Fotó: Facebook/Sonrisa Dance Center
Első helyen végzett az első alkalommal Bukarestben szervezett országos kizombakongresszuson partnerével Borzási Judit gyergyószentmiklósi születésű, Kolozsváron élő versenytáncos. Az országos versenyen elért sikerről, jövőbeli terveiről számolt be a Krónikának.
2017. szeptember 03., 17:052017. szeptember 03., 17:05
– Mikor kezdtél el tánccal, ennek oktatásával foglalkozni?
– Gyermekkoromban nagyon sportos megjelenésem volt, és amikor anyukám elsőáldozáskor megvette az első magas sarkú cipőmet, én visszautasítottam. Anyukám nagyon megijedt, hogy mi lesz velem, hogy lesz ebből a „leánykából” nő? Ekkor jött az ötlete, hogy a kultúrház igazgatójaként helyet ajánl fel egy tánctanárnak, és körülbelül kilencéves koromban beíratott az órákra.
Tizennégy éves koromban feljöttem Kolozsvárra líceumba, elkezdtem sporttáncra járni. Majd kimentem Dániába tanulni, elnyertem egy ösztöndíjat Ausztráliába, ahol fél évig az egyetem mellett jártam táncolni, és ekkor felfedezett egy táncstúdió, kétéves szerződést ajánlott, tanítanom kellett, valamint ők is kiképeztek engem tanárnak. Még két évig dolgoztam Ausztráliában, ahol találkoztam egy ott letelepedett magyar táncossal, és együtt részt vettünk két világbajnokságon, az egyiken negyedik, a másikon második helyezettek lettünk.
– A táncoktatás mellett gyakran részt veszel versenyeken, milyen érzéssel tölt el a mostani siker?
– Önbizalmat adott ez a verseny, egy „löketet”, hogy nekifussunk a világbajnokságnak, ahol Romániát képviselnénk.
Viszont az AfricAdancar nevű nemzetközi versenyt jövő év júniusában már tizedik alkalommal szervezik meg Portugáliában. A kizomba műfaj az 1980-as években Afrikában, a portugál gyarmatokon alakult ki, vezetéstechnikájában az argentin tangóhoz hasonlítható leginkább.
Fotó: Facebook
– Az országos versenyen milyen szempontok alapján értékelték a táncotokat?
– Az első részben saját koreográfia alapján táncoltunk, a második pedig szabadtánc. Az utóbbit úgy kell elképzelni, hogy nem tudjuk milyen zenére fogunk majd táncolni, csak annyi ismeretes, hogy afrikai kizomba lesz.
Ezt a gyors reakciót figyelik a versenyen, hogy mennyire jól tudunk improvizálni.
– A szabadtáncban vagy önmagában egy fellépésen mennyire fontos, hogy a partnereddel összhangban legyetek, jól ismerjétek egymást?
- Amikor az ember ezt profi szinten űzi, nagyon fontos, hogy össze legyen szokva a partnerével.
Ezeknél a táncoknál hozzászoktunk, hogy bárki bárkivel tud táncolni, ennek ellenére nem váltogatjuk gyakran a táncpartnerünket, mert elég sok energiát belefektetünk abba, hogy megszokjuk egymás stílusát. A jelenlegi partneremmel, Paul Bucurral már két éve táncolunk együtt.
– Mennyire szükséges a versenyképességhez a jó kondíció, edzés, egészséges táplálkozás?
– Ha versenyszinten akarom űzni a táncot, akkor mindenképp szükséges a jó kondíció. Általában olyan sokat táncolok, hogy mellette nem mindig marad időm konditerembe járni, de azért szükséges, hogy vigyázzak magamra.
– Kialakítottál már magadnak egy sajátos étrendet?
– Nem mondhatom azt, hogy sajátos, de azért megnézem, hogy mit eszem. Például Mc Donalds-termékeket már egyáltalán nem eszem, és figyelek arra, hogy elég proteint vigyek be a szervezetembe, illetve igyekszem könnyű ételeket fogyasztani.
Fotó: Facebook
– Melyek a hosszú távú terveid, meddig szeretnél a táncparketten „maradni”?
– Gyermekkoromba sokan mondták azt, hogy valami komolyabbal kellene foglalkoznom, és annak idején én sem láttam a táncnak egy olyan verzióját, amiből meg lehet élni, de Ausztráliában megváltozott a véleményem. Én nagyon szeretek edzeni, tanítani másokat, sokáig szeretném ezt folytatni.
A partneremmel való fellépéseket is nagyon szeretem, de ennek valószínűleg van egy korhatára, tehát amíg erőben vagyok, addig szeretném ezt a lehetőséget minél jobban kihasználni. A versenyekre pedig nem feltétlenül megélhetési lehetőségként tekintek, inkább a saját szintünk teszteléseként.
Saját maga segítette le a magasban rekedt macskáját Marcel Ciolacu román miniszterelnök. A közösségi médiában roppant aktív miniszterelnök meg is örökítette a cicás kalandot.
Az emberek többsége nehezen tudja azonosítani azokat a képeket, amelyeket mesterséges intelligencia segítségével generálnak ingatlanokról, és emiatt könnyen csalás áldozatává válhatnak a nyaralók.
A kincses városban élő vadméhek könnyebb feltérképezésében, valamint a lakosság körében való népszerűsítésében játszanak szerepet azok a rovarhotelek, amelyek elhelyezésére önkéntesek jelentkezését várja a BBTE Biológia és Geológia Kara.
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100 méter hosszú, 6 méter széles és 5,4 méter magas járműszerelvény kezdi meg útját a 43-as főúton Románia felé.
Egyre többen utaznak külföldre, hogy ott ünnepeljék szerelmüket Valentin-nap környékén.
A déli harangszóval és a csárdással bővült a Hungarikumok Gyűjteménye, a döntést Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán jelentette be.
Országos áramszünetet okozott Srí Lankán egy majomcsapat, amely bemászott egy elektromos alállomásba.
Újdonságokkal, jubileumi rendezvény szervezésével vág neki az idei évnek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. László Petra KMDSZ-elnök a kitűzött célokról, Göllner Blanka főszervező a 30. KMDSZ Diáknapokról beszélt a Krónikának.
Több mint húszéves szabadságvesztésre ítélte a ploiești-i táblabíróság azt a dél-romániai házaspárt, amelyet szándékosan leforrázott hároméves kislányuk haláláért állítottak bíróság elé – közölte pénteken az Adevărul hírport&a
Csak tavaly egy billió, vagyis 1000 milliárd dollárt is meghaladó értékben adtak pénzt az átverések áldozatai netes csalóknak, akik sms-ben vagy olyan platformokon garázdálkodnak, mint a WhatsApp, az Instagram vagy a Gmail.
szóljon hozzá!