A katonai együttműködés bővítéséről és a közös határellenőrzés hatékonyságának javításáról állapodott meg a csütörtöki brit–francia csúcsértekezleten a két kormány.
Stratégiai partnerség kialakításában állapodott meg kedden Klaus Johannis román elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök Bukarestben.
Az erdélyi magyar pártok autonómianyilatkozata alkotmányos alapon maga mögött tudhatja az anyaország támogatását – szögezte le a Krónikának Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Provokációként tálalják román politikusok és a bukaresti média, hogy a HVIM tagjai Mihai Tudose kormányfő kijelentésére válaszul székely zászlóval letakarták Románia budapesti nagykövetségének tábláját a diplomáciai képviselet bejáratánál.
A Palesztin Hatóság külügyminisztériuma bekérette Románia diplomáciai képviselőjét, miután Liviu Dragnea felvetette, hogy Románia is ismerje el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.
Folyamatosan növekszik a támogatásra szorulók száma Romániában az elhibázott kormánypolitika miatt – hívják fel a figyelmet szakértők. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a kormány osztogató politikát folytat.
A jobbközép ellenzéki pártok vezetői is csatlakoztak a Romániában vasárnap a hetek óta zajló kormányellenes tüntetéssorozathoz, amelyet az igazságszolgáltatatás függetlenségének védelmében hirdettek meg korrupcióellenes jelszavakat hangoztató Facebook-csoportok.
Főként infrastrukturális témákról, például a vasúti összeköttetés fejlesztéséről tárgyalt Belgrádban Bojko Boriszov bolgár, Alekszisz Ciprasz görög és Mihai Tudose román miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb elnökkel szombaton.
„Reménykeltőnek” nevezte Teodor Meleșcanu román külügyminiszter Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemmel kapcsolatos döntését.
Sepsiszentgyörgyön a hideg éjszakákon azokat is befogadják a hajléktalanszállóra, akiknek amúgy van lakásuk, de nem tudják azt kifűteni, ezzel szemben Kolozsváron el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi előfordulhat, ugyanis a fűtéspótlékot „éppen erre találták ki”.
A kétkamarás román parlament házelnökei szerint az Egyesült Államok külügyminisztériuma kiegyensúlyozott elemzés nélkül, egyes romániai véleményeket „visszhangozva”, alaptalanul aggódik a romániai jogállamiságért.
Magyarország továbbra is mindent megtesz az ukrán oktatási törvény körüli vita rendezése érdekében, ezért a közelmúltban az Európai Unió több szervezetétől is segítséget kért - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében tartott pénteki konferencia román és magyar előadói, a közelgő centenáriumi eseményekben rejlő veszélyeket és lehetőségeket is elemezve.
Nagyváradon új építésű ANL-s lakások bérlésére lehet pályázni, ezzel szemben Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön a továbbiakban nem kívánják igénybe venni az országos program nyújtotta lehetőségeket.
Teljesen magára marad az állami szociális rendszerből kikerült fiatalok többsége, ezért sokan kénytelen a prostitúcióból, illetve bűncselekmények elkövetéséből fenntartani magukat. Az állam nem segít, a fiatalok csak a civil szervezetekre számíthatnak.
Megerősítette Titus Corlăţean volt igazságügy-miniszter azon kijelentését Călin Popescu Tăriceanu, a felsőház elnöke, miszerint külföldi diplomaták bele akartak szólni abba, hogyan működjön a román igazságszolgáltatás, és ki irányítsa.
Románia nem fog a visegrádi négyekhez csatlakozni, a V4-eknek sem áll szándékukban bővíteni a jelenleg négy országra kiterjedő együttműködést – közölte szerdán a Radio France Internationale román adásának internetes oldalán, ahol a Teodor Meleșcanu román külügyminiszterrel készült interjút ismertették.
Bemutatják szombaton A sziklahitű király című könyvet és mellékletének, a Szent László Kárpát-medencei Legendárium térképnek a végleges változatát Székelyudvarhelyen.