Călin Georgescunak nem tehettek fel kérdéseket az újságírók az általa összehívott sajtótájékoztatón
Fotó: Călin Georgescu/Facebook
Az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában győztes Călin Georgescu független jelölt kedden határozottan kijelentette, hogy nem közösségi médiás trollok segítségével nyerte meg az elnökválasztás első fordulóját. Vetélytársa, a szintén függetlenként induló Mircea Geoană szerint érdekes átalakuláson ment át egykori tanácsadója.
2024. november 26., 21:362024. november 26., 21:36
Călin Georgescu egy olyan sajtótájékoztatón cáfolta az úgynevezett trollok használatát, amelyen az újságírók nem tehettek fel kérdéseket neki. Kifejtette, hogy olyan államfő akar lenni, aki az embereket, az országot helyezi előtérbe. „Ez nem lehet alku tárgya (...), számomra a nemzeti érdek az első a világ összes országával fenntartott kapcsolatunkban, beleértve a NATO-t és az Európai Uniót is” – jelentette ki.
Cáfolta, hogy kiléptetné Romániát a NATO-ból és az Európai Unióból, állítása szerint soha nem mondott ilyet. „Csak azt mondtam, hogy tárgyalni akarok, és a nemzeti érdekeket akarom előtérbe helyezni, mert nem fogadhatunk el mindent. A román nép érdekének megfelelően kell tárgyalni” – magyarázta.
„Ez szégyen és sértő valamennyi NATO-tagország számára” – mondta Georgescu, hangoztatva, hogy „nem a háború, hanem a béke stratégiáját” támogatja.
Călin Georgescu független elnökjelölt hétfőn kijelentette, hogy az őt ért „vádakkal” ellentétben nincsenek szélsőséges nézetei, ő csupán „egy román, aki szereti a hazáját”.
A független jelölt tagadta, hogy trollok segítették hozzá az első fordulós elnökválasztási győzelméhez, szerinte ez a vád sértő arra a 2 120 404 választóra nézve, akik rá szavaztak. Elmondta azt is, hogy nyilvános vitát kért a második fordulós ellenjelöltjétől, Elena Lasconitól, de a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke ezt elutasította.
Az elnökválasztáson szintén független jelöltként részt vette Mircea Geoană kedden kijelentette, hogy „érdekes átalakuláson” ment keresztül Călin Georgescu az 1990-es évek óta, amikor még „mélységesen Nyugat- és NATO-barát” nézetei voltak.
A NATO volt főtitkárhelyettese sajtótájékoztatóján elmondta, hogy külügyminiszteri mandátuma idején a Római Klub tagjaként volt alkalma találkozni az első elnökválasztási forduló győztesével, aki akkor jó benyomást tett rá. Éppen ezért a globális kérdésekét felelős tiszteletbeli tanácsadójává nevezte ki Georgescut, akik akkor „erőteljesen nyugati irányultságú és értékrendű” fiatalembernek tűnt. „Mi történt 20 év alatt? Kérdezzék meg tőle. De radikális változáson ment át, 180 fokos fordulatot vett” – mondta Geoană.
Az elnökválasztáson független jelöltként induló Mircea Geoană kedden bejelentette, hogy Elena Lasconit, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) államfőjelöltjét támogatja a választás december 8-i második fordulójában.
Felidézte, hogy abban az időben Románia tagja volt az ENSZ Biztonsági Tanácsának. Ezért szüksége volt egy olyan tanácsadóra, aki otthonosan mozog a globális kérdések, többek között a környezetvédelem területén, Georgescunak pedig jelentős tapasztalata volt ezen a téren. „Azóta nem volt semmilyen kapcsolatom vele” – tette hozzá.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!