Román paradoxon: a gazdasággal együtt jelentősen nő a hiány is

Román paradoxon: a gazdasággal együtt jelentősen nő a hiány is

Lényegesen nagyobb gazdasági növekedést vár Brüsszel Romániában a korábban előrejelzettnél, azonban az államháztartási hiány jövőre várhatóan meghaladja az Európai Bizottság által megengedett 3 százalékos határt.

2017. október 10., kedd

Az IMF javított a román gazdaság „jövőképén”

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei és a jövő évi román gazdaság növekedési előrejelzését őszi világgazdasági prognózisában.

Az IMF javított a román gazdaság „jövőképén”
2017. október 10., kedd

Gyorsabban termel a romániai gazdaság

A román bruttó hazai termék (GDP) 6,1 százalékkal nőtt a második negyedévben a tavaly azonos időszakihoz mérten, az első fél évben a bővülés 5,9 százalékos volt éves összevetésben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet.

Gyorsabban termel a romániai gazdaság
2017. augusztus 16., szerda

A román GDP 5,8 százalékkal nőtt az első fél évben

A második negyedévben a román gazdaság teljesítménye 5,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, negyedéves összevetésben a GDP növekedése 1,6 százalékos volt, az első féléves bővülés pedig 5,8 százalékot tett ki éves összehasonlításban.

A román GDP 5,8 százalékkal nőtt az első fél évben
2017. június 05., hétfő

Nagyobb gazdasági növekedést jósol Romániának a Világbank

A januárban közzétett 3,7 százalékról 4,4 százalékra javította a román gazdaság idei növekedéséről szóló előrejelzését a Világbank – közölte az Agerpres hírügynökség hétfőn.

Nagyobb gazdasági növekedést jósol Romániának a Világbank
2017. május 30., kedd

Lendületet vett a Székelyföld

Jól teljesített 2016-ban a Székelyföld gazdasága: az Országos Előrejelzési Bizottság adatai szerint az országos átlagot meghaladó ütemben bővült Kovászna, Hargita és Maros megye GDP-je is. Erdélyből Szilágy megye teljesített „a legrosszabbul”.

Lendületet vett a Székelyföld
Lendületet vett a Székelyföld
2017. május 30., kedd

Lendületet vett a Székelyföld

2017. május 16., kedd

Romániában jegyezték a legnagyobb uniós GDP-növekedést

Az elemzői várakozásokat meghaladó ütemben, 5,7 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a román bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi azonos időszakhoz képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Romániában jegyezték a legnagyobb uniós GDP-növekedést
2017. május 01., hétfő

Alacsonyabb román GDP-bővülést jósol idén a Coface

Várhatóan több nyugat-európai ország gazdasági teljesítményét meghaladó GDP-bővülést érnek el az idén a kelet-közép-európai államok – közölte a Coface hitelbiztosító, amely szerint a román GDP 3,6 százalékkal növekedhet.

Alacsonyabb román GDP-bővülést jósol idén a Coface