Ismét a dzsessz fővárosává válik Nagyszeben

Ismét a dzsessz fővárosává válik Nagyszeben

Tizenhét ország művésze lép fel a május 18-21. között tartandó nagyszebeni dzsesszfesztiválon, melyet immár 47. alkalommal szerveznek meg.

2017. május 13., szombat

„Hazatér” Váradra a városalapító Szent László király

Négynapos vallási utazás indult a nagyváradi egyházmegye egykori legnyugatibb pontjáról a Szent László által alapított város zarándoklati napjára.

„Hazatér” Váradra a városalapító Szent László király
2017. május 13., szombat

Eltűnőfélben a háziorvosok, a páciensek sínylik meg a hiányt

Az alapellátás folytonos biztosítását veszélyezteti, hogy az alacsony fizetések és a kifogásolt munkakörülmények miatt egyáltalán nem vonzó már a fiatalok számára a háziorvosi hivatás. Szakmabeliek szerint lassan egész falvak maradnak gyógyító nélkül.

Eltűnőfélben a háziorvosok, a páciensek sínylik meg a hiányt
2017. május 13., szombat

Biztosra mentek a zsarolóvírust bedobó hackerek

A BBC szakértőkre hivatkozva pénteken azt írta, hogy a világ mintegy 74 országát érintő WannaCry zsarolóvírus az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) által felfedezett és kihasznált biztonsági rést támad a Windows operációs rendszerekben.

Biztosra mentek a zsarolóvírust bedobó hackerek
2017. május 12., péntek

Rács mögé kerül a Costa Concordia kapitánya

Helybenhagyta az olasz Semmítőszék pénteken a Costa Concordia tengerjáró volt kapitányára, Francesco Schettinóra másodfokon kiszabott 16 évi börtönbüntetést. Az ítélet így jogerőre emelkedett, és az eddig szabadlábon védekező volt kapitánynak börtönbe kell vonulnia büntetésének letöltésére.

Rács mögé kerül a Costa Concordia kapitánya
2017. május 12., péntek

Nemzetközi kibertámadás érte több ország intézményét

Valószínűleg kibertámadás érte pénteken több brit kórház informatikai és távközlési hálózatát, és más országokban is hasonló támadások történtek. Theresa May brit kormányfő péntek este közölte, nem a brit egészségügyi rendszer volt az egyetlen célpont, a támadás számos m&

Nemzetközi kibertámadás érte több ország intézményét
2017. május 12., péntek

Tizenegy migránst adott vissza Magyarország a román hatóságoknak

Tizenegy migránst fogtak el a rendőrök Békés megyében Elek és Gyula között pénteken; átadták őket a román hatóságoknak – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Tizenegy migránst adott vissza Magyarország a román hatóságoknak
2017. május 12., péntek

Uniós szinten Románia költ a legkevesebbet a családokra

Utolsó helyen áll Románia az Európai Unió tagországai közül, ami az egy főre eső családi és gyermeknevelési pótlékra fordított összeget illeti. Az Eurostat adatai szerint 2014-ben 91 eurót költött erre a román állam lakosonként.

Uniós szinten Románia költ a legkevesebbet a családokra
2017. május 12., péntek

Halálfélelem a kolozsvári magyar színház új előadásában

A halálhoz, a félelmeinkhez való viszonyunkat boncolgatja a Kolozsvári Állami Magyar Színház szerdán bemutatandó Vakok című előadása. Alkotói egy pénteki sajtótájékoztatón beszéltek az előadásról.

Halálfélelem a kolozsvári magyar színház új előadásában
2017. május 12., péntek

Gátat szabnának a túl magas áraknak a kolozsvári albérlők

Egyesületbe tömörülve szeretnék elérni az országszerte legmagasabbnak számító albérletárak szabályozását a kolozsvári albérlők.

Gátat szabnának a túl magas áraknak a kolozsvári albérlők
2017. május 12., péntek

Közintézmény elleni kibertámadást hárított el a SRI

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által koordinált Cyberint Országos Központnak sikerült elhárítania egy kibertámadást, amelynek az egyik kormányintézmény volt a célpontja.

Közintézmény elleni kibertámadást hárított el a SRI
2017. május 12., péntek

Nem tudtak a szatmári gyógyszerhiányról az illetékesek

Sem a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház igazgatótanácsát, sem a megyei tanács vezetőségét nem tájékoztatták arról, hogy az intézmény gyógyszerhiánnyal küzd - nyilatkozta pénteken Nagy Szabolcs megyemenedzser.

Nem tudtak a szatmári gyógyszerhiányról az illetékesek
2017. május 12., péntek

Együttműködik a szegedi egyetem és a kolozsvári BBTE

Egykori közös elődintézményük alapításának évfordulóján egyetemtörténeti kutatásokról és többéves hallgatói csereprogramról kötött együttműködési megállapodásokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE).

Együttműködik a szegedi egyetem és a kolozsvári BBTE
2017. május 12., péntek

Több kolozsvári repülőjárat is késik a sztrájk miatt

A kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtérről induló négy repülőjáratnak van késése a légiforgalom-irányítók sztrájkja miatt.

Több kolozsvári repülőjárat is késik a sztrájk miatt
2017. május 12., péntek

A gyógyszerhiány miatt tiltakoznak a szatmári orvosok

A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház épülete elé vonult pénteken reggel az intézmény többtucatnyi alkalmazottja a gyógyszerhiány ellen tiltakozva.

A gyógyszerhiány miatt tiltakoznak a szatmári orvosok
2017. május 12., péntek

Otthonról haza: megnyílt a 3. Székely Fesztivál Budapesten

Péntektől vasárnapig hagyományos kézműves termékekkel, népművészeti bemutatókkal, turisztikai kínálattal és sokszínű gyermekprogramokkal várja a látogatókat a 3. Székely Fesztivál a budapesti Millenáris parkban.

Otthonról haza: megnyílt a 3. Székely Fesztivál Budapesten
2017. május 12., péntek

Kodály előtt tiszteleg a bukaresti 13. Magyar Zene Fesztivál

A Kodály-év jegyében szervezik meg Bukarestben a 13. Magyar Zene Fesztivált, amelynek célja fiatal klasszikus zenei tehetségek felfedezése és magyar zeneszerzők műveinek népszerűsítése.

Kodály előtt tiszteleg a bukaresti 13. Magyar Zene Fesztivál
2017. május 12., péntek

Arany János-díjat kapott Egyed Emese irodalomtörténész

Arany János-díjat ka­pott Egyed Eme­se erdélyi iro­da­lomtörténész, a ko­lozsvári Babeş–Bo­lyai Tu­dományegye­tem (BBTE) Ma­gyar Iro­da­lom­tu­do­mányi Intézetének tanára.

Arany János-díjat kapott Egyed Emese irodalomtörténész