Az Európai Bizottság napirendjén szerepel az a jogszabály, amelynek alapján a jövő év első napjától az EU-tagországokban már csak az új előírásoknak megfelelő ketrecekben tarthatók a tojótyúkok.
Valamivel több, mint 700 ezer hektár mezőgazdasági területen gazdálkodnak külföldi befektetők Romániában, ez a termőföldek 8,5 százalékát jelenti – közölte az agrártárca azt követően, hogy összesítette a megyei mezőgazdasági igazgatóságoktól kért adatokat. A felmérés szerint az országban jelenleg 709 külföldi tulajdonban levő farm működik, a legtöbb Temes megyében, ahol összesen 133 ezer hektáron gazdálkodnak határon túliak.
Rágalmazási pert indítana Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter ellen az Agrostar országos gazdaszakszervezet, mivel a miniszter a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy az érdekvédelmi szervezet politikai hátszéllel szervezi a tiltakozásait.
Az állami támogatások elveszítésével is számolniuk kell azoknak a gazdáknak, akik égetéssel takarítják le a tarlót vagy kaszálójukat. A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) a Sürgősségi Esetek Felügyelőségével (ISU), valamint a Környezetvédelmi Őrséggel közösen a héten írják alá azt a megállapodást, amelynek célja a tarlók és növényi maradványok elégetésének megakadályozása a szántóterületeken és a réteken.
Franciaország és Németország jelenleg a legfontosabb mezőgazdasági termelő az Európai Unióban, míg Románia a sereghajtók között van nyilvántartva – derül ki az európai statisztikai hivatal (Eurostat) frissen közzétett felméréséből, amelyet tavalyi adatok alapján állítottak össze.
Az állattenyésztőknek járó támogatás csökkentése miatt az Agrostar országos gazdaszakszervezet újabb tüntetést szervezett Bukarestben a mezőgazdasági minisztérium előtt.
Három hónapja nem volt kellő mennyiségű csapadék az erdélyi és partiumi megyékben, emiatt a gazdáknak komoly problémákkal kell szembenézniük.A legtöbb területen nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lehetett elvégezni az őszi szántást – a kemény talaj teljesen tönkreteszi az ekét, mivel képtelen áthatolni a talajon –, az elvetett magvak többsége pedig nehezen csírázik.
Első alkalommal szerveztek Mézes Napokat Székelyudvarhelyen. Az egész hétvégét felölelő rendezvénysorozat látogatói nemcsak az édes kaptártermékekbe kóstolhattak bele, hanem megismerkedhettek a méz tápláló és gyógyító hatásaival is.
Az udvarhelyszékiek most már interneten is megrendelhetik a házikenyeret, sajtot, lekvárt és egyéb hagyományos termékeket. Ha az Átalvető névre keresztelt székely márka termékei kelendőek lesznek, akkor Csíkszereda és Gyergyószentmiklós környékére is kiterjesztik a rendelési lehetőséget – fejtette ki a Krónikának Sinka Arnold programvezető, a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési egységének koordinátora.
A nadrágszíjparcellák, valamint az egyesületek, szövetkezetek hiánya veti vissza a háromszéki mezőgazdaságot – vallja Könczei Csaba. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője elmondta, Háromszék lakosságának mintegy 60 százaléka foglalkozik valamilyen szinten mezőgazdasággal, ebben benne van az is, aki csak hétvégén a szüleinek, hozzátartozóinak segít.
Javában zajlik a területalapú támogatások (SAPS) előlegének a folyósítása, több ezer erdélyi és partiumi gazda azonban hiába várja a segítséget a mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökség (APIA) megyei kirendeltségeitől.
Az agrártárca felmérései alapján az ország nyugati részén található a legtöbb megműveletlenül hagyott mezőgazdasági terület – mutatott rá Valeriu Tabără miniszter szerdán, egy aradi szakmai találkozón.
Jelentős termésveszteségre lehet számítani a következő évben, amenynyiben a mezőgazdasági minisztérium nem hoz intézkedéseket az aszály okozta károk csökkentése érdekében – jelentette ki Ilarie Ivan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kolozs megyei szervezetének alelnöke.
Az adócsalás és a külföldről érkező termékek dömpingje jellemzi ma leginkább a román mezőgazdaságot – jelentette ki temesvári sajtótájékoztatóján Niculae Ştefan, a mezőgazdasági termelők országos szövetségének (Agrostar) elnöke.
A romániai borok lehetnek a román mezőgazdaság legfontosabb nagykövetei a közeljövőben – fogalmazott Tánczos Barna az Indagra nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari termékkiállításon Bukarestben. Elmondta, bár Románia nagyságrendben az ötödik bortermelő Európában, külföldön mégsem eléggé ismertek a román borok, ezért a mezőgazdasági minisztérium célja, hogy a romániai bortermést hatékonyabban népszerűsítse a határon túl.
Módosította a héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium a félig önellátó mezőgazdasági farmok támogatását szolgáló 141-es intézkedés pályázati procedúráit – tájékoztatott Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár kabinetje. Ennek értelmében félig önfenntartó gazdaságokat működtető gazdák, akik különböző okok miatt (pl. termőföldjeiket burgonyakaranténba helyezték) kénytelenek üzleti terveik módosítására, megváltoztatva...
Az Európai Bizottság (EB) múlt héten közzétett uniós agrárreform-javaslata azokra az iránymutatásokra támaszkodik, amelyeket az előző fél évben soros magyar EU-elnökség jelölt ki a témában – hangoztatta Fazekas Sándor az uniós tagországok mezőgazdasági minisztereinek Luxemburgban rendezett találkozóját követően.
A magyar kormány elfogadta a géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos stratégia végrehajtásáról készült 2009-es és 2010-es országgyűlési jelentést. A jelentés legfontosabb üzenete, hogy nemzetstratégiai érdek Magyarország GMO-mentes állapotának fenntartása. Így génmódosított szervezettel (GMO) szennyezett vetőmagot vagy szaporítóanyagot Magyarország területén tilos termeszteni. A...