Bár idén egyáltalán nem termett szilva Oroszhegyen, a Szilvanapok elnevezésű rendezvényt mégis megrendezték, már csak azért is, mert az udvarhelyszéki település ország-, világszerte híres szilvapálinkájáról.
Öt évre visszamenőleg kell büntetést fizetnie Romániának a tej- és cukorkvóta túllépése miatt, mivel a parlament elfogadta a mezőgazdasági minisztérium erre vonatkozó javaslatát – nyilatkozta Kelemen Atilla RMDSZ-es parlamenti képviselő, az alsóház mezőgazdasági bizottságának alelnöke.
A hagyományos székely termékek népszerűsítése és az uniós pályázati lehetőségek kerültek terítékre szeptember 13-án a Kissolymoson megrendezett Székelyföldi Akadémián. Hargita Megye Tanácsa tavaly indította útjára a rendezvénysorozatot azzal a céllal, hogy a Hargita megyei falvak értelmiségével szakmai konzultációt folytasson, és bevonja őket a politikai döntéshozatal előkészítésébe.
Bár még csupán két hét áll a hátrányos helyzetű övezetekben gazdálkodó tej és tejtermék termelők rendelkezésére, hogy támogatási kéréseiket eljuttassák a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei, illetve regionális kirendeltségeihez, szeptember elejéig, az ország több megyéje is gyengébben teljesített mint az előző évben, tájékoztat Tánczos Barna vidékfejlesztési államtitkár.
A tavalyi átlaghoz képest akár 50–60 százalékkal is nagyobb lesz a földekről betakarított krumpli mennyisége a székelyföldi megyékben, ugyanakkor a gazdák szerint a termés minősége is jobb, mint a korábbi években. Ennek ellenére a krumpli ára jelentősen csökkent tavalyhoz képest.
Több mint 70 ezer Maros megyei személy részesülhet idén az Európai Unió által támogatott élelmiszersegélyben, melyet az úgynevezett PEAD-program keretében osztanak szét októberben – adta hírül a megyei önkormányzat.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium idén is támogatást nyújt azoknak a termelőknek, akik a biogazdálkodás-szabványoknak megfelelően gazdálkodnak – jelentette be sajtóközleményben a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA).
Jóváhagyta a kormány azt a 3,75 millió eurós gyorssegélyt, amelynek révén a romániai zöldségtermelők kártérítéshez juthatnak a németországi hasmenésjárvány miatt kimaradt bevételeikért.
Génkezelt szervezetből származó összetevőket tartalmazó élelmiszernek minősül az a méz, amely génmódosított növények virágporát is tartalmazza – ezt mondta ki kedden az Európai Unió bírósága.
Szeptember 12. és november 10. között fogadják a gazdák iratcsomóit a traktor- és a mezőgazdasági gépparkok korszerűsítésére, feljavítására irányuló roncstraktorprogram keretében. A program értelmében a régi traktorok vagy egyéb mezőgazdasági gépek tulajdonosai, akik régi járműveiket újra cserélik, a forgalomból kivont roncstraktorok után 17 000 lejes (hozzávetőleg 4000 euró) támogatásban részesülnek.
Legtöbb 3 százalékkal drágulhatnak a húsipari termékek, mivel a drága nyersanyag az árakra is ki fog hatni – jelentette be Sorin Minea, a Romalimenta élelmiszer-ipari termelők patronátusának az elnöke.
Az előző évhez képest körülbelül 20 százalékkal több mézet termelnek idén Hargita megyében – közölte Lázár Tibor, a Hargita Megyei Méhészegyesület elnöke.
A vártnál jobb gabonatermésről számolt be a mezőgazdasági minisztérium: az eddigi összesítések szerint az előző évhez képest 30 százalékkal nőtt a terméshozam.
A közeljövőben várhatóan növekedni fog a mezőgazdasági területek értéke, hívta fel a figyelmet Gyulafehérváron Valeriu Tabără agrárminiszter, aki arra biztatta a gazdákat, ne bocsássák áruba termőföldjeiket.
Az Országos Állategészségügyi Hatóság (ANSVSA) elfogadta a kistérségi, kis kapacitású vágóhidak létrehozására vonatkozó rendeletet, amely a kistermelők helyi húsfeldolgozását és a biztonságos értékesítést könnyíti meg – tájékoztatott Tánczos Barna vidékfejlesztési államtitkár, aki elmondta, a rendelet a helyi termelés ösztönzése érdekében arra törekszik, hogy átláthatóbbá tegye a vágópontokra vonatkozó élelmiszer-biztonsági szabályokat.