Alkotmányellenes a veszélyhelyzetről szóló kormányhatározat egyik módosítása

Alkotmányellenes a veszélyhelyzetről szóló kormányhatározat egyik módosítása

Fotó: Ccr.ro

Ellenszavazat nélkül adott helyt az alkotmánybíróság szerdai ülésén annak a beadványnak, amelyet a veszélyhelyzetről szóló 2020/394-es kormányhatározatot módosító 2020/5-ös parlamenti határozat ellen nyújtott be ötven AUR-os, PSD-s és független parlamenti képviselő.

Hírösszefoglaló

2021. október 20., 18:202021. október 20., 18:20

A kifogásolt határozat a veszélyhelyzet elrendeléséről és az ennek hatálya alatt érvényes járványügyi intézkedésekről szóló kormányhatározatot módosítja, illetve egészíti ki.

Az alkotmánybíróság egy korábbi, 2020. júniusi döntésére hivatkozva hozta meg mostani ítéletét, amely alkotmányellenesnek ítélte a most kifogásolt jogszabály alapját képező, 2020/55-ös törvényt.

Ennek dacára a veszélyhelyzetre vonatkozó 2020/394-es kormányhatározat (a 2020/5-ös parlamenti módosítás nélkül) érvényben marad és joghatással bír, mivel az különálló jogszabály, amellyel kapcsolatban az alkotmánybíróságnak nincs hatásköre dönteni – közölte az Agerpres.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 12., vasárnap

Nagymértékben az ápolókon és asszisztenseken múlik a betegek gyógyulása

A betegek ápolása és gyógyulása nagymértékben az orvosi asszisztenseken múlik – fogalmazott az egészségügyi miniszter.

Nagymértékben az ápolókon és asszisztenseken múlik a betegek gyógyulása
2024. május 12., vasárnap

Vizsgázni ülnek be hétfőtől az osztálytermekbe a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok

Hétfőn kezdődik a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.

Vizsgázni ülnek be hétfőtől az osztálytermekbe a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok
2024. május 12., vasárnap

Árvízveszély Dél-Romániában

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország hat dél-romániai megyéjében.

Árvízveszély Dél-Romániában
Árvízveszély Dél-Romániában
2024. május 12., vasárnap

Árvízveszély Dél-Romániában

2024. május 12., vasárnap

Romlott, rossz szagú termékek a romániai üzletekben: több mint 1,3 tonnányi halat vontak ki forgalomból a fogyasztóvédők

Több mint 1,3 tonnányi halat és halkészítményt vontak ki Romániában forgalomból, mert az élelmiszerek nem feleltek meg a hatályos szabályoknak – közölte honlapján az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Romlott, rossz szagú termékek a romániai üzletekben: több mint 1,3 tonnányi halat vontak ki forgalomból a fogyasztóvédők
2024. május 12., vasárnap

A schengeni övezetben problémásnak számító járműveket azonosított, 900 személyt tartóztatott fel a rendőrség

Az április 30. és május 9. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 880 személyt, illetve lefoglaltak 78 járművet és 39 okmányt, amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.

A schengeni övezetben problémásnak számító járműveket azonosított, 900 személyt tartóztatott fel a rendőrség
2024. május 12., vasárnap

Vasárnap estig bőséges csapadék várható Dél-Erdélyben

Fokozott légköri instabilitásra és bőséges csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki vasárnap az ország 14 megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Vasárnap estig bőséges csapadék várható Dél-Erdélyben
2024. május 12., vasárnap

Bukarestben bérmált magyar fiatalokat Erdő Péter bíboros

Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

Bukarestben bérmált magyar fiatalokat Erdő Péter bíboros
2024. május 11., szombat

Továbbra is terjed a kanyarójárvány Romániában, sürgeti a miniszter a vakcinák beadását

Továbbra is terjed a kanyarójárvány Romániában – nyilatkozta szombaton Vasluiban az egészségügyi miniszter, és ismét javasolta az oltatlan gyermekek és felnőttek beoltását.

Továbbra is terjed a kanyarójárvány Romániában, sürgeti a miniszter a vakcinák beadását
2024. május 11., szombat

Rendőrségi nagyüzem: egy nap alatt 560 hajtásit vontak be

Több mint 560 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt, és 15 országosan körözött személyt vettek őrizetbe.

Rendőrségi nagyüzem: egy nap alatt 560 hajtásit vontak be
2024. május 10., péntek

„Diszkriminatív bánásmód” miatt készülnek tüntetésre a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozók

Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.

„Diszkriminatív bánásmód” miatt készülnek tüntetésre a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozók