Orbán Viktor szerint Ukrajnában tűzszünet és béketárgyalás kell

•  Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség az ukrajnai háború lezárásához – hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

MTI

2023. június 30., 10:582023. június 30., 10:58

A kormányfő kifejtette, az Európai Unión belül két iskola létezik az ukrajnai háború megítélésében: a „nagyok” azt mondják, tovább kell menni az eddigi úton, működik az az elgondolás, hogy le lehet győzni ukrán katonákkal és nyugati pénzzel, eszközökkel az oroszokat.

Hozzátette, ő egyedül képvisel ezzel szemben ellenvéleményt. Eltelt másfél év, ezt csináltuk, amit csináltunk;

eredmény zéró, sőt negatív, tehát Oroszországot nem győztük le, az orosz politikai vezetés a helyén van, az orosz gazdaság, köszöni szépen, jól van, ehhez képest mi szenvedünk a magas inflációtól, nincs már pénzünk arra, hogy az ukránokat támogassuk, nyilvánvaló, hogy az ellentámadás, amit az uránok megindítottak, nehézkes, vagy kérdéses, hogy egyáltalán fűzhetünk-e hozzá bármilyen reményt

- értékelt a kormányfő.

Rengeteg ember halt meg, még több fog meghalni, fölmérhetetlen a pusztítás, az emberi fájdalom és szenvedés, ami ott kialakul, ezért minden eszközt arra kell használni, hogy tűzszünet legyen és béketárgyalás – szögezte le Orbán Viktor.

Arról is beszélt:

az Európai Unió „migránsgettók” létrehozására akarja kötelezni Magyarországot, arra, hogy évente akár több tízezer migránst fogadjon be.

A kormányfő hangsúlyozta: a kormány harcolni fog ez ellen, és nem áll szándékában végrehajtani ilyen intézkedést.

Orbán Viktor felháborítónak nevezte az eljárást, amelynek során „puccsszerűen” erőltették át a migrációs kvótarendszerről szóló döntést az unió belügyminisztereinek tanácsán.

A döntés mögött a Soros-hálózat állhat, amelynek élén „őrségváltás történt”, az új generáció pedig politikailag aktívabb – mondta a miniszterelnök, utalva arra, hogy Soros György átadta NGO-hálózatának irányítását a fiának.

Azt is kifejtette:

az Európai Bizottságnak nagyon súlyos kérdésekre kell válaszolnia az Európai Tanács ülésén: választ kell adnia arra, hogy hova lett a pénz az uniós költségvetésből, és ki felelős azért, hogy 2,5-3 év elteltével lényegében pénzügyileg a csőd szélére sodorták az Európai Uniót.

Azt mondta: a bizottság a költségvetés hétéves időszakának a felénél bejelentette, hogy elfogyott a pénz, és most arra kéri a tagállamokat, hogy eurómilliárdokat fizessenek be még pluszban ahhoz képest, amit egyébként előír a költségvetés.

Hozzátette:

„van egy zűrös ukrajnai pénzügyi csomag”, ugyanis a bizottság adna hozzávetőleg 50 milliárd eurót Ukrajnának, holott azt sem lehet tudni, hogy az eddig Ukrajnának odaadott mintegy 70 milliárd euró mire ment el, és miért nem volt elég.

Emellett – folytatta – a bizottság most még 18 vagy 19 milliárd eurós hozzájárulást kér a felújítási alap megnövekedett kamatterhéhez is, úgy, hogy ebből az alapból a magyarok és a lengyelek egy fillért sem kaptak. Jelezte:

van továbbá egy nagyobb összeg, amit a migránsok Európába érkezésének elősegítése érdekében különít el a bizottság, és kérnek maguknak néhány milliárd eurót, hogy megemeljék a fizetésüket,

miközben azt követelik Magyarországtól, hogy törölje el a rezsicsökkentést.

„Tehát a magyar emberek otthon fizessenek többet a rezsiért, küldjünk ide több pénzt, amiből nekik lesz plusz fizetésük. Tehát úgy, ahogy van az egész, az oly mértékig abszurd, hogy nyilván nem csak egy magyarnak, de majdnem minden európai uniós tagállam vezetőjének kinyílik a bicska a zsebében” – fogalmazott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését