Fotó: Veres Nándor
A romániai pedagógusok fizetése sokkal alacsonyabb, mint az önkormányzatoknál dolgozó titkárnőké vagy sofőröké, így egyre csökken az esélye annak, hogy Románia a jó életszínvonalat biztosító országok közé kerüljön, hiszen a pedagógusok készítik fel a jövő munkaerejét – hívja fel a figyelmet a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) közleménye.
2018. január 15., 22:462018. január 15., 22:46
Az érdekvédelmi szervezet felháborítónak tartja, hogy manapság a közigazgatásban vagy közrendészetben dolgozók bére legalább 60 százalékkal magasabb, mint a tanároké, míg 1989-ig a pedagógusok bére megközelítette egy bírósági elnök fizetését. A szövetség arra is kitér, hogy
Az érdekképviseleti szervezet közleménye rámutat, az állami alkalmazottak közül az oktatási rendszerben dolgozók bére a legalacsonyabb. A FSLI elnöke, Simion Hăncescu hangsúlyozza, az önkormányzatoknál a nettó átlagbér elérheti a 3850 lejt, míg a tanügyben mindössze 2350 lejre tehető. A FSLI adatai szerint egy kezdő tanárnak, akinek decemberben 1440 lejes nettó fizetése volt, január elsejétől csak 55 lejjel nő a bére.
„Ez a reális összeg, amelyet megkap egy pedagógus a 25 százalékos bruttó béremelést követően.
A valóságban a nettó bér csak 3,8 százalékkal növekedik, miután levonják a járulékokat.
Ismét emlékeztetjük a munkaügyi minisztert, Lia Olguţa Vasilescut, hogy a bértörvényt komoly tárgyalások nélkül dolgozták ki, a szakszervezeti szövetségek nem kapták kézhez a tervezetet, és nem volt lehetőségük elemezni azt” – áll még a közleményben.
Szobrot állítanak Kabos Endre nagyváradi születésű kardvívó olimpiai bajnoknak szülővárosában – közölte szerdán a nagyváradi polgármesteri hivatal.
Elővigyázatosságra intik a természetjárókat, sziklamászókat a Bihar megyei hegyi- és barlangi mentők.
A 20. század elején az első magyar autógyár, az aradi MARTA üzemeiben előállított emeletes autóbusz hasonmása jövőre kerül forgalomba Aradon, és városnézésre használhatják majd a helyi lakosok és a turisták.
NATO-szabványoknak feleltetnek meg egy Erdélyben gyártott gépkarabélyt, amely a hírhedt Kalasnyikovok mintájára készült. A kudzsiri fegyvergyárban 2021 óta dolgoznak egy új gépkarabélyon, jelenleg az ipari prototípust finomhangolják.
Hamarosan befejeződnek a belényesi körgyűrű kivitelezésének munkálatai. Jelenleg az utolsó útburkolati jeleket festik fel, valamint felszerelik a jelzőtáblákat és a védőkorlátokat – tájékoztatott a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.
A brassói Áprily Lajos Főgimnázium vezetőségének nem volt tudomása a nemi erőszak gyanújával augusztusban újraindított nyomozásról, a tavalyi büntetőeljárás kezdetéről és lezárásról sem értesítették őket – állítja a Krónikának a tanintézet igazgatója.
Megszületett Soós Zoltán hetedik gyereke – jelentette be Facebook-oldalán Marosvásárhely polgármestere.
Ecuadori fagyasztott gyümölcsbe rejtett kokaint találtak a nagylaki országúti határátkelőn a hatóságok, egy 33 és egy 36 éves férfit nemzetközi kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vettek.
A Kovászna megyei vadásztársaságok 53 medve kilövésére adtak be kérelmet az idénre megszabott 54-es kvótából, és mindegyik kérelmet jóváhagyták – számolt be keddi sajtótájékoztatóján Ráduly István prefektus. A megyében jelenleg mintegy 2000 medve él.
Tizennégy éves fiút támadott meg egy medve kedden Argeș megyében, a Transzfogarasi hegyi út közelében – írta az Argeș megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása alapján a News.ro. A Transzfogarason rengeteg a ragadozó.
szóljon hozzá!