Fotó: Facebook/Kolozsvári Közlekedési Vállalat
Kolozsvár lesz az első város az országban, ahol hidrogénüzemű autóbuszok közlekednek – jelentette be a város alpolgármestere.
2024. január 24., 17:502024. január 24., 17:50
Az önkormányzat összesen 80 hidrogénüzemű autóbuszt vásárol a tömegközlekedési válallat számára személyszállításhoz – közölte kedden Dan Tarcea alpolgármester a Kolozsvári Rádióban.
„Már kiírtunk egy közbeszerzési eljárást 18 elektromos csuklós buszra, amelyek 2024-ben érkeznek. Ezek csuklós buszok, ami azt jelenti, hogy nagyobbak, mint a jelenlegi elektromos buszaink.
A hidrogén előállítása is kihívást jelent számunkra, ezért van egy partnerség a Műszaki Egyetemmel, ahol szakemberek dolgoznak ennek a projektnek a megvalósításán, hogy készen álljunk a hidrogén előállítására és ezeknek a teljesen tiszta közlekedési eszközöknek az üzemeltetésére” – mondta Dan Tarcea.
A hidrogénbuszok elektromos üzeműek, de üzemanyaguk hidrogén.
A hidrogén felhasználásával elektromos áramot termelnek, amelyet az akkumulátorban tárolnak, ami további 20 vagy akár 30 kilométeres hatótávolságot biztosít.
Égő cigaretta okozta a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tüzet – tájékoztatott szombaton a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
Két lövést adott le az irányába és megsebesített szombaton Négyfaluban (Săcele) egy rendőr egy 36 éves férfit, aki baltával fenyegetett meg egy csendőrt. A lelőtt támadó később a kórházban életét vesztette.
Kisiklott a Bécs-Budapest-Bukarest útvonalon közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat harmadik vagonjának egyik kereke Kőhalom (Rupea) térségében, személyi sérülés nem történt – közölte szombaton a román állami vasúttársaság (CFR).
Az Arad megyei nyomozó hatóságok elfogták a július 5-ei világosi (Şiria) bankautomata-rablás három gyanúsítottját, amikor a határon keresztül megpróbálták elhagyni Romániát. A három férfi egyike albán állampolgár.
Életbe lépett szombaton az ország megyéinek többségére érvényes harmadfokú, vörös hőségriasztás; a rekkenő hőség még hosszú napokig kitart. A meteorológiai szolgálat szombaton újabb riasztást adott ki.
Naponta több figyelmeztetést, felszólítást, csapelzárásról szóló tájékoztatást közöl a Szamos Vízügyi Vállalat. Ugyanis a kánikula, illetve az ivóvíz „nem rendeltetésszerű használata” miatt immár többtucatnyi településen korlátozásokat kellett bevezetni.
Faluvégi Ervin Zoltán eddigi főtanfelügyelő-helyettes személyében ideiglenes jelleggel magyar vezető áll Szilágy megye tanfelügyelőségének élén – számolt be pénteken a tanfelügyelőség tájékoztatása alapján a Monitorul de Sălaj megyei lap.
A dolgozatok megjelölésének elmaradása ellenére átlagosan mintegy két-három tizeddel nőttek a kolozsvári magyar diákok jegyei román nyelv és irodalomból a tavalyiakhoz képest – nyilatkozták a Krónikának kincses városi magyar tanintézetek vezetői.
A rendkívüli hőség miatt Románia 28, vörös hőségriadó alatt álló megyéjében korlátozzák nappal a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Hat tűzoltó egység dolgozik továbbra is a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tűz eloltásán – jelentette pénteken a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)