„A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok – ez ilyen egyszerű. A művészet béke” – fogalmaz színházi világnapi üzenetében Jon Fosse norvég író.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Csütörtökön délután három órakor nyitják meg a forgalom előtt a nagyváradi körgyűrűt és az erdélyi autópályát összekötő gyorsforgalmi utat – jelentette be szerdán Cristian Pistol, az országos közútkezelő (CNAIR) igazgatója.
Egy nő holttestére bukkantak Petrozsény város területén, egy elhagyott telken; a rendőrség nyomozást indított a nő személyazonosságának és a halál okának megállapítására.
A várható erős szélre miatt sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki szerdán 21 megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Tizenkét megyében csütörtökön is érvényes lesz a figyelmeztetés.
Egy tanulót kórházba szállítottak, két másikat pedig őrizetbe vett a rendőrség szerda reggel Aradon egy utcai konfliktust követően.
Elutasította kedden a legfelsőbb bíróság a korrupció miatt börtönbüntetésre ítélt volt nagybányai polgármester, Cătălin Cherecheş igénylését, amelyben kérte, hogy a semmisségi folyamodványának tárgyalását helyezzék át a kolozsvári ítélőt
Az Egyesült Államok készen áll arra, hogy teljesítse NATO-kötelezettségeit és megvédje szövetségeseit egy esetleges támadás esetén – szögezte le Sabrina Singh, a Pentagon szóvivője egy keddi sajtótájékoztatón.
A pénzügyminisztérium azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg június 30-áig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) árának befagyasztását; az erről szóló tervezetet már közvitára bocsátották – jelentette be Marcel Boloş tárcavezető.
Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy likvidálta a Hamász palesztin iszlamista mozgalom fegyveres szárnya, az Ezzedin al-Kasszam Brigádok harmadik számú vezetőjét, Marvan Isszát egy támadásban a Gázai övezetben.
Az alakulatból való kizárásával egyenlő a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei szervezetének éléről történő menesztése Alin Nica, a Temes Megyei Tanács elnöke szerint.
A Moszkva mellett Crocus City Hall elleni múlt heti véres terrortámadás végrehajtói előbb Fehéroroszországba akartak menekülni, de a fokozott biztonsági intézkedések miatt oda nem juthattak be, ezért az ukrán határ felé vették az irányt.
Polt Péter legfőbb ügyész és a kormány lemondását, valamint a Schadl-ügy valóban független kivizsgálását követelte Magyar Péter jogász – Varga Judit volt igazságügyi miniszter volt férje – kedden este a Budapest belvárosába meghirdetett gyűlésén.
„Vannak, akik attól tartanak, hogy az újabb és újabb technikák, műfajok háttérbe szoríthatják a színházat. Én nem félek ettől. Abban hiszek, hogy a pillanat művészete, annak élő jelenléte halhatatlan” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Balázs Attila.
A hatóságok kedden helyi idő szerint az esti órákban leállították a kutatást baltimore-i hídomlásban eltűnt hat ember után, akiket feltételezett halálos áldozatnak nyilvánítottak.
Egyes cégek színezik a csirkehúst, hogy szebbnek tűnjön, néha az etetés során végzik el az eljárást, így a festék nem mosható le – figyelmeztetett szerda kora reggeli Facebook-posztjában Horia Constantinescu.
Ötre emelkedett az Esztergom-Nyerges Rallyn történt baleset halálos áldozatainak száma – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon kedden.
A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.