Klaus Johannis román államfő a virágzó, biztonságos, nemzetközi megbecsülésnek örvendő „normális Románia” felépítéséhez kérte polgártársai összefogását második elnöki mandátuma kezdetén.
Viorica Dăncilă lemondott a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről, egyúttal feloszlott az alakulat vezetősége is az államfőválasztáson elszenvedett vereség következtében.
Leplezetlen eufóriával fogadta az audiovizuális média és a közösségi oldalak népe a romániai államfőválasztás második fordulójának eredményét, mintha legalábbis nem lett volna előre borítékolható Klaus Johannis győzelme.
A hosszúra nyúlt kampány és az elnökválasztás után a kérdés most az: mi várható, mire számíthatunk Klaus Johannis újabb ötéves mandátumától.
„Az autonómiára szavaztam!” – osztották meg sokan sajátos voksopciójukat a közösségi oldalakon, baráti társaságokban az államfőválasztás vasárnapi második fordulója során.
Látványos távolmaradással üzentek a székely megyék lakói a román politikai elitnek az államfőválasztás vasárnapi második fordulójában, amely a hivatalban lévő Klaus Johannis elsöprő győzelmével zárult.
A leadott szavazatok csaknem száz százalékának összesítése alapján közzétett részeredmények igazolták, hogy a tisztségben lévő Klaus Johannis államfő nagy fölénnyel nyert újabb ötéves mandátumot vasárnap.
A jó előre esélyesnek kikiáltott Klaus Johannis nagy arányú győzelmét jósolják a romániai államfőválasztás második fordulójának urnazárását követően közzétett exit poll eredmények.
Nagyfokú apátia övezi a romániai államfőválasztás második fordulóját a magyarok által jelentős arányban lakott erdélyi megyékben, amelyek az utolsó helyen kullognak a részvétel tekintetében.
A Maros Megyei Választási Iroda (BEJ) helyt adott a Szociáldemokrata Párt (PSD) óvásának, és mind az 568 szavazókörzetben lecseréltette vasárnap reggel a mintának kitűzött érvénytelen szavazólapokat.
„A mai nap a szavazópecsétet a kezükben tartó bajnokok napja” – nyilatkozta vasárnap reggel Klaus Johannis államfő, miután leadta voksát az elnökválasztás második fordulójában. Riválisa, Viorica Dăncilă egy „előre, és nem hátrafelé tartó” Romániára szavazott.
Vasárnap rendezik az elnökválasztás második fordulóját, amelyen Klaus Johannis hivatalban levő államfő méri össze az erejét Viorica Dăncilă szociáldemokrata pártelnökkel.
Mintegy 92 ezer külföldön élő román állampolgár adta le voksát pénteken 22 óráig az államfőválasztás második fordulójában az ország határain kívül kialakított szavazókörzetekben.
Könnyen Klaus Johannis ellen fordulhat az a biztonsági játék, amelyre a hivatalban lévő államfő a választás döntő menetét megelőző kampányát építette – véli Pászkán Zsolt, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője.
A külföldön élő román állampolgárok péntektől kezdődően már leadhatják szavazatukat a romániai államfőválasztás második fordulójában. Elsőként Új-Zélandon nyíltak meg a szavazóhelyiségek.
Közvetlen vita helyett párhuzamos rendezvényeken válaszoltak újságírók kérdéseire, és egymást támadva próbálták a választókat a maguk oldalára állítani kedden este az elnökválasztás második fordulójába jutott Klaus Johannis jobboldali államfő és Viorica Dăncilă szociáldemokrata exkormányfő.
Csaknem egyszerre, alig egy óra eltéréssel találkozik a sajtó képviselőivel kedden este a romániai elnökválasztás második fordulójába jutott Klaus Johannis államfő és kihívója, Viorica Dăncilă volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Burkoltan ismét azzal vádolta meg az ellenzékbe küldött román Szociáldemokrata Párt (PSD) Klaus Johannis államfőt, hogy náci. A PSD nem először von párhuzamot Johannis német származása és a nácik által elkövetett bűntettek között.