Archív felvétel
Fotó: Bíró Blanka
Ismét halasztottak az ozsdolai Láros közbirtokosság erdővagyonának visszaállamosításáért indított perben. A kézdivásárhelyi bíróságon kedden lezajlott harmadik tárgyalás során nem történt érdemi előrelépés, bevontak egy szakértőt, és az ő véleményezésére várva március 31-re napolták a következő fordulót – mondta el a Krónika megkeresésére Pál István, a közbirtokosság elnöke.
2020. február 12., 09:472020. február 12., 09:47
2020. február 12., 09:492020. február 12., 09:49
Hozzátette, ezúttal nem szerveztek látványos megmozdulást, de „jó pontnak” számított, a bírót is meglepte, hogy megtelt a terem: az ozsdolaiakkal szolidarizálva Csík- és Udvarhelyszékről is érkeztek magán erdő- és földtulajdonosok. Pál István azért mozgósított, mert mint mondta,
A felhívására válaszoltak a Lövétei Közbirtokosság vezetői, hiszen mint kiderült, három évvel ezelőtt ellenük is pert indított a pénzügyminisztérium, erdővagyonuk kétharmadát, több mint 1400 hektárt próbálnak visszaperelni. Török József, a Lövétei Közbirtokosság elnöke lapunknak elmondta, tudomásuk szerint más közbirtokosság is „veszélyben van”, több esetben vizsgálódnak az állami hatóságok, mondvacsinált okokat keresnek a visszaállamosításra, még a tagok múltját is firtatják, háborús bűnt próbálnak rájuk bizonyítani.
„Nemcsak Ozsdola, nemcsak Lövéte, hanem több más közbirtokosság is veszélyben van, tudomásunk szerint több esetben vizsgálódnak, mondvacsinált okokat keresnek” – nyilatkozta a Krónikának Török József, a Lövétei Közbirtokosság elnöke.
Mint ismeretes, a pénzügyminisztérium Ozsdola ellen két évvel ezelőtt indított pert, arra hivatkozva kérte a birtoklevél érvénytelenítését, hogy a vagyont nem a kommunisták államosították, hanem a román állam már korábban kisajátította, és kárpótlást fizetett érte.
A dokumentumok viszont azt igazolják, hogy a kisajátítást elkezdték ugyan, de nem fejezték be. A per, a halasztások anyagilag érzékenyen érintik a közbirtokossági tagokat, hiszen amíg ez zajlik a pénzügyminiszter zárolta az erdővagyont, így jelentős bevételi forrástól esnek el. Azelőtt egy év alatt a közbirtokosság 3400 űrméter tűzifát, több mint 500 köbméter gömbfát és 500 000 lejt osztott ki a 986 tagjának. Az erdőt kezelő cégnél 15 munkahely szűnt meg. Ugyanakkor megszűnt az erdőt kezelő cégnél a 15 munkahely. A Láros az egyik legnagyobb háromszéki közbirtokosság, a visszaállamosítási kísérlet az esetleges precedens-jellege miatt aggasztó.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
1 hozzászólás