Őrizetbe vette a rendőrség Nicolas Sarkozy volt francia elnököt, és egy kampányfinanszírozással kapcsolatos ügyben hallgatják ki – jelentette kedden a Reuters hírügynökség egy francia bírósági forrásra hivatkozva.
Két szakaszban végzett kutatást az erdélyi fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok lehetőségeiről, élethelyzetéről, jövőképéről a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének docense, Berszán Lídia.
Magyarázatot vár a román hatóságoktól jogszerűtlennek tartott kitiltására Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja, aki szerint a román alkotmányban valójában nincs egyetlen olyan rendelkezés sem, amely tényleges alkotmányjogi akadályát képezné Székelyföld területi autonómiájának.
Moszkva nemkívánatos személynek nyilvánított 23 brit diplomatát, visszavonta a szentpétervári brit főkonzulátus megnyitására és üzemeltetésére vonatkozó engedélyt, és leállította a kulturális és oktatási ügyekkel foglakozó British Council tevékenységét.
Oroszország brit diplomaták kiutasításával válaszol arra, hogy 23 orosz külszolgálati tisztségviselőnek el kell hagynia Nagy-Britanniát a Szkripal-ügy miatt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Asztanában.
A brit külügyminiszter szerint London szerdán válaszintézkedéseket jelent be, ha nem kap hiteles magyarázatot Oroszországtól az angliai Salisbury városában múlt héten történt gyilkossági kísérletre.
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint a törvényes magyar jogvédelem és a székely autonómia elleni megtorló intézkedésnek számít Dabis Attilának, az SZNT külügyi megbízottjának Romániából való önkényes kiutasítása.
Bár furcsán hangozhat, tulajdonképpen mégsem teljesen alaptalan a kijelentés, hogy az erdélyi magyar közösség köszönettel tartozik Bukarestnek, amiért a román hatóságok indoklás nélkül kitiltották az országból Dabis Attilát, az SZNT külügyi megbízottját.
Románia és Bulgária mielőbbi schengeni csatlakozását és a keleti partnerség megerősítését sürgette hétfőn bukaresti találkozóján Ekaterina Zaharieva bolgár, Nikosz Kociasz görög és Teodor Meleșcanu román külügyminiszter.
Az erdélyi magyar autonómiatörekvésekkel, valamint azok támogatásával szembeni hagyományos, közismert ellenérzések kifejezésén túl egyéb üzenete is van annak, hogy a bukaresti hatóságok kitiltották Romániából Dabis Attilát, az SZNT külügyi megbízottját.
A kulturáltság és a kölcsönös tisztelet alapjaira kell helyezni a magyar–román kapcsolatokat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, újságíróknak nyilatkozva.
A szociális szolgáltatások megszokott költségeit a kormány határozza meg, illetve állja, ám a valóságban a kiadásoknak alig 55 százalékát fedezik – hívta fel a figyelmet Vass Mária, a Kovászna megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság vezetője.
A csapatok közötti összetartásról, kulturális élményekről és a versennyel járó kalandokról számolt be a Krónikának Szállassy Noémi kolozsvári egyetemi tanár, biológus, aki először vett részt a tizenkettedik alkalommal rendezett Budapest–Bamako-ralin.
Sikeres fiataloknak nyújt bemutatkozási lehetőséget a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által második alkalommal, február 24-én 10 órától rendezendő Dinamit! – Teret nyitunk elnevezésű konferencia, amelynek a marosvásárhelyi Kultúrpalota ad otthont.
Bár Borboly Csaba szerint politikamentesen zajlott a hétvégi csíkszentsimoni farsangbúcsúztató rendezvény, azért az a tény, hogy négy ország nagykövete is jelen volt a mulatságon, jócskán a megszokott farsangi mulatozások szintje fölé emeli az eseményt.
Furcsa kettősségnek lehetünk az utóbbi időben tanúi a magyar–román viszonyban.
Az egyes moldovai települések Romániával való egyesüléséről szóló szándéknyilatkozatok Bukarest szerint csupán annak az óhajnak a megnyilvánulásai, hogy a Moldovai Köztársaság polgárai közeledjenek a romániaiakhoz, anélkül, hogy azoknak bármilyen jogi következménye lenne.
Összeütközött péntek reggel a francia hadsereg két Gazelle típusú helikoptere a délkelet-franciaországi Carces-tó közelében. Az egyelőre ismeretlen körülmények között történt balesetben legalább öten életüket vesztették - közölték rendőrségi források.