Az idei év első kilenc hónapjában a bruttó hazai termék (GDP) 3,77 százalékára, 44,29 milliárd lejre nőtt a költségvetési hiány. A múlt év azonos időszakában a GDP 6,37 százaléka, 67,27 milliárd lej volt a deficit – közölte kedden a pénzügyminisztérium.
Nagyjából hat százalékkal nőnek januártól a nyugdíjak, és emelkedni fog a gyerekpénzként emlegetett gyermeknevelési pótlék értéke is – jelentette be Dan Vîlceanu ügyvivő pénzügyminiszter.
Az összes nyugdíjat bevonják a nyugdíjreformba, amelynek lényege, hogy kizárólag a járulékfizetést venné alapul a jövedelmek kiszámításakor – jelentette ki szombaton Florin Cîţu ügyvivő kormányfő.
Adó formájában nyolcszorosan megtérül minden egyes lej a román állam számára abból az összegből, amelyet egy magiszteri képzést végzett polgár oktatására költ a teljes tanügyi cikluson keresztül, óvodától egészen a mesteriig – derül ki egy felmérésből.
Idén 5,7 milliárd lejjel többet költött az állam egészségügyre, mint tavaly – mondta pénteki sajtónyilatkozatában Florin Cîţu.
Költségvetés-kiigazítást fogadott el csütörtöki rendes ülésén a Kolozs megyei önkormányzat. A megyei út felújítása mellett a kórházak modernizálása is prioritást élvez.
Kiegészítik az egészségügyi minisztérium költségvetését 386 millió lejjel – közölte Florin Cîţu miniszterelnök a szerdai kormányülés után.
A román kormány idei első költségvetés-kiigazítás során 2,7 százalékponttal 7 százalékra emelte 2021-es GDP-bővülési prognózisát, és a GDP 7,16 százalékáról 7,13 százalékára csökkentette a várható államháztartási hiányt.
A hét folyamán elfogadja a kormány a költségvetés-kiigazítás tervezetét – közölte Florin Cîţu miniszterelnök hétfőn, a kormányülést követően.
A CFA Románia legfrissebb jelentésében 6,6 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal és 6,9 százalékos gazdasági növekedéssel számol 2021-ben.
Florin Cîţu kormányfő arról biztosította csütörtök este a diákokat, hogy a költségvetés-kiigazítás megoldja az ingázásuk finanszírozásával kapcsolatos problémákat.
A pénzügyminisztérium becslései szerint év végére az államadósság a bruttó hazai termék 49,1-49,2 százalékára csökken a jelenlegi 49,5 százalékról – nyilatkozta kedden a tárcavezető.
A kormány vélhetően jövő heti ülésén fogadja el a 2021-es év első költségvetés-kiigazításáról szóló sürgősségi rendeletet – jelentette ki hétfő este Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi, a fejlesztési, az oktatási és a pénzügyi tárca kapja a legnagyobb összeget a költségvetés kiigazításakor a pénzügyminisztérium honlapján péntek este közzétett tervezet szerint.
Florin Cîţu „nehezen érti meg” azokat a minisztereket, akik költségvetés-kiegészítést kérnek, miközben nem költötték él az első félévre előirányzott összegeket. A kormányfő szombaton Marosvásárhelyen nyilatkozott a közelgő költségvetés-kiigazításról.
Florin Cîţu kormányfő csütörtökön közölte, hogy az első félévben a tervezettnél több pénz folyt be a járulékokból az államkasszába, így csökkent a nyugdíjdeficit.
A bruttó hazai termékhez (GDP) mérten 2,96 százalékra nőtt Románia államháztartási hiánya az idei év első hat hónapjában, miután május végén 2,29 százalékon állt.
Idén hatezerrel több rezidens orvos van a felsőfokú oktatási rendszerben, mint tavaly, emiatt az oktatási tárca költségvetés-kiegészítést kért a pénzügyminisztériumtól – jelentette be Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter vasárnap.