Rágalmazási pert indítana az Agrostar Valeriu Tabără ellen

Rágalmazási pert indítana Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter ellen az Agrostar országos gazdaszakszervezet, mivel a miniszter a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy az érdekvédelmi szervezet politikai hátszéllel szervezi a tiltakozásait.

Hírösszefoglaló

2011. november 24., 08:252011. november 24., 08:25

 Az Agrostar közleményben szögezi le: Valeriu Tabără 50 ezer szakszervezeti tagot sértett meg kijelentésével, és azt kérik a minisztertől, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a gazdáktól. „A tárcavezető mindent megtesz azért, hogy ne kelljen válaszolnia a gazdaszakszervezet által felvetett kérdésekre. Az Agrostar csupán azokat a jogokat követeli, melyeket az Európai Unió tagállamaiban élő gazdák is kértek és megkaphattak” – olvasható többek közt a közleményben. 

Amint arról beszámoltunk, az elmúlt héten az Agrostar országos gazdaszakszervezet újabb tüntetéseket szervezett Bukarestben, a mezőgazdasági minisztérium előtt az állattenyésztőknek járó támogatás csökkentése miatt. A tiltakozó megmozdulás résztvevői Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter lemondását követelték. Az Agrostar többek közt azt kéri a minisztériumtól, hogy állatonként legalább 800 lejes támogatást biztosítson az állattartóknak, ehhez képest ennek az összegnek alig több, mint felét, 460 lejt folyósított a gazdáknak. „Elképesztő, hogy míg az Európai Unió 337 millió eurós költségvetést biztosít erre a célra, a mezőgazdasági minisztérium által megállapított összeg kisebb, mint 2009-ben, amikor egy állat után 571 lejt kaptunk” – magyarázta Toader Neaţă. Az állattenyésztők, gyümölcs- és zöldségtermesztők érdekképviseleteit tömörítő szakszervezet idén már több alkalommal szervezett nagyszabású tüntetést a fővárosban, s amint a szarvasmarha-tenyésztők országos szervezetének vezetője bejelentette, amennyiben a tárca nem tesz eleget követeléseiknek, újabb tiltakozásokat helyeznek kilátásba, ezúttal több ezer gazda részvételével.

Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter úgy nyilatkozott, az Agrostar távol áll attól, hogy leckéket adjon a minisztériumnak. Elmondta, a minisztérium rendelkezésére álló forrásokat a tárca úgy próbálja elosztani, hogy ne csökkentse a támogatásokat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás