Fotó: Agerpres
Nem hiszek a felmelegített levesekben – így kommentálta Marcel Ciolacu miniszterelnök, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy Mircea Geoană helyettes NATO-főtitkár esetleg függetlenként elindulhat a jövő évi államfő-választáson.
2023. november 24., 12:522023. november 24., 12:52
A kormányfőt annak kapcsán kérdezték az Europa FM rádióban, hogy a felmérések szerint Geoană – aki jelenleg a NATO főtitkár-helyettese, de korábban a PSD elnöke és államfő-jelöltje is volt – rendelkezik a legnagyobb arányú támogatással arra az esetre, ha függetlenként harcba száll az államfői székért.
Ciolacu ironikusan reagált.
– mondta Ciolacu.
Emlékeztetett: Geoană jelenleg még a NATO főtitkárhelyettese.
„Neki még mindig van egy feladata, amit el kell végeznie. Megértem a szándékait. Nekem nincs problémám. Demokratikus országban élünk. A párt majd dönt.
– tette hozzá.
A koalíciós partner Nemzeti Liberális Párttal (PNL) közös jelöltállításról a szélsőséges fenyegetéssel szemben Ciolacu azt mondta: „Ez egy politikai kérdés. Amikor politikai döntéseket hozunk, a realitásokat kell figyelembe venni, nem pedig a személyes politikai törekvéseket”.
Mint megírtuk, Geoană legutóbb vasárnap este jelentkezett be egy olyan videóval, amelyben bejelentette: hamarosan egy „egészséges és ambiciózus” tervet mutatnak be Románia számára, ami arra utal, hogy valóban el kíván indulni az elnökválasztáson.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hónapokban készített felmérések egyöntetűen azt mutatják, hogy Geoană rendelkezne a legnagyobb támogatottsággal, ha független jelöltként elindulna az államfő-választáson.
Ugyanakkor mind a PSD és a koalíciós partner – de az elnökválasztáson várhatóan saját jelöltet indító –PNL illetékesei, mind a Krónikának nyilatkozó szakértő úgy vélekednek: párttámogatás nélkül egy független jelöltnek minimális esélye van az államfői tisztség elnyerésére.
Memorandumot írt alá a Google és a román kormány – közölte hétfőn a Ciolacu-kabinet.
Több mint 82 ezer személy írta alá eddig az Agent Green környezetvédő szervezet petícióját, amelyben arra kérik a parlamentet, hogy ne legalizálja a trófeavadászatot.
Az elmúlt hétvégén, amikor az ország több mint fele vörös kánikulariasztás alatt állt, 96.597 hívás érkezett az 112-es egységes segélyhívószámra – közölte hétfőn a Különleges Távközlési Szolgálat (STS).
A meteorológusok meghosszabbították csütörtökig a vörös és narancssárga hőségriasztásokat, amelyek az egész ország területét lefedik.
Az elmúlt hétvégén összesen 32 figyelmeztetést bocsátottak ki a lakosságnak a RO-ALERT rendszeren keresztül, a legtöbb esetben medvék jelenlétére figyelmeztettek – tájékoztatott hétfőn az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU).
Az újraszámításokat követően egyetlen nyugdíj összege sem csökken, a nyugdíjasok hamarosan megkapják az illetményük új összegéről szóló végzést – jelentette be Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter vasárnap bejelentette.
Az év első hat hónapjában a határrendészek 167 lopásgyanús járművet azonosítottak az ország határainál, mintegy 60 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.
Az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet figyelmeztetése ellenére a román ortodox egyház jóváhagyta a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori fasiszta mozgalom egyik képviselője, Ilie Lăcătușu ortodox pap szentté avatását.
Marcel Ciolacu kormányfő szerint Romániában a medvék nagy száma problémát jelent, és amint a képviselőház elfogadja a medvepopuláció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, a környezetvédelmi miniszter ismertetni fogja a következő lépéseket.
Egyre gyakoribbak a tűzesetek az országban a fokozódó kánikula miatt, a Vaskapu-szoros természetvédelmi területén pedig már egy hete ég az erdő – derült ki a katasztrófavédelem pénteken kiadott összegzéséből.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)