Fotó: Smithfield
Átlagban 39 százalékban drágult a sertéshús tavaly júliushoz képest, ami főként azt tükrözi, hogy az európai piac kétéves válság után ismét kezd magához térni.
2017. július 27., 10:342017. július 27., 10:34
Két év után ismét kezd lábra állni az európai sertéshúspiac, ennek következményeként Romániában a sertéshús ára átlagban 39 százalékkal drágult az előző évhez képest. Az Európai Unióban 25 százalékos átlagos áremelésről írnak a szaklapok.
A Romániai Hústermelők Egyesülete (ARC) a sertéshús árának emelkedését azzal magyarázta, hogy a tavaly óta jelentősen növekedett a romániai sertéshús exportja. A kivitel főként a távol-keleti országok, Japán, Kína, Dél-Korea és Hongkong felé irányult. Korábban az ARC hivatalos közleményben jelezte: az Európai Bizottság márciusi ülésén a gazdasági tanács húspiaci megfigyelője úgy ítélte meg, hogy
Daniel Buda európai parlamenti képviselő egyébként Facebook-oldalán jelezte: korábban felhívta Phil Hogan mezőgazdasági és vidékfejlesztési európai biztos figyelmét a romániai állattartó gazdák problémáira. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a romániai gazdáknak 80-90 eurót kell fizetniük egy külföldről vásárolt élő malacért, miközben egy 25 kilogrammos állat felnevelése csupán 40-45 euróba kerül.
Az európai parlamenti képviselő szerint
akik a jelenlegi piaci szabályok szerint évek óta a nagyobb feldolgozóktól függnek.
így több mint egy évtized után ismét exportálhat sertéshúst és feldolgozott húsárut az Egyesült Államokba, Kanadába, Mexikóba, Japánba és Dél-Koreába. Az Európai Bizottság élelmiszerlánc- és állategészségügyi állandó bizottsága már tavaly szeptemberben feloldotta az élő sertésre és feldolgozott húsárura 14 éve bevezetett uniós embargót.
Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényező. Az utolsó sertéspestisgócot 2007-ben regisztrálták a Smithfeld Temes megyei hizlaldáiban, ahol akkor 50 ezer sertést kellett levágni.
A romániai tenyésztők szerint a sertéspestist már kilenc éve felszámolták az országban, és
Az agrártárca szerint Románia ma már tízszer annyi sertéshúst importál, mint amennyit exportál. A statisztikai intézet szerint 2016 decemberéig 4,7 millióra csökkent Románia sertésállománya.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
szóljon hozzá!