Fotó: Joe Biden/Facebook
Elkerülhető az Egyesült Államok számára katasztrofális fizetésképtelenség a költségvetésről szóló megállapodással – jelentette ki Joe Biden elnök Washingtonban vasárnap este, miután a Képviselőház elnökével véglegesítették a szombaton megkötött egyezséget.
2023. május 29., 09:102023. május 29., 09:10
Az elnök vasárnap egyeztetett Kevin McCarthy-val a Képviselőház republikánus vezetőjével. Joe Biden a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy már a tárgyalások elején világossá tették, csak kétpárti megállapodással tudnak előrelépni, ugyanakkor hozzátette, hogy kevés engedményt kellett tennie a republikánusok felé.
Biden még szombaton kiadott közleményében fontos lépésnek nevezte az egyezséget abba az irányba, hogy úgy csökkentsék az állam kiadásait, hogy közben megvédik a dolgozó emberek számára rendelkezésre álló fontos programokat, és biztosítják a gazdasági növekedést. Kevin McCarthy, a Kongresszus alsóháza, a Képviselőház elnöke szintén vasárnap sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy a republikánusok ugyan nem kaptak meg mindent, amit elvártak, viszont a demokratáknak jóval nagyobbat kellett hátra lépniük. A republikánus házelnök a tárgyalásokon általa elért eredmények között említette, hogy a kormányzat visszavonja a szövetségi adóhatóság költségvetésének 2023-as növelését, valamint, hogy visszakerül a költségvetésbe a koronavírus-járvány hatásának enyhítésére létrehozott alap megmaradt összege is.
Megerősítette, hogy az alsóházi szavazásra legkorábban 72 órával az után kerülhet sor, hogy elkészül a törvényjavaslat végleges szövege.
Kevin McCarthy házelnökké választásakor tett ígérete volt, hogy minden törvény esetében legalább három napnak kell rendelkezésre állnia, hogy a képviselőknek idejük legyen elolvasni és megfontolni a jogszabálytervezeteket, mielőtt szavaznak róluk.
aminek hiányában az Egyesült Államok június elejétől nem lenne képes törleszteni lejáró államadósságát.
A megállapodásról előzetesen megjelent információk alapján a költségvetési kiadáscsökkentésért cserébe a republikánusok hozzájárulnak az amerikai államadósság felső határának megemeléséhez két évre, ami mintegy 4 ezer milliárd dollárt jelent. Az Egyesült Államok szövetségi államadóssága meghaladja 31 ezer milliárd dollárt, ezzel elérte a törvény által jelenleg engedélyezett maximális szintet.
Tömeges járattörlést jelentettek be mind az izraeli, mind a külföldi légitársaságok vasárnap a Tel-Aviv melletti Ben Gurion nemzetközi repülőtér és az izraeli légtér lezárása miatt.
Kaja Kallas Európai Uniós főképviselő kijelentette, Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyverhez jusson.
Portland-ben több rendőr megsérült, amikor a szövetségi bevándorlási hatóság ellen tiltakozók megtámadták a szervezet helyi létesítményét szombaton, míg Salt Lake City-ben lövöldözés volt a kitoloncolások elleni tüntetésen.
Tízen meghaltak, kétszázan megsebesültek, és mintegy húsz embert keresnek a romok között az éjjeli iráni rakétatámadások után Izraelben – jelentette a helyi mentőszolgálat vasárnap reggel.
Telefonon beszélt egymással szombaton Vlagyimir Putyin orosz államfő és Donald Trump amerikai elnök – tudatta Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel.
Izrael tartalékosokat mozgósít a libanoni és a szíriai határ védelmére – idézte az izraeli hadsereg (IDF) szombati jelentését az MTI.
Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt- jelentette a helyi média.
XIV. Leó pápa perui misszionáriusi, plébánosi munkásságáról készít a Vatikáni Média dokumentumfilmet, amelynek már elkészült az előzetese, és hamarosan teljes egészében megtekintheti a nagyközönség.
Izrael legalább hat légicsapást hajtott végre Irán elleni a „Felkelő oroszlán” elnevezésű művelet keretében péntekre virradóra – írja a The Economist.
Oroszország aggodalmát fejezi ki, és elítéli az Izrael és Irán közötti konfliktus hirtelen eszkalációját – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken a sajtónak, az Iránra mért izraeli katonai csapást követően.
szóljon hozzá!