Egy történelmi traumát érint, és kárvallottjai – a kisebbségi magyarság – mindennapi létével emlékeztet az 1920-ban és utána történtekre.

– Míg a diktátum aláírásától 1945-ig Trianon állandó téma volt, sokat foglalkoztak vele, a Rákosi-, majd a Kádár-korban gyakorlatilag feketelistára került. 1990 óta viszont ismét kutatható a téma, és számos történész foglalkozik is vele. Van még kutatnivaló ma is? Sok dolgot nem tudunk még Trianon kulisszatitkairól?

– Persze. Ezen leszünk. A számtalan kutatási irány közül az iratkiadások mellett magam nagyon fontosnak tartom a Trianonnal kapcsolatos külpolitikai gondolkodás fejlődését, a menekültek kérdését vagy az emlékműkatasztert – és még sok minden mást is.

– Ön nem csupán az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetőjeként foglalkozik a témával, hanem már korábban is hozzányúlt. Trianon-legendák címmel könyvet írt, amelyben a diktátum aláírásával, illetve annak utóéletével kapcsolatos városi legendákat vette górcső alá, és igyekezett megcáfolni. Miért gondolta úgy, hogy erre szükség van? Nem érték bírálatok, amelyek szerint hazafiatlan, esetleg egyenesen nemzetáruló?

Ravasz László lapját, a Református Életet idézem nyolcvan évvel ezelőttről: „Trianon ellen az tesz a legtöbbet, aki a legtöbb hazugságot irtja ki a magyar életből és a legtöbb igazságnak szerez érvényesülést”. Nyilván vannak, akiknek nem tetszik a mű, de egyfelől több helyen is igyekeztem jelezni személyes érintettségemet az ügyben. Másrészt a sok ezer eladott kötet jelzi, hogy sokan kíváncsiak arra, amit erről írtam.

Ha voltak is, sok eredményt nem értek el, a román határ nem a Tiszánál húzódik, és Békéscsaba vagy Mátészalka sem került Romániához.

– Az MTA Lendület 100 Kutatócsoport most a közelgő századik évforduló alapján ismét a figyelem középpontjába hozta a kérdést. Kik a tagjai, milyen alapon válogatta ki őket?

– Alapvetően történészek, de van köztük szociológus, irodalom- és művészettörténész is. Részben olyanok, akiket régóta ismerek, de vannak köztük olyanok is, akiket korábban nem ismertem, csak a szakmai munkásságuk alapján kértem fel őket, és nagy megtiszteltetés, hogy igent mondtak. Nagyon kevesen voltak, akik nemet mondtak, ők is inkább más elfoglaltságaik miatt, nem azért, mert nem látták fontosnak a projektet.

– Mi a csoport célja?

– Letenni nyolc-tíz kötetet, többtucatnyi cikket, idegen nyelvű publikációkat és konferenciaszerepléseket a magyar társadalom képletes asztalára,

– Hogyan fogadták a történésztársak, egyáltalán a magyarországi akadémiai közeg a csoport megalakításának az ötletét?

– Úgy látom, elismerés és támogatás övezi a magyar akadémiai és tudományos világban. Nagyok az elvárások is, de hát ez természetes.

Sokan nyilván úgy élik meg, hogy ezeket az erőfeszítéseket tesszük kérdésessé mindenféle történetpolitikai machinációkkal. Ezekkel nem tudok mit kezdeni: a mi célunk tudományos, a célunk az, hogy a nyilvánosság előtt és a nyugat-európai, illetve szomszédos országokbeli kollégák bevonásával dolgozzunk.

korábban írtuk

Trianon 100: visszautasítja a román vádakat az MTA kutatócsoportja

Visszautasítja a Romániában megjelent vádakat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület-kutatócsoportjának vezetője, reagálva a  román közéletben és a sajtóban megjelent állításokra.

– Nem csupán a román, a szlovák vagy szerb – és újabban az ukrán – történészek reagálnak úgy, mintha a tyúkszemükre léptek volna, amikor fölmerül a Trianon-problémakör. Magyar részről is hallhatók olyan hangok, amelyek szerint kár feszegetni a témát, sőt káros, hiszen a trianoni békeszerződés nyomán Magyarország végre tényleg független, és majdnem homogén nemzetállam lett...

– Nekem az a benyomásom, hogy ez régebben volt jellemző, bár nyilván most is létezik. Trianont, a háború végét, az összeomlást én történeti eseményként kezelem, illetve tudományos problémaként. A tudományos kutatás meg ugye mindig feszegetés egy kicsit, valami korábbinak a meghaladása.

– Létezik egy közhelyes kifejezés: Trianon-trauma. Ön szerint valóban van ilyesmi?

– Nem biztos, hogy szerencsés biológiai jelzőkkel leírni egy társadalmi jelenséget, de az biztos, hogy

Hogyan látjuk magunkat, a helyünket, másokat, kit tartunk magyarnak... Örök kérdések ezek, amelyek elől nehéz elmenekülni.

– Túl tud-e a magyarság valaha is lépni a Trianon-problematikán? Lát-e valamilyen megoldást, módszert erre?

– „A nemzet közös emlék a múltból, közös terv a jövőre” – mondta Ernest Renan francia gondolkodó. Kéne végre egy közös terv.