Megszüntetése esetén nem járna sikerrel a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum újralapítása – véli Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója, aki a Krónikának adott interjúban elmondta: ha kell, készek felbontani az önkormányzattal kötött bérleti szerződést.
Első helyen végzett a Bukarestben szervezett országos kizombakongresszuson partnerével Borzási Judit gyergyószentmiklósi születésű, Kolozsváron élő versenytáncos. Az országos versenyen elért sikerről, jövőbeli terveiről számolt be a Krónikának.
Az autonómia nem kisebbség-specifikus dolog, politikai és közigazgatási értelemben ugyanis azt jelenti, hogy egy államon belül egyes embercsoportok önállóan dönthetnek és járhatnak el meghatározott, kizárólag őket magukat érintő ügyekben – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Bognár Zoltán kolozsvári autonómia-szaké
A Kolozsvári Magyar Napok záróakkordja lesz a Csárdáskirálynő augusztus 20-án. A 120 fős monumentális előadást teljes nagyszínpadi felállásban először mutatják be Erdélyben. Erre az alkalomra tér vissza a színpadra kisfia születése után Dancs Annamari.
A Kolozsváron élő magyar emberek problémái nem feltétlenül etnikum-specifikusak – állítja interjúnkban Oláh Emese. Az alpolgármester szerint a város magyar közössége megélheti és megőrizheti magyarságát a kincses városban.
Tovább növelné a Miért súlyát az RMDSZ-szel való együttműködésben az ifjúsági szervezet új elnöke, Oltean Csongor, aki – mint interjúnkból kiderül – a hagyományos EU-tábor és a Miért-akadémia átalakítását is tervbe vette.
Segítségre van szükség a szülőföldön való megmaradáshoz, és a magyar kormány segíteni kíván – fogalmaz interjúnkban Soltész Miklós. Az államtitkár szerint nem román, hanem külső érdekeket szolgálnak azok, akik a magyarellenes hangulatkeltésért felelősek.
A trianoni kérdéskörnek nem elszakító, hanem összekötő tényezőnek kellene lennie, hiszen ez ugyanúgy a magyarság, mint a románság története – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Murádin János Kristóf történész.
A trianoni diktátum témája a magyar identitás egyik alapkérdését feszegeti – véli Ablonczy Balázs, az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője.