Fotó: Facebook/Cristian Pistol
Csütörtökön délután három órakor nyitják meg a forgalom előtt a nagyváradi körgyűrűt és az erdélyi autópályát összekötő gyorsforgalmi utat – jelentette be szerdán Cristian Pistol, az országos közútkezelő (CNAIR) igazgatója.
2024. március 27., 13:282024. március 27., 13:28
A 19 kilométeres útszakasz megépítését a nagyinfrastrukrúra építését szolgáló operatív program keretében finanszírozták” – írta szerdán Cristian Pistol a közösségi oldalán.
A CNAIR igazgatója azt is hozzátette, hogy a jövőben ez az útszakasz az Arad – Nagyvárad gyorsforgalmi úthoz csatlakozik majd, amely része a Balti-tengert a Fekete-tengerrel és az Adriai-tengerrel összekötő nagysebességű közúti folyosónak.
Azt is tudatta, hogy az Arad és Nagyvárad között, 121 kilométer hosszú gyorsforgalmi út teljes hosszára kiírták a közbeszerzési eljárást.
Romániában jelenleg 1004 kilométer autópálya és 72 kilométer gyorsforgalmi út található. A Nagyvárad melletti új gyorsforgalmi útszakasz átadásával a romániai gyorsforgalmi utak teljes kilométerszáma eléri a 85 kilométert.
Marcel Ciolacu miniszterelnök, Nicolae Ciucă, a szenátus első embere és Sorin Grindeanu közlekedési miniszter azért érkezett pénteken kora délután Nagyváradra, hogy felavassa a várost az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi utat.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
szóljon hozzá!