Jó lesz felkészülni: Magyarországon kétnapos kamionstop lesz a nemzeti ünnep miatt

Jó lesz felkészülni: Magyarországon kétnapos kamionstop lesz a nemzeti ünnep miatt

Magyarországon október 22-én és 23-án, helyi idő szerint 6-22 óra között a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó korlátozások lesznek érvényben – figyelmeztetett szerda este a külügyminisztérium.

2023. október 17., kedd

Magyar érdekeltségű építészeti remekműveket is díjazott a szakma a romániai biennálén

Székelyföldi csűr és szeretetotthon, illetve kolozsvári magánlakás is első díjat kapott az Országos Építészeti Biennálén, melynek eseménysorozatát idén több városban szervezték meg a napokban.

Magyar érdekeltségű építészeti remekműveket is díjazott a szakma a romániai biennálén
2023. október 16., hétfő

Három személy megsérült egy közúti balesetben Székelyudvarhelyen

Összeütközött két személygépkocsi hétfő reggel Székelyudvarhelyen, három sérült kórházba került.

Három személy megsérült egy közúti balesetben Székelyudvarhelyen
2023. október 15., vasárnap

Egymásra villognak: újabb erdélyi város szállt be az elektromos buszok gyártásába

A legnagyobb nemzetközi szakkiállításon bemutatott elektromos busz prototípusa után jövőre villamost, azután pedig villamosvonatot és metrót is gyártana a medgyesi Automecanica vállalat.

Egymásra villognak: újabb erdélyi város szállt be az elektromos buszok gyártásába
2023. október 12., csütörtök

„Az autó olyan, mint az anyós: családtag, de ne irányítsa az életed” – Boc Brüsszelben is kitett magáért

„Hatásos” előadást tartott Emil Boc Brüsszelben, a Régiók és Városok Európai Hete rendezvénysorozaton, ahol Kolozsvár polgármestere többek között az „agyelszívás” megállításáról és az agglomerációs térségek közlekedési problémáiról értekezett.

„Az autó olyan, mint az anyós: családtag, de ne irányítsa az életed” – Boc Brüsszelben is kitett magáért
2023. október 12., csütörtök

Fotótárlattal és dokumentumfilmmel emlékezik Csibi László rendező Bellonira, Kolozsvár magyar bűvészére

Az augusztusban elhunyt Ledniczky Béla kolozsvári bűvész, művésznevén Belloni emlékének ajánlja fekete-fehér fotókból álló, csütörtökön nyíló kiállításának anyagát Csibi László filmrendező.

Fotótárlattal és dokumentumfilmmel emlékezik Csibi László rendező Bellonira, Kolozsvár magyar bűvészére
2023. október 11., szerda

Kezdődnek a kisajátítások a nyárádmenti sztrádanyomvonalon, miközben továbbra sincs meg az építő

Egyre inkább szorít az idő az Erdélyt Moldvával majdan összekötő autópálya Marosvásárhely–Nyárádszereda közti szakaszának megépítése ügyében.

Kezdődnek a kisajátítások a nyárádmenti sztrádanyomvonalon, miközben továbbra sincs meg az építő
2023. október 10., kedd

Romló kilátások: az IMF is lefelé módosította a román gazdasági idei növekedésére vonatkozó előrejelzését

Az áprilisban becsült 2,4 százalékról 2,2 százalékra rontotta a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a világgazdasági kilátásokról szóló kedden közzétett jelentésében a Nemzetközi Valutaalap.

Romló kilátások: az IMF is lefelé módosította a román gazdasági idei növekedésére vonatkozó előrejelzését
2023. október 09., hétfő

Kötelező biztosítást kell majd fizetni bizonyos e-rollerekre és -kerékpárokra

Felelősségbiztosítás megkötésére készülnek kötelezni a román hatóságok a rollerrel és elektromos kerékpárral rendelkező természetes és jogi személyeket – közölte a pénzügyminisztérium.

Kötelező biztosítást kell majd fizetni bizonyos e-rollerekre és -kerékpárokra
2023. október 09., hétfő

Volt román válogatottak „meccsei” a rendőrséggel: Lupu börtönben, Lăcătuș és Marica jogsi nélkül maradt

„Viszem a keresztem, remélem, méltósággal tehetem” – nyilatkozta Dănuț Lupu volt román válogatott labdarúgó, akit vasárnap az otopeni-i repülőtérről egyenesen a rahovai börtönbe vittek, mivel országos körözés volt érvényben ellene.

Volt román válogatottak „meccsei” a rendőrséggel: Lupu börtönben, Lăcătuș és Marica jogsi nélkül maradt
2023. október 09., hétfő

Arad lehet a körgyűrűk első ura, Váradon is kiteljesítenék a terelőút-hálózatot, Zilahon csak kínlódnak a kínaiakkal

Arad lesz Románia első megyeszékhelye, amely teljes körgyűrűvel rendelkezik – közölte Iustin Cionca megyei tanácselnök, miután kiadták az építési engedélyt a terelőút-hálózat még hiányzó, délkeleti részére.

Arad lehet a körgyűrűk első ura, Váradon is kiteljesítenék a terelőút-hálózatot, Zilahon csak kínlódnak a kínaiakkal
2023. október 06., péntek

Párhuzamba állították az 1849-es osztrák megtorlást a schengeni vétóval az aradi megemlékezésen

A hagyományoknak megfelelően a vértanúk vesztőhelyén álló obeliszknél, valamint a Szabadság-szobornál tartottak megemlékezést Aradon a nemzeti gyásznapon, a vértanúk kivégzésének 174. évfordulója alkalmából pénteken.

Párhuzamba állították az 1849-es osztrák megtorlást a schengeni vétóval az aradi megemlékezésen
2023. október 06., péntek

Iráni aktivista, újságíró kapja az idei Nobel-békedíjat

Nargesz Mohammadi iráni aktivista, újságíró kapja idén a Nobel-békedíjat „a nők iráni elnyomása ellen és az emberi jogokért és szabadságért folytatott küzdelméért" – jelentette be péntek délelőtt a kitüntetést odaítélő testület Oslóban.

Iráni aktivista, újságíró kapja az idei Nobel-békedíjat
2023. október 06., péntek

Aknára futott egy török hajó a román partok közelében

Aknára futott csütörtökön egy török teherhajó a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Aknára futott egy török hajó a román partok közelében
2023. október 05., csütörtök

Durvuló droghelyzet Romániában: egyesek már 10-11 évesen elkezdik a kábítószer-fogyasztást

Növekvőben van Romániában a kábítószer-kereskedelem, a dílerek új drogterítési módszereket vetnek be, a legfiatalabb fogyasztók pedig már a 10-11 évesek köréből kerülnek ki.

Durvuló droghelyzet Romániában: egyesek már 10-11 évesen elkezdik a kábítószer-fogyasztást
2023. október 04., szerda

Jobban pörgött az idei év elején a kiskereskedelem, kelendőek voltak az élelmiszerek és az italok

A nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok alapján 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában az év első nyolc hónapjában 2022 azonos időszakához képest.

Jobban pörgött az idei év elején a kiskereskedelem, kelendőek voltak az élelmiszerek és az italok
2023. október 04., szerda

Erdélyi sztrádakörkép: északi óvások, déli szégyen, ígérgetések a nyárádmenti szakasz ügyében

Sorin Grindeanu közlekedési miniszter „biztos benne”, hogy egy hónapon belül aláírják az Erdélyt Moldvával majdan összekötő A8-as autópálya Marosvásárhely–Nyárádszereda közti szakaszának kivitelezési szerződését.

Erdélyi sztrádakörkép: északi óvások, déli szégyen, ígérgetések a nyárádmenti szakasz ügyében
2023. október 01., vasárnap

Ingyen utazhatnak a diákok és az egyetemisták Kolozsváron

Teljesen ingyen vehetik igénybe a városi tömegközlekedést az új tanévben a Kolozsváron tanuló diákok, az iskolások és az állami egyetemeken hallgató egyetemisták egyaránt.

Ingyen utazhatnak a diákok és az egyetemisták Kolozsváron