Megélhetési bérmatek: a sztrájkra kész romániai tanárok fizetése számokban és európai összehasonlításban

Képünk illusztráció •  Fotó: Balogh Orsolya

Képünk illusztráció

Fotó: Balogh Orsolya

Bár az elmúlt évtizedekben szinte folyamatosan béremelést követeltek a tanügyben dolgozók, a konfliktushelyzet ritkán fajult odáig, hogy az alulfizetett pedagógusok beszüntessék a munkát: legutóbb 2005-ben nem volt több héten át tanítás. Most ismét közel kerültünk ehhez, hiszen az elkeseredettségükben végletekig kitartó oktatók szerdán kétórás figyelmeztető tiltakozást tartottak, hétfőre pedig általános munkabeszüntetést hirdettek – ha addig nem kapnak megnyugtató választ követeléseikre a kormánytól. Összeállításunkból kiderül, milyen nevetséges összeggel „csalogatja” a romániai rendszer a kezdő tanárokat, és mennyit kínáltak máshol Európában.

Páva Adorján

2023. május 18., 10:082023. május 18., 10:08

„Képtelenség, hogy 2023-ban egy kezdő tanár 2500 lejt keressen, miközben egy szakképzetlen munkás 4000-et” – jelentette ki Simion Hăncescu, az egyik legnagyobb érdekvédelmi képviselet vezetője, miután kedden bejelentették: szerdán kétórás figyelmeztető, május 22-én, hétfőn pedig általános sztrájkot robbantanak ki az ágazat alulfinanszírozásával elégedetlen szakszervezetek a romániai köz- és felsőoktatásban.

Képtelenség, és mégis igaz. Ennek az „igaz igazságtalanságnak” szeretnének most minden áron véget vetni a romániai közoktatásban dolgozók, akiknek mintegy háromnegyede támogatásáról biztosította az általános munkabeszüntetést is kilátásba helyező három legnagyobb szakszervezeti tömböt.

korábban írtuk

Nem közeledtek az álláspontok: hétfőtől általános sztrájkot hirdettek a tanügyi szakszervezetek
Nem közeledtek az álláspontok: hétfőtől általános sztrájkot hirdettek a tanügyi szakszervezetek

Hétfőtől általános sztrájk lesz a tanügyben – jelentették be a romániai oktatási szakszervezetek képviselői, miután egyeztettek a kormány képviselőivel.

Utóbbiak képviselői emlékeztettek:

mind Sorin Câmpeanu egykori, mind Ligia Deca jelenlegi oktatási miniszter ígéretet tett arra, hogy a kezdő tanárok a bruttó átlagbérnek megfelelő 6789 lejes fizetést kapnak – ami csaknem 4000 lejt jelentene „kézbe” –, de semmi konkrét előrelépés nem történt ez irányban.

A tanügyi szakszervezetek emellett az elnapolt béremelések folyósítását, a bérpótlékok kifizetését, az ingázási költségek elszámolását, a letelepedési támogatás, illetve a munkaszerződésben megszabott pihenőszabadság biztosítását, a mégis ledolgozott napokért járó túlórapénz kifizetését követelték. Ugyanakkor azt is elvárják, hogy a kidolgozás alatt álló új közalkalmazotti bértörvény az oktatás társadalmi jelentőségét tükröző, az országos átlagbér szintjén kezdődő, valamint azt meghaladó bérkategóriákat állapítson meg a tanárok számára.

korábban írtuk

Szerdán figyelmeztető, jövő hétfőn általános sztrájkot robbantanak ki a tanügyben
Szerdán figyelmeztető, jövő hétfőn általános sztrájkot robbantanak ki a tanügyben

Szerdán kétórás figyelmeztető, május 22-én, hétfőn pedig általános sztrájkot robbantanak ki az ágazat alulfinanszírozásával elégedetlen szakszervezetek a romániai köz- és felsőoktatásban.

Közben Ligia Deca oktatási miniszter tárgyalásokra invitálta a szakszervezeti vezetőket, és reményét fejezte ki, hogy nem lesz általános sztrájk.

Mindenesetre a helyzet valóban tarthatatlan, hiszen egyértelmű, hogy manapság önállóan képtelenség tisztességesen megélni 2500 lejből. Ezt bizonyítja számos statisztikai adat is: az összeg mintegy 20 százalékkal alacsonyabb az úgynevezett minimális fogyasztói kosár értékénél, amely elengedhetetlen a decens életvitelhez.

Tavaly október 5-én, a tanárok világnapján az Eurydice nevű hálózat – mely az Európai Bizottság égisze alatt működik, és az államok oktatási rendszereit vizsgálja – összehasonlító jelentést közölt a kontinens különböző országaiban biztosított kezdő tanári fizetésekről. Nem meglepő módon Románia a sereghajtók között kullog, és ez még akkor is sokatmondó, ha a kutatás 2021-es adatokat dolgozott fel, azóta pedig enyhén nőttek a bérek Romániában.

Az Eurydice hálózat legfrissebb, témába vágó jelentése szerint az óvodai és elemi iskolai oktatásban dolgozó pedagógusok tekintetében

az Európai Unió tagállamai közül csak Lengyelországban és Bulgáriában alacsonyabb a kezdőfizetés, mint Romániában: nálunk 8027 euró volt az éves bruttó kereset, a lengyeleknél 7908, déli szomszédainknál pedig 7731. Magyarország sem állt messze, 8063 euróval.

Az egész kontinensre kiterjesztett vizsgálat adatai szerint a közoktatási intézményekben az alsó középfokú oktatásban (ISCED 2) a hivatalos éves bruttó kezdő fizetések 2020/2021-ben az albániai 4233 eurótól a luxemburgi 69 076 euróig terjedtek – utóbbi csaknem kilencszerese a romániai bérnek. Az Európai Unió országaiban a tanárok átlagfizetése 25 055 euró volt évente, ami több mint háromszorosa a nálunk alkalmazottnak.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A kutatás vásárlóerő-egység (PPS) szerint is megvizsgálta a bérezéseket (egy PPS-egységgel elméletileg minden országban ugyanannyi árut és szolgáltatást lehet vásárolni), ami némileg kiegyenlíti az országok közötti megélhetési költségkülönbségeket. E téren Románia valamivel jobban áll: a kezdő fizetés PPS-be „átszámolva” 16 365, ami magasabb a Görögországban, Bulgáriában, Lengyelországban, Magyarországon, Lettországban és Szlovákiában mért értéknél is. Ezen a listán Németország áll az élen (50 357), Albánia pedig a végén (7824).

A vizsgálatban a minimálbérrel is összevetették a kezdő tanári kereseteket. Ez az arány (a bruttó tanári fizetést elosztották a bruttó minimálbérrel) Németországban a legmagasabb: 2,8, és Lengyelországban a legalacsonyabb: 1,1, azaz itt nagyon közel áll a bér a minimális keresethez. E téren Románia és Magyarország egyaránt 1,5-ön állt.

Miközben a romániai óvodai és elemi oktatásban dolgozók kezdőfizetését éves bruttó 8027 eurón mérték a Eurydice szakemberei, az általános iskola felső tagozatán, illetve a középiskolában tanítókét 8818 euróban határozták meg. A jelentés szerint – a 2021-es körülmények között – valamennyi oktató legalább tízéves munkaviszonnyal a háta mögött érhette volna el a 10 ezer eurót meghaladó bruttó éves fizetést.

Azóta történtek előrelépések Romániában is, viszont sokáig halasztották a fizetések új bértábla szerinti számolását.

Pedig utóbbi sem túl bőkezű: eszerint jelenleg például az 1-es fokozati vizsgával és legalább 25 éves szakmai tapasztalattal, felsőfokú végzettséggel rendelkező pedagógus alapfizetése bruttó 5517, azaz nettó 3227 lej (ez kiegészülhet bizonyos pótlékokkal), míg egy kezdő tanáré bruttó 4098, azaz nettó 2424 lej. Egy egyetemi professzor 25 évnyi munka után 10 880, azaz nettó 6365 lejes alapfizetéssel számolhat, miközben egy asszisztens a kezdő tanárokéhoz hasonló bért kaphat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás

A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás
2025. július 09., szerda

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata

Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata
2025. július 09., szerda

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek
2025. július 09., szerda

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára
2025. július 08., kedd

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését

A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését
2025. július 08., kedd

Költségvetési Tanács: a deficitcsökkentő csomag bevezetésével Románia elkerülheti a leminősítést

Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.

Költségvetési Tanács: a deficitcsökkentő csomag bevezetésével Románia elkerülheti a leminősítést
2025. július 08., kedd

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
2025. július 08., kedd

Folytatódnak a tiltakozó akciók a közszférában

A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Folytatódnak a tiltakozó akciók a közszférában
2025. július 08., kedd

Lépéskényszerben a kormány: nincsenek EU-pénzek, ha nem sikerül teljesíteni a mérföldköveket

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.

Lépéskényszerben a kormány: nincsenek EU-pénzek, ha nem sikerül teljesíteni a mérföldköveket
2025. július 08., kedd

Bolojan az áfaemelésről: az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, ezt meg kell lépni

Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.

Bolojan az áfaemelésről: az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, ezt meg kell lépni