Március elseje és április 20-a között jelentkezhetnek a mezőgazdasági minisztériumnál az új vagy már létező, az előző kiírásban nem finanszírozott helyi akciócsoportok a Leader-program révén vidéki települések fejlesztésére lehívható támogatásokra.
Sajtkészítő tanfolyam kezdődött Csíkszeredában a Hargita megyei önkormányzat keretében működő agrárkamara szervezésében. A tavalyi kurzus után immár másodjára rendezték meg ezt a tanfolyamot, és idén mintegy 120 gazda iratkozott be, hogy elsajátítsa a sajtkészítés tudományát. Közülük 32-en haladók, akik már a 2011-es kurzusokon is részt vettek.
A Hargita megyei önkormányzat két szakembere is részt vesz az Európai Régiók Közgyűlésének keretében működő mezőgazdasági és vidékfejlesztési munkacsoport tevékenységében, amely javaslatokat tesz az Európai Unió közös agrárpolitikájára.
Több mint hatvan Maros megyei gazdától vonta meg a területalapú támogatást a Mezőgazdasági és Kifizetési Ügynökség (APIA) – közölte az intézmény igazgató-helyettese, Bordi Kacsó Zsolt Attila.
Pénzügyi amnesztiát kér az RMDSZ azoknak, akik a földjeik árendája után az elmúlt években nem fizettek adót. Édler András Kovászna megyei RMDSZ-es képviselő tájékoztatása szerint Kovászna megyében a számvevőszék tavalyi ellenőrzése nyomán az adóhatóság arra kötelezi a bérbe adott földek tulajdonosait, hogy 2007-ig visszamenőleg fizessenek adót és késedelmi kamatot.
Romániában nem lesz élelmiszerválság, bárki bármit is mondjon – jelentette ki a napokban Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter, tréfásan hozzátéve, csak akkor lehet krízis, ha „az emberek elfelejtenek vetni”.
Közel megkétszereződött a haszonállatok – a szarvasmarha, a sertés, valamint a juh – ára Brassó megyében, ám mindazok, akik vásárolni szeretnének, ennek ellenére sem találnak – jelentette be a hét elején Călin Achim, a Brassó megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.assó megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.
Az Európai Bizottság csütörtökön levélben szólított fel 13 uniós tagországot, köztük Romániát és Magyarországot, hogy tegyen lépéseket „az uniós állatjóléti előírások végrehajtásában tapasztalható hiányosságok felszámolására”, konkrétan tiltsa be a hagyományos ketreces tojótyúktartást.
A kiadós havazás és a megfelelő hőmérséklet következtében megmenekül az őszi vetés egy része a székelyföldi megyékben. Könczei Csaba, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője elmondta, az idei termés azonban így is megsínyli a húsz–harminc éve nem tapasztalt őszi szárazságot.
Még egy év haladékot kaptak a hazai állattartók: az év végéig kell európai uniós szabványok szerinti körülményeket teremteniük a fejéshez, a tejbegyűjtéshez és feldolgozáshoz.
Fokozottabban támogatná az Európai Bizottság a hagyományos termékeket előállító gazdákat – nyilatkozta Dacian Cioloş, az Európai Bizottság agrárbiztosa a berlini Zöld Hét elnevezésű agrárkiállításon. „Örvendetes, hogy Románia évről évre több hagyományos termékkel jelentkezik a kiállításon, ez azonban nem jelenti azt, hogy versenyképesek.
Folyamatosan elemzi a mezőgazdasági vidékfejlesztési minisztérium az Európai Bizottság októberben kiadott, a 2014–2020 közötti időszakra javasolt költségvetési tervezet elemeinek romániai vonatkozásait, tájékoztatott Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár. „Románia álláspontját tekintve továbbra is érdekünk, hogy a kohéziós politika és a közös agrárpolitika (KAP) szerepe megmaradjon.
A mezőgazdasági minisztérium nyilvántartása szerint az elmúlt év végéig összesen 3850 élelmiszer-ipari termék kaphatta meg a hagyományos termék besorolást – ezerrel több, mint egy évvel korábban –, amelyhez a szükséges engedélyt a tárcától kell kiváltani.
Tavaly összesen 10 900 hektár területet erdősítettek Romániában, és közel 300 ezer hektár erdőt fiatalítottak és pótoltak – derül ki a Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium összesítéséből. 2011-ben az erdőtulajdonosok kétszer annyi pénzt kértek erdősítésre, mint egy évvel korábban.
A Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége (LAPAR) tiltakozást szervezne, amennyiben Emil Boc miniszterelnök nem hajlandó fogadni a szervezet képviselőit, hogy tárgyaljanak a mezőgazdaságot érintő súlyos problémákról.
Május végéig beindulhat a székelykeresztúri tejfeldolgozó üzem, ahol napi 35 ezer liter tejet lehet majd feldolgozni – hangzott el azon a parajdi megbeszélésen, melyet a Küküllő–Keresztúr Tejfeldolgozó és Értékesítő Szövetkezet kezdeményezett a Hargita megyei önkormányzat vezetőivel és a térség polgármestereivel.
Egyre több Kovászna megyei gazda érdeklődik az energiafűz (salix) termesztése iránt – az energianövénnyel beültetett terület nagysága mára meghaladja a 60 hektárt, nyilatkozta a Székelyhon portálnak Vajda Lajos, a Kovászna megyei Green Energy Egyesület elnöke.