Mondjon le vagy én váltom le – üzeni Ponta az árvízbotrány miatt a visszalépését követelő Ciolacunak

Ponta

Összekaptak. Ponta szerint Ciolacunak távoznia kell a miniszterelnöki tisztségből

Fotó: Facebook/Victor Ponta

Pengeváltáshoz vezetett Marcel Ciolacu jelenlegi és Victor Ponta volt szociáldemokrata párti miniszterelnök között, hogy előbbi Ponta elnökválasztási versenyből való visszalépését követelte az árvízbotrány miatt.

Krónika

2025. április 11., 09:322025. április 11., 09:32

Mint arról beszámoltunk, az elnökválasztáson függetlenként induló, magát szuverenistaként pozicionáló Ponta egy szerdai podcastban bevallotta:

2014-ben, miniszterelnökként utasítást adott a Vaskapu gátjának megnyitására, hogy a Dunán levonuló árhullám ne Belgrádot árassza el, hanem néhány romániai falut.

Állítása szerint ezek lakóit időben kimenekítették, és kártérítésben is részesítették őket az elszenvedett anyagi károk miatt.

Az államfőjelölt azzal indokolta döntését, hogy

Belgrádról volt szó, ahol Hunyadi János legyőzte a törököket, és hozzátette: szereti a szerb fővárost és Szerbiát.

korábban írtuk

Románia az első helyen vagy Szerbia? Visszalépésre szólítják a román falvakat elárasztó Pontát
Románia az első helyen vagy Szerbia? Visszalépésre szólítják a román falvakat elárasztó Pontát

Victor Ponta független román államfőjelölt visszalépését kéri Marcel Ciolacu kormányfő és több politikustársa a volt miniszterelnök egy, a 2014-es árvíz idején hozott döntése miatt.

Azt is elmondta, hogy az akkori döntésről a sajtónak sem volt tudomása. Kijelentései nagy felháborodást keltettek a román politikusok körében, akik azzal vádolják a magát szuverenistának valló államfőjelöltet, hogy fontosabb volt számára a szerb főváros megmentése, mint a román településeké.

Marcel Ciolacu csütörtökön Facebook-oldalán úgy értékelt: kormányfőként olykor „nehezen megmagyarázható döntéseket” is kell hozni, majd visszalépésre szólította fel a független jelöltet. Hangsúlyozta:

egy kormányfőnek a saját népét és országát kell védenie, és nem szabad eltitkolnia döntéseit választói elől.

Ponta keményen nekiment a miniszterelnöknek

Ponta közösségi oldalán vehemensen reagált Ciolacu felszólítására.

Idézet
Úgy gondolom, hogy Ciolacu úrnak sürgősen le kellene mondania a miniszterelnöki tisztségéről – különben én fogom meneszteni, amint elnök leszek!

Miután gazdaságilag tönkretette Romániát, miután becsapta a katonákat, a nyugdíjasokat és a vállalkozókat, miután 100 milliárd euróval eladósította az országot, miután érvénytelenítették a törvényes novemberi választásokat, miután a PSD-t története legalacsonyabb választási eredményére vezette, és eladta a PNL-nek és Nicușor Dannak, miután csúfot űzött Románia és az Egyesült Államok kapcsolatából, és miután a PNRR európai forrásokat veszített el az általa pártfogolt alkalmatlanság és korrupció miatt – azt hiszem, mindenki számára nyilvánvaló, hogy a helye már nem a Victoria-palotában van” – írta Victor Ponta a Facebookon.

Igaz vezetőnek tartja magát Ponta

Egy másik Facebook-bejegyzésben úgy fogalmazott:

egy igazi vezető válság idején olyan döntéseket hoz, amelyek életeket mentenek – nem pedig termőföldeket! Egyetlen ember sem volt veszélyben a Duna mentén, és egyetlen háztartás sem volt érintett .

„Büszke vagyok arra, hogy Románia jó keresztényként és jó szomszédként segített egy rászoruló népnek! Románia elnökeként is ugyanezt fogom tenni! Mert így neveltek, és ezt tartom helyesnek!” – szögezte le Ponta.

korábban írtuk

„Ez Hunyadi diadalának helyszíne!” – Ponta elismerte, hogy Belgrád megmentése érdekében román területeket árasztatott el
„Ez Hunyadi diadalának helyszíne!” – Ponta elismerte, hogy Belgrád megmentése érdekében román területeket árasztatott el

Victor Ponta volt szociáldemokrata párti miniszterelnök elismerte: 11 évvel ezelőtt a hatóságok feje fölött átnyúlva utasítást adott romániai területek elárasztására, hogy megmentse az árvíztől Belgrádot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 16., szerda

Pereli a Romsilvát a 100 000 eurós nyugdíjprémiumot felvevő exigazgató

Teodor Țigan, a Romsilva korábbi vezérigazgatója – aki azzal került be a híradásokba, hogy nyugdíjazásakor közel bruttó 100 000 eurós prémiumot kapott – beperelte az állami erdészetet.

Pereli a Romsilvát a 100 000 eurós nyugdíjprémiumot felvevő exigazgató
2025. július 15., kedd

Megvonná az alkotmánybíráktól a hivatali idejük lejártakor kapott juttatást a PNL és az USR tervezete

Megvonná az alkotmánybíráktól a hivatali idejük lejártakor kapott juttatást a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egy törvénytervezete.

Megvonná az alkotmánybíráktól a hivatali idejük lejártakor kapott juttatást a PNL és az USR tervezete
2025. július 15., kedd

Pedagógusi véglegesítő vizsga: a tanárok alig több mint 65 százalékának sikerült az írásbelije

Közzétették kedden a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbájának előzetes eredményeit.

Pedagógusi véglegesítő vizsga: a tanárok alig több mint 65 százalékának sikerült az írásbelije
2025. július 15., kedd

Felmérés: a romániaiak többsége szerint veszély fenyegeti az országot

A romániai polgárok többsége szerint az országot veszély fenyegeti – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a romániaiak többsége szerint veszély fenyegeti az országot
2025. július 15., kedd

Nem fogadta a kormány a tüntető szakszervezetek képviselőit

Memorandumot nyújtottak be kedden a kormányfőtitkárságon a kormány székhelye előtt tüntető szakszervezetek vezetői, ám nem fogadták őket a Victoria-palotában.

Nem fogadta a kormány a tüntető szakszervezetek képviselőit
2025. július 15., kedd

Bármikor leszakadhat az ég az ország számos vidékén

Elsőfokú, avagy sárga jelzésű figyelmeztetés van érvényben kedd estig Máramarosban, Moldva nyugati felében, Olténia északi és északnyugati régióiba, illetve helyenként Erdélyben a várható viharok miatt – figyelmeztetett a meteorológiai szolgálat.

Bármikor leszakadhat az ég az ország számos vidékén
2025. július 15., kedd

Grindeanu változást sürget, de még nem biztos, hogy megpályázza a PSD elnöki tisztségét

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfő este kijelentette, hogy a párt következő kongresszusát valószínűleg ősszel tartják.

Grindeanu változást sürget, de még nem biztos, hogy megpályázza a PSD elnöki tisztségét
2025. július 15., kedd

Az alkotmánybíróságon támadta meg az AUR a megszorító csomagot

Az alkotmánybírósághoz fordult a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a kormány által a 9,3 százalékos költségvetési deficit lefaragására kidolgozott, felelősségvállalással elfogadott megszorító csomagot.

Az alkotmánybíróságon támadta meg az AUR a megszorító csomagot
2025. július 15., kedd

A kormány megnyirbálja a különleges nyugdíjakat – ígéri a PSD ügyvivő elnöke

A különleges nyugdíjak csökkentése része lesz a következő költségvetési csomagnak – jelentette ki Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.

A kormány megnyirbálja a különleges nyugdíjakat – ígéri a PSD ügyvivő elnöke
2025. július 14., hétfő

Elbukott a kormány elleni bizalmatlansági indítvány

Elutasította hétfői együttes ülésén a képviselőház és a szenátus az ellenzéki pártok bizalmatlansági indítványát.

Elbukott a kormány elleni bizalmatlansági indítvány