffy Katalin, Bánffy Miklós lánya előtt tisztelegnek az Erdély Versailles-ának is nevezett bonchidai kastélyban szervezendő Bánffy Napon.

A százéves Bánffy Katalin grófnő előtt tisztelegnek a bonchidai kastélyban
2024. szeptember 10., kedd

Kétezer négyzetméter területen csaptak fel a lángok Szászrégenben, egy faraktár is leégett

Hetven tűzoltó folytatott ádáz küzdelmet kedd éjszaka a lángokkal Szászrégenben, ahol egy faraktár gyúlt fel, és a környező lakóházak is veszélybe kerültek.

Kétezer négyzetméter területen csaptak fel a lángok Szászrégenben, egy faraktár is leégett
2024. szeptember 10., kedd

Hőlégballon Parádét szerveznek szeptember végén Nyárádköszvényesen

Különleges élményben lehet részük azoknak, akik szeptember 27–29. között a Maros megyei Nyárádköszvényesen részt vesznek Románia legrégebbi és legnagyobb hőlégballon parádéján, amely 18. alkalommal szólítja meg a családokat.

Hőlégballon Parádét szerveznek szeptember végén Nyárádköszvényesen