Az intézmény közlése szerint számos igénylőnek kell évekre visszamenőleg viszszafizetnie a szubvenciót, mert az ellenőrzések során kiderült, hogy jogtalanul kapta azt meg.
Hargita megyében október 16-ától kezdődően utalják a gazdáknak a hektáronkénti 102 euró értékű támogatás előlegét, azaz 42 eurót. Haschi Andrástól, az APIA Hargita megyei vezetőjétől megtudtuk, idén a 29 696 Hargita megyei igénylőből azonban mindössze 25 ezer gazda kaphatja meg az előleget, mert kiderült, bizonyos területekre már korábban is jogtalanul kértek támogatást.
Az emberek tudják, hogy van egy bizonyos méretű parcellájuk, viszont az évek során számos mezőgazdasági területként feltüntetett parcella beerdősödött. A leggyakoribb eset az, amikor a gazda által benyújtott igénylésben a beerdősödött részek továbbra mezőgazdasági területként szerepelnek – magyarázta el érdeklődésünkre Haschi András. – Eddig nem adódtak komolyabb problémák, és ezúttal sem az a célunk, hogy valamennyi pénzt visszaszerezzünk a gazdáktól. Úgy döntöttünk, hogy a szóban forgó jogtalanul kapott támogatást levonjuk a következő évi szubvencióból.”
Elmondta továbbá, 3-4 ezer gazdáról van szó, köztük olyanokról is, akiknél a támogatás megvonása még nem fedezi a tartozást, így ők vissza kell, hogy fizessék a korábbi támogatások értékét az APIA-nak. Azt azonban aláhúzta, az érintettek már nem részesülhetnek előlegben. „Átlagban 200–500 lejt vár a kifizetési ügynökség, de olyan eset is van, aki tízezer lejnél is magasabb összeget kell, hogy visszafizessen, több évre visszamenőleg” – mondta Haschi András.
Az APIA vezetője ugyanakkor hozzátette, a gazdák nem hivatkozhatnak arra, hogy „hirtelen” beerdősödtek bizonyos területek, hiszen ahhoz éveknek kell eltelni, hogy a fák megnőjenek, és a gazdák 3-4 évvel ezelőtt arra vállalkoztak, hogy 5 évig karban tartják a szóban forgó területeket. Haschi ugyanakkor elmondta, a számítógépes rendszer hiánya miatt eddig nem is igazán volt lehetőség visszakérni a jogtalanul kiosztott pénzeket. „Bátrabbnak kell lennünk, mert muszáj ezt a lépést megtenni, különben anynyira felgyűlnek az adósságok, hogy később képtelenség lesz behajtani őket” – jelentette ki az igazgató.
Szatmár megyében a területalapú támogatások felhasználását követő ellenőrzés az előző évekhez hasonló eredményeket hozott. Pintea Viorel, az intervenciós és kifizetési ügynökség megyei vezetője szerint 2007 óta körülbelül 2 ezer gazdát köteleztek a kapott pénz visszafizetésére különféle okok miatt. Az elmúlt évben sem nőtt jelentősen azok száma, akiktől visszakérik a pénzt: megközelítőleg 400 gazdálkodó érintett. A területek nagysága változó, ezért vannak olyanok, akiknek mindössze pár száz lejt kell viszszafizetniük, akadnak azonban nagyobb cégek is a megbüntetettek között, akiktől több ezer lejt követelnek.
Kovászna megyében minden igénylő megkapja a területalapú támogatás előlegét, mondta el lapunknak Angela Negoiţă. A Kovászna megyei APIA igazgatója elmondta, a tavalyi igénylések mintegy 5 százalékát ellenőrizték szúrópróbaszerűen, ám nem találtak rendellenességet. A terepen mért adatok megegyeztek azzal, amit a gazdák nyilatkoztak: nem kértek nagyobb területre támogatást, mint amennyivel rendelkeztek, így nem is kell az eddigi szubvenciót visszafizetniük. Angela Negoiţă elmondta, Kovászna megyében 13 838 gazda igényelt területalapú támogatást, az ügynökség november végéig mindenkinek kifizeti az egy hektár után járó 42 eurós előleget.
Amint arról korábban beszámoltunk, a közvetlen területalapú támogatást minden, egy hektárnál nagyobb területet használó gazda kérvényezhette. A földtulajdonosnak az illetékes polgármesteri hivatalban kellett igényelnie azt az iratot, amelyre felkerül az általa használt terület mérete, illetve kódja, és annak a fizikai blokknak a száma, amelybe tartozik. A polgármester és a községi jegyző aláírása mellett egy mezőgazdasági szakember kézjegye is szükséges, igazolandó, hogy az adatok helyesek. A mezőgazdasági támogatások érdekében készített műholdas térképeket 2009 óta elérhetővé tették az interneten is.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.