Negyven százalékkal drágult a fogyasztói kosár, a román átlagbér viszont csak 17 százalékkal emelkedett

Negyven százalékkal drágult a fogyasztói kosár, a román átlagbér viszont csak 17 százalékkal emelkedett

Negyven százalékkal drágult egy év és három hónap alatt az alapvető élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosár Bukarestben, miközben az országos nettó átlagbér 17 százalékkal emelkedett a Ziarul Financiar számítása szerint.

2023. január 26., csütörtök

Lassan „elfogynak” a forradalom előtt végzett tanárok, nagy béremelést sürgetnek a kezdő pedagógusoknak

Néhány éven belül valamennyi tanár nyugdíjba vonul azok közül, akik még 1989 előtt végeztek – hívta fel a figyelmet Măriuca Talpeș, a pedagógusmunka elismerését, népszerűsítését célul kitűző Merito egyesület alapítója.

Lassan „elfogynak” a forradalom előtt végzett tanárok, nagy béremelést sürgetnek a kezdő pedagógusoknak
2023. január 19., csütörtök

Öt év alatt közel megduplázódott és meghaladta az 5000 lejt a nettó átlagbér Kolozs megyében

Meghaladta az 5000 lejt, vagyis az 1000 eurót novemberben a Kolozs megyei nettó átlagbér – irányította rá a figyelmet az Actualdecluj.ro portál.

Öt év alatt közel megduplázódott és meghaladta az 5000 lejt a nettó átlagbér Kolozs megyében
2023. január 17., kedd

„Alig dolgoznak napi három órát a sok pénzért” – Kifakadt közalkalmazottjaira a Kolozs Megyei Tanács elnöke

Nagyon nagyok a fizetések a Kolozs Megyei Tanácsnál, miközben az alkalmazottak nem dolgoznak többet, mint régen, sőt kevesebbet: átlagosan napi három órát – jelentette ki egy keddi rádióinterjúban Alin Tișe tanácselnök.

„Alig dolgoznak napi három órát a sok pénzért” – Kifakadt közalkalmazottjaira a Kolozs Megyei Tanács elnöke
2023. január 17., kedd

Csaknem ötször jobban keres az IT-s, mint a pincér: listázták a legjobban és a legrosszabbul fizető romániai szakmákat

Több mint négy és félszer több pénzt visz haza fizetésnapon egy romániai IT-s, mint a vendéglátóiparban dolgozók – a Wall-street.ro gazdasági portál rangsorolta a legjobban és a legrosszabbul kereső romániai szakmákat.

Csaknem ötször jobban keres az IT-s, mint a pincér: listázták a legjobban és a legrosszabbul fizető romániai szakmákat
2023. január 13., péntek

Nem véletlen, hogy magasabb az átlagfizetés Romániában, mint Magyarországon, más téren is előzés jöhet

Románia nem most, hanem már 2019-ben megelőzte Magyarországot az éves bruttó átlagbérek tekintetében – közölték a Krónika megkeresésére a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem közgazdászai.

Nem véletlen, hogy magasabb az átlagfizetés Romániában, mint Magyarországon, más téren is előzés jöhet
2023. január 12., csütörtök

Csaknem 150 lejjel nőtt novemberben a nettó átlagbér az előző hónaphoz mérten

Az elmúlt év novemberében az előző hónaphoz mérten 133 lejjel (3,3 százalékkal) 4141 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csaknem 150 lejjel nőtt novemberben a nettó átlagbér az előző hónaphoz mérten
2023. január 11., szerda

„Megeszik” a folyó kiadások a romániai háztartások bevételének nagy részét

2022 harmadik negyedévében 6668 lejt tett ki a romániai háztartások havi átlagjövedelme, az egy főre jutó jövedelem pedig 2662 lej volt – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

„Megeszik” a folyó kiadások a romániai háztartások bevételének nagy részét
2023. január 10., kedd

Fizetésemelést vár a romániai munkavállalók többsége, ha nem kap, kész továbbállni

A munkavállalók mintegy 53 százaléka fizetésemelésre számít 2023-ban, és 40 százalékuk munkahelyet vált, ha nem nő a bére – derül ki egy friss felmérés kedden közzétett eredményeiből.

Fizetésemelést vár a romániai munkavállalók többsége, ha nem kap, kész továbbállni
2022. december 19., hétfő

Uniós sereghajtók között: Romániában magasabb volt a tavalyi éves átlagbér, mint Magyarországon

Tavaly a teljes állású uniós alkalmazottak éves átlagfizetése 33 500 euró volt – közölte hétfőn az EU Statisztikai Hivatala, az Eurostat.

Uniós sereghajtók között: Romániában magasabb volt a tavalyi éves átlagbér, mint Magyarországon
2022. december 18., vasárnap

Ha a főnök elfelejtené: legtöbb 300 lejes karácsonyi prémium adómentesen adható az alkalmazottaknak

Az adótörvénykönyv szerint a cégek karácsony alkalmából legtöbb 300 lejes prémiumot adhatnak az alkalmazottaknak adómentesen. A figyelmesség pénz, élelmiszer-vásárlási utalvány vagy egyéb tárgyi ajándék formájában is adható. 

Ha a főnök elfelejtené: legtöbb 300 lejes karácsonyi prémium adómentesen adható az alkalmazottaknak
2022. december 08., csütörtök

Az inflációs ráta alatti mértékben nőnek a nyugdíjak és a közalkalmazotti fizetések, elfogadta a büdzsét a Ciucă-kabinet

Tíz százalékkal emelkedik januártól a közalkalmazottak, köztisztviselők, illetve a fegyveres testületek hivatásos állományának alapbére, míg a nyugdíjpont értéke 12,5 százalékkal 1785 lejre nő a bukaresti kormány döntése alapján. A kabinet elfo.

Az inflációs ráta alatti mértékben nőnek a nyugdíjak és a közalkalmazotti fizetések, elfogadta a büdzsét a Ciucă-kabinet
2022. december 08., csütörtök

Az IT-szektorban dolgozók kerestek idén a legjobban, bérdobogón Kolozs és Temes megye

 Az informatikusi állások voltak a legjobban fizetettek idén Romániában, a havi nettó átlagbér 6000 lej körül mozgott ebben az ágazatban – derül ki egy állásközvetítő portál szerdán közzétett adataiból.

Az IT-szektorban dolgozók kerestek idén a legjobban, bérdobogón Kolozs és Temes megye
2022. december 04., vasárnap

Túl veszélyes, ártalmas, stresszes, leterhelő, összetett: több mint ötvenféle bérpótlékot osztanak a közalkalmazottaknak

Szinte valamennyi közalkalmazott részesül valamiféle pótlékban, a megítélhető bónuszok száma meghaladja az ötvenet. A pótlékok rendszerét anno azért hozták létre, hogy kiegészítsék a régen még rosszul kereső közalkalmazottak bérét.

Túl veszélyes, ártalmas, stresszes, leterhelő, összetett: több mint ötvenféle bérpótlékot osztanak a közalkalmazottaknak
2022. november 29., kedd

Január elsejétől 10 százalékkal nőhetnek a közalkalmazotti bérek a pénzügyminisztérium tervezete szerint

Jövő év január 1-jétől 10 százalékkal nőnek a közalkalmazotti bérek; a közméltóságok juttatása nem emelkedik – derül ki a pénzügyminisztérium honlapján kedden közzétett sürgősségirendelet-tervezetből.

Január elsejétől 10 százalékkal nőhetnek a közalkalmazotti bérek a pénzügyminisztérium tervezete szerint
2022. november 21., hétfő

A romániai alkalmazottak alig harmada kapott béremelést, de az sem fedezte az inflációt

Romániában az alkalmazottak kevesebb mint harmada részesült idén béremelésben, amelynek mértéke többnyire nem fedezte a 15 százalék körüli éves inflációt – derült ki egy friss felmérésből, amelynek eredményeit a Mediafax hírügynökség ismertette hétfőn.

A romániai alkalmazottak alig harmada kapott béremelést, de az sem fedezte az inflációt
2022. november 17., csütörtök

Teljesítmény, nem egységes bértábla szerint kellene fizetni a közalkalmazottakat az adóhatóság elnöke szerint

Az lenne a román állam egyik legnagyobb reformja, hogy a közalkalmazottakat ne egységes bértábla, hanem a teljesítményük szerint fizessék – jelentette ki az Országos Adóhatóság (ANAF) elnöke egy csütörtöki szakmai rendezvényen.

Teljesítmény, nem egységes bértábla szerint kellene fizetni a közalkalmazottakat az adóhatóság elnöke szerint
2022. november 11., péntek

Nem feltétlenül jelent jóllétet a pénzügyi jólét

A gondtalan anyagi helyzet hozzájárulhat ugyan a jólléthez, de meg kell tartani az egyensúlyt.

Nem feltétlenül jelent jóllétet a pénzügyi jólét