Lábra áll az uniós piac, ismét drágult a sertéshús

•  Fotó: Smithfield

Fotó: Smithfield

Átlagban 39 százalékban drágult a sertéshús tavaly júliushoz képest, ami főként azt tükrözi, hogy az európai piac kétéves válság után ismét kezd magához térni.

Gyergyai Csaba

2017. július 27., 10:342017. július 27., 10:34

Két év után ismét kezd lábra állni az európai sertéshúspiac, ennek következményeként Romániában a sertéshús ára átlagban 39 százalékkal drágult az előző évhez képest. Az Európai Unióban 25 százalékos átlagos áremelésről írnak a szaklapok.

A Romániai Hústermelők Egyesülete (ARC) a sertéshús árának emelkedését azzal magyarázta, hogy a tavaly óta jelentősen növekedett a romániai sertéshús exportja. A kivitel főként a távol-keleti országok, Japán, Kína, Dél-Korea és Hongkong felé irányult. Korábban az ARC hivatalos közleményben jelezte: az Európai Bizottság márciusi ülésén a gazdasági tanács húspiaci megfigyelője úgy ítélte meg, hogy

a húsárak további növekvő tendenciát fognak mutatni 2017 második feléig, azt követően pedig stagnálni fognak.

Daniel Buda európai parlamenti képviselő egyébként Face­book-oldalán jelezte: korábban felhívta Phil Hogan mezőgazdasági és vidékfejlesztési európai biztos figyelmét a romániai állattartó gazdák problémáira. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a romániai gazdáknak 80-90 eurót kell fizetniük egy külföldről vásárolt élő malacért, miközben egy 25 kilogrammos állat felnevelése csupán 40-45 euróba kerül.

Galéria

Az európai parlamenti képviselő szerint

a célirányos támogatásokon kívül rendkívül fontos lenne egy átfogó program kidolgozása a kistermelők megsegítése érdekében,

akik a jelenlegi piaci szabályok szerint évek óta a nagyobb feldolgozóktól függnek.

Romániát egyébként idén májusban nyilvánította sertéspestis-mentes országgá az állategészségügyi világszervezet (OIE),

így több mint egy évtized után ismét exportálhat sertéshúst és feldolgozott húsárut az Egyesült Államokba, Kanadába, Mexikóba, Japánba és Dél-Koreába. Az Európai Bizottság élelmiszerlánc- és állategészségügyi állandó bizottsága már tavaly szeptemberben feloldotta az élő sertésre és feldolgozott húsárura 14 éve bevezetett uniós embargót.

Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényező. Az utolsó sertéspestisgócot 2007-ben regisztrálták a Smithfeld Temes megyei hizlaldáiban, ahol akkor 50 ezer sertést kellett levágni.

A romániai tenyésztők szerint a sertéspestist már kilenc éve felszámolták az országban, és

az embargó feloldása körüli huzavona évente 40 millió eurós veszteséget okozott az ágazatnak.

Az agrártárca szerint Románia ma már tízszer annyi sertéshúst importál, mint amennyit exportál. A statisztikai intézet szerint 2016 decemberéig 4,7 millióra csökkent Románia sertésállománya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Otthonteremtés most, azonnal! Rövid ideig sok ezer eurót spórolhatnak az új lakást vásárlók

Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.

Otthonteremtés most, azonnal! Rövid ideig sok ezer eurót spórolhatnak az új lakást vásárlók
2025. július 11., péntek

Nem kérnek a megszorításokból: ezúttal a vízügyi igazgatóság alkalmazottai vonultak utcára

A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).

Nem kérnek a megszorításokból: ezúttal a vízügyi igazgatóság alkalmazottai vonultak utcára
2025. július 11., péntek

Végső búcsú az első román fapados légitársaságtól

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.

Végső búcsú az első román fapados légitársaságtól
2025. július 11., péntek

Az Európai Bizottság elvenné az agrártámogatások egy részét, a romániai gazdaszervezetek is aláírásgyűjtésbe fogtak

Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.

Az Európai Bizottság elvenné az agrártámogatások egy részét, a romániai gazdaszervezetek is aláírásgyűjtésbe fogtak
2025. július 11., péntek

Enyhén csökkent az átlagbér, nem az IT-szektorban voltak a legnagyobb fizetések májusban

Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén csökkent az átlagbér, nem az IT-szektorban voltak a legnagyobb fizetések májusban
2025. július 11., péntek

Tovább nőtt az infláció, az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben

A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Tovább nőtt az infláció, az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben
2025. július 10., csütörtök

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett

A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett
2025. július 10., csütörtök

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

2025. július 09., szerda

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről

Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről