Viorica Dăncilă miniszterelnök és Liviu Dragnea, a képviselőház elnöke fogadta a székelyföldi románok képviselőit, akik arra panaszkodtak, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye voltaképpen a román és a magyar állam kettős fennhatósága alatt működik.
A székelyudvarhelyi önkormányzati testület csütörtöki ülésén Nyírő Józsefről nevezte el a város könyvtárát. Az Orbán Árpád alpolgármester által beterjesztett határozattervezetet 16 képviselő támogatta szavazatával, ketten tartózkodtak.
Kilenc hónap és 10 nap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte szerdán a fővárosi első kerületi bíróság Ilie Năstase volt teniszezőt, mivel tavaly májusban egy közúti ellenőrzés során megtagadta, hogy az alkoholszondába fújjon.
Számos akcióval, attrakcióval készül a három székelyföldi megye annak érdekében, hogy a Ferenc pápa csíksomlyói látogatására érkezők közül minél többen a későbbiekben is visszatérjenek.
Együttműködési megállapodás kidolgozásának szándéknyilatkozatát írták alá csütörtökön Sepsiszentgyörgyön Kovászna, Hargita és Maros megyék önkormányzatainak elnökei az olaszországi Bolzano autonóm megye (Dél-Tirol) helyettes kormányzójával.
Teljesen leáll a légiközlekedés szerdán Belgiumban az országos sztrájk miatt, amelyhez a légiforgalmi irányítók is csatlakoztak – jelentették be kedden Brüsszelben. A Wizz Air bejelentette, hogy törölte Belgiumba tartó romániai járatait.
Az Európai Unió Tanácsának a soros román elnöksége által választott mottóra hivatkozva hívja demonstrálni híveit március 10-re, a székely szabadság napjára Marosvásárhelyre a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Február 8-a Veszprém gyásznapjává vált – fogalmazott Porga Gyula, a város polgármestere a Marian Cozma román kézilabdázó meggyilkolásának tízéves évfordulóján rendezett megemlékezésen pénteken Veszprémben.
Erdélyi mesemúzeumot létesítene jövő évben Szejkefürdőn a Székelyföldi Legendárium csapata – mondta el érdeklődésünkre Fazakas Szabolcs ötletgazda.
A Pro Infrastruktúra Egyesület szerint távolról sem elég a kormány által sztrádaépítésre előirányzott pénzösszeg. A legoptimistább forgatókönyv szerint is alig több, mint 60 kilométerrel bővülhet az autópálya-hálózat.
Hatvanöt személy halt meg 2018-ban közlekedési balesetben Maros megyében; ez huszoneggyel, azaz 47 százalékkal több a 2017-ben jegyzettnél – közölte hétfőn a Maros megyei rendőr-főkapitányság.
A Székely Nemzeti Tanács újrakezdené öt évvel ezelőtt elindított akcióját, miszerint az önkormányzatok határozatban nyilvánítsák ki csatlakozásukat a történelmi Székelyföldhöz.
Politikai leckeként értékelte Adrian Ioan Veștea, a Brassó Megyei Tanács elnöke, hogy a háromszéki politikusok pénzt kérnek a kormánytól a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér építésére.
Kétnyelvű rendezvény keretében emlékeztek Szatmárnémetiben a héten a 100 éve elhunyt Ady Endrére. Az EMKE és a Szatmár Megyei Könyvtár szervezte eseményen a költő verseinek román fordításairól tanácskoztak.
A székely zászlót és a városcímert ábrázoló képeket helyeztek ki csütörtökön a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal tanácstermében, miután egy január 22-én kimondott jogerős ítélet nyomán el kellett távolítani a teremből a szóban forgó jelképeket hordozó zászlókat.
Véglegesítették Demeter Szilárdot a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói tisztségében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
A hegyekben olvadó hó miatt sziklák és fák zuhanhatnak az útra Maroshévíz (Topliţa) és Déda között, a 15-ös országúton (E578). Ugyanakkor áradások is történhetnek ugyanezen az útszakaszon – figyelmeztet Maros megye prefektusa.
Koszorúzással emlékeztek a 100 évvel ezelőtt elhunyt Ady Endrére a költő sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben vasárnap Budapesten.