Minden olyan önkormányzat, ahol gázzal működő kazánházakkal oldják meg a távfűtést, 50%-os támogatást kaphat a megnövekedett számlák kifizetésére.
A kormány nem fogadja el év végéig a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló intézkedést – jelentette ki szerdán a miniszterelnök.
Törlesztette a védett erdők tulajdonosai felé 2019-ben és 2020-ban felhalmozott tartozásait a román Környezetvédelmi Vízügyi és Erdészeti Minisztérium – közölte honlapján a tárca.
Románia 2,283 millió tonna kőolaj-egyenértékű (tonne of oil equivalent – toe) földgázt importált 2021 első tíz hónapjában, ami 68,4 százalékkal (927 500 toe) több a tavalyi év azonos időszakában behozott mennyiségnél.
Értelmét veszti Covid-igazolvány bevezetéséről szóló törvény, ha a munkahelyen nem teszik kötelezővé az okmányt – hívja fel a figyelmet a Klaus Iohannis államfőnek intézett nyílt levelében Ioana Mihăilă és Vlad Voiculescu.
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a koalíció olyan zöldigazolvány elfogadására készül, amely nem teszi kötelezővé a Covid-igazolványt a munkahelyeken.
Megállapodás született a koalícióban arról, hogy a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvény tervezetét az év végéig elfogadja a parlament – jelentette ki szerdán Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője.
Őrizetbe vettek a korrupcióellenes ügyészek két egészségügyi asszisztenst, akik a gyanú szerint egy mangaliai oltóközpontban több mint 100 személynek állítottak ki pénz ellenében oltási igazolványt, anélkül, hogy az illetőknek beadták volna a vakcinát.
A parlamentnek el kell fogadnia a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvénytervezetet, ellenkező esetben „mindannyian bajban leszünk” – vélekedett kedd este az egészségügyi miniszter.
Tavaly a korábban közölt adathoz képest kisebb mértékben, 3,7 százalékkal csökkent a román gazdaság a 2019-es évhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által közölt adatsorokból.
Rekordszintre, ezer köbméterenként 2000 dollár fölé szökött az európai gázár hétfőn, kora délutánra.
A koronavírus-járvány ötödik hulláma várhatóan legalább két hónapot fog tartani, a legveszélyesebb hónap február és március lesz – nyilatkozta kedden az egészségügyi miniszter.
Az Európai Bizottság kilenc hónapos, azaz 270 napos kötelező elfogadási időszakot határozott meg a koronavírus elleni védettséget igazoló uniós igazolványok esetében az Európai Unión belüli utazásokra vonatkozóan – közölte a brüsszeli testület kedden.
Szabadságot Covid-igazolvány nélkül feliratú transzparenst helyeztek el hétfőn a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői az alsóház pulpitusa elé, kérve, hogy vegyék le napirendről a Covid-igazolvány bevezetéséről szóló törvénytervezetet.
Háromszorosára emelkedett novemberben a műtrágya ára, a mezőgazdasági termelők szerint ekkora többletköltséget nem lehet beépíteni a termények árába.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint év végéig el kell fogadni a Covid-igazolványról szóló törvénytervezetet.
216,473 milliárd lejes bevétellel, 493,215 milliárd lejes kötelezettségvállalási előirányzattal és 301,758 milliárd lejes költségvetési előirányzattal számol 85,285 milliárd lejes hiány mellett a 2022-es román állami költségvetés tervezete.
Csaknem teljesen függetlenné válhat energetikai szempontból Románia, ha a Romgaz és az OMV Petrom megkezdi a földgázkitermelést a Fekete-tenger talapzatából – nyilatkozta Virgil Popescu energiaügyi miniszter.