Aszály: folytatódik a kárfelmérés

Aszály: folytatódik a kárfelmérés

Jelentősen csökkent a gabonával bevetett terület Szilágy megyében a csapadékhiány miatt, s várhatóan jelentős terméskieséssel kell számolniuk a gazdáknak. Ioan Bujiţă, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője közölte: míg az előző évben 12 ezer hektáron vetették el ezt a gabonafélét, ebben az évben csupán 5075 hektárról várnak termést.
2012. január 12., csütörtök

Nem kelendő a román hagyma

A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint Románia 41 600 tonna hagymát importált az elmúlt évben, legalább 25 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Meglepő adat, hogy ugyanekkora arányban csökkent a kivitel is a 2009-es adatokhoz viszonyítva, bár ebben az esetben jóval kisebb a tétel: a többnyire Erdélyből származó hagymából az elmúlt évben csupán 1600 tonna került a határon túli piacokra.
Nem kelendő a román hagyma
Nem kelendő a román hagyma
2012. január 12., csütörtök

Nem kelendő a román hagyma

2012. január 12., csütörtök

Szigorodó uniós tojástörvény

Az Európai Bizottság döntése értelmében január elsejétől az EU-tagországokban már csak az új előírásoknak megfelelő ketrecekben tarthatók a tojós tyúkok.
Szigorodó uniós tojástörvény
Szigorodó uniós tojástörvény
2012. január 12., csütörtök

Szigorodó uniós tojástörvény

2012. január 05., csütörtök

Magyar kézben román dohány: Magyarországon értékesítik a termést a romániai dohánytermelők

Az ország nyugati részén működő cigarettagyárak bezárásával számos környékbeli dohánytermesztő maradt mellékjövedelem nélkül. A magyarországi dohányfelvásárlók megjelenése azonban új értékesítési lehetőséget teremtett a romániai gazdák számára. A termelők ezentúl egy szolnoki dohányfermentáló vállalatnál tudják értékesíteni a szárított leveleket.
 Magyar kézben román dohány: Magyarországon értékesítik a termést a romániai dohánytermelők
2012. január 05., csütörtök

Fizetésemelés az APIA-nál

Bár a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) tevékenységét számos kritika éri, a mezőgazdasági minisztérium úgy döntött, 50 százalékkal emeli meg az ügynökség alkalmazottainak a fizetését.
 Fizetésemelés az APIA-nál
 Fizetésemelés az APIA-nál
2012. január 05., csütörtök

Fizetésemelés az APIA-nál

2011. december 29., csütörtök

Mintegy 300 ezer hektáron folyt biotermesztés Romániában

Idén 200 millió euró értékben exportáltak biotermékeket a romániai gazdák, ez az érték kétszerese a tavalyinak – jelentette be Teodora Aldescu, a mezőgazdasági tárca öko-mezőgazdaságért felelős tanácsadója. A biotermékek legnagyobb részét Németországba, Olaszországba, Görögországba, Svájcba, Hollandiába és Franciaországba szállították.
Mintegy 300 ezer hektáron folyt biotermesztés Romániában
2011. december 29., csütörtök

Tabără: kiváló évet zárt a mezőgazdaság

Kiváló mezőgazdasági évet zárt Románia a megfelelő időjárási viszonyoknak, illetve a támogatások pontos kézbesítésének köszönhetően – jelentette ki a 2001-es esztendő eredményeit taglaló évértékelő beszédében Valeriu Tabără mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.
Tabără: kiváló évet zárt a mezőgazdaság
Tabără: kiváló évet zárt a mezőgazdaság
2011. december 29., csütörtök

Tabără: kiváló évet zárt a mezőgazdaság

2011. december 22., csütörtök

Kémer, a karácsonyfa otthona

Elképzelhető, hogy néhány éven belül kizárólag a Szilágy megyei Kémerről származó karácsonyfákat fogunk feldíszíteni a szeretet ünnepén – legalábbis ez a terve a partiumi település volt polgármesterének, Szoboszlai Attilának, aki osztrák és magyar partnerek segítségével mára 520 hektáron nevel fenyőfacsemetéket a község határában.
 Kémer, a karácsonyfa otthona
 Kémer, a karácsonyfa otthona
2011. december 22., csütörtök

Kémer, a karácsonyfa otthona

2011. december 22., csütörtök

Több mint 200 millió eurót osztanak szét a gazdáknak

Több mint 200 millió eurót fizet ki a héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium uniós forrásokból a gazdáknak területalapú támogatásokra.
 Több mint 200 millió eurót osztanak szét a gazdáknak
2011. december 22., csütörtök

Tánczos: az agrárium a gazdasági növekedés motorja

A falvak megőrzését és korszerűsítését szolgáló 322-es, valamint a mezőgazdaság és az erdészet fejlesztéséhez kapcsolódó infrastruktúra támogatását célzó 125-ös számú vidékfejlesztési intézkedések bizonyultak idén a legnépszerűbb pályázati kiírásoknak, derült ki a Nemzeti Vidékfejlesztési Program (PNDR) felügyelőbizottságának évzáró ülésén.
Tánczos: az agrárium a gazdasági növekedés motorja
2011. december 22., csütörtök

Kínai traktorgyár Bánffyhunyadon

Kereskedelmi képviseletet nyitott tegnap Bánffyhunyadon a Hoyo kínai traktorgyár, a tervek szerint Bihar, Szilágy és Kolozs megyét látják el kedvezményes áron traktorokkal és alkatrészekkel – a beruházás része a Magyar Polgári Párt (MPP) mezőgazdasági felzárkoztató programjának.
Kínai traktorgyár Bánffyhunyadon
Kínai traktorgyár Bánffyhunyadon
2011. december 22., csütörtök

Kínai traktorgyár Bánffyhunyadon

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2011. december 15., csütörtök

Az őszi vetés 80–90 százaléka veszélybe került a szárazság miatt

A történelmi Bánságnak a Marossal határos részén egész ősszel csak egyszer esett az eső – panaszolják az Arad megyei Németszentpéteren a termelők, akik a szárazság miatt az idén jól jövedelmező repcéről le is mondhatnak. A kőkeményre szikkadt talaj megművelése ráadásul többletköltséggel is járt, mert volt, hogy hektáronként 40 liter – az átlagosnál háromszor több – gázolajat fogyasztottak a traktorok.
Az őszi vetés 80–90 százaléka veszélybe került a szárazság miatt
2011. december 15., csütörtök

Botrány a jogtalanul felvett szubvenciók miatt

A területalapú támogatások (SAPS) előlegének a folyósítása közben végzett ellenőrzések során kiderült, Szatmár megyében több mint 800 000 lejt kell 672 mezőgazdasági termelőnek visszafizetnie jogtalanul felvett területalapú támogatás címén 2008-ra és 2009-re – hangzott el az APIA-vezetők sajtótájékoztatóján.
Botrány a jogtalanul felvett szubvenciók miatt
Botrány a jogtalanul felvett szubvenciók miatt
2011. december 15., csütörtök

Botrány a jogtalanul felvett szubvenciók miatt

2011. december 15., csütörtök

Tejhűtő vásárlásába pótolt a Hargita megyei tanács

A Bögözi Küküllő Szarvasmarhatartó Egyesület nyert azon a pályázaton, melyet a Hargita megyei önkormányzat vidékfejlesztési egyesülete hirdetett meg a megyei szarvasmarha-, juh-, kecsketenyésztő helyi egyesületek számára – a projekt révén a megyeháza támogatást nyújt egy tejhűtő berendezés beszerzésére.
Tejhűtő vásárlásába pótolt a Hargita megyei tanács
2011. december 15., csütörtök

Karácsonyi termékvásár Hargita megyében

December 16–17-én reggel 9 órától Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Agrárkamara karácsonyi vásárt szervez a csíkszeredai Vár téren, amelyen az érdeklődők megvásárolhatnak minden finomságot a karácsonyi és az újévi asztalra.
 Karácsonyi termékvásár Hargita megyében
 Karácsonyi termékvásár Hargita megyében
2011. december 15., csütörtök

Karácsonyi termékvásár Hargita megyében

2011. december 08., csütörtök

Az Európai Bizottság feloldotta a 2003 óta érvényben lévő tilalmat, újraindul a sertéshúsexport

Nyolc év szünet után január elsejétől újra exportálhatnak sertéshúst a romániai termelők, miután az Európai Bizottság (EB) kedden feloldotta a 2003-ban érvényben lévő tilalmat – jelentette be Radu Roatiş, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság (ANSVSA) elnöke. Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter szerint ez felgyorsíthatja a tőkebevonást a húsfeldolgozó ipar területén.
Az Európai Bizottság feloldotta a 2003 óta érvényben lévő tilalmat, újraindul a sertéshúsexport
2011. december 08., csütörtök

Tiltják a házi sertés leszúrását, de nem büntetik

Bár az európai uniós irányelvek szerint tavaly óta tilos a disznószúrás Romániában, a gazdák többnyire továbbra is hagyományos módszerekkel vágják a sertést, a hatóságok pedig továbbra sem rónak ki büntetéseket.
Tiltják a házi sertés leszúrását, de nem büntetik
2011. december 08., csütörtök

Év végéig kérvényezhető a támogatás gázolajra

December 31-éig lehet igényelni a gázolaj-támogatást a mezőgazdasági kifizetési ügynökség (APIA) megyei kirendeltségeinél a harmadik évharmadra – jelentette be a mezőgazdasági minisztérium.
Év végéig kérvényezhető a támogatás gázolajra