2011. november 17., 08:382011. november 17., 08:38
Az Eurostat rámutat: míg Franciaország a gabona- és szárnyashús-termelésben a legjobb, Németország főként a tejtermékek terén és a sertéshús-termelésben számít egyelőre utolérhetetlennek. A statisztikai adatokból kiderül továbbá, 2008 és 2010 között az Európai Unió tagállamai évente öszszesen valamivel több mint 300 millió tonna gabonafélét termesztettek, ebben a tekintetben Franciaország 23 százalékos, Németország 16, Lengyelország pedig 10 százalékos részesedést tudhat magáénak.
A tavalyi adatok alapján az Európai Unió huszonhét tagállamában 22 millió tonna sertés-, 12 millió tonna szárnyas- és 7,9 millió szarvasmarhahús került a piacra. Érdekes, hogy bár az Eurostat szerint az Európai Unió területén nyilvántartott megművelt területek 32 százaléka (3,8 millió parcella) Romániában van – ebben a tekintetben Lengyelországot megelőzve Románia az első a huszonhét tagállam közül –, az uniós gabonatermelés alig 5,4 százalékát biztosította az elmúlt évben. Tejtermelésben például Románia 223 ezer tonnával Magyarország (361 ezer) és Szlovákia (257 ezer) mögött kullog, sajtfélék előállításában pedig még Litvániánál és Bulgáriánál is rosszabbul teljesít – olvasható az Eurostat felmérésében.
Románia tavaly 234 ezer tonna sertés- és 287 ezer szárnyashússal járult hozzá az ágazat uniós össztermeléséhez, míg a szarvasmarhahús-feldolgozóktól ennél is szerényebb (28 000 tonna) eredményeket értek el. A méztermelés az egyetlen ágazat, melyben Románia továbbra is jeleskedik: az elmúlt évben 23 000 tonna méz került nyilvántartásba, ebben a tekintetben az előkelő negyedik helyet foglalja el Magyarország mögött. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a román méhek által 2009-ben előállított 21 500 tonna méz is több volt, mint az egy évvel korábbi 20 000 tonna, arra lehet következtetni, hogy Románia néhány éven belül piacvezetővé válhat ebben a tekintetben.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.